A kihalás veszélye fenyegeti a független közmédiát – állapítja meg egy új tanulmány, amelyet Marius Dragomir, a CEU Demokrácia Intézetéhez tartozó Média-, Adat- és Társadalomkutató Központ vezetője készített, és amelyet a héten mutat be a szerző.
A tanulmány egyrészt az állami médiumokat vizsgálta, amibe beletartozik a közmédia is, de ide sorolja az összes olyan médiumot is, amelyre az államnak a finanszírozáson vagy a tulajdonosi viszonyokon keresztül befolyása van. Ezzel együtt a kutató kidolgozott egy új tipológiát, amely a finanszírozás, a tulajdonviszonyok és a szerkesztőségi autonómia alapján hét csoportba sorolja a világ állami médiáit.
A spektrum egyik végpontja a teljesen államilag kontrollált média, amelyre számos országban találni példát Kínától Kelet-Európán át Latin-Amerikáig. A másik végpont a független közmédia, amely viszont ritkaságszámba megy: ebből a tanulmány mindössze 18-at talált, ráadásul 11 közülük öt nyugat-európai országban van.
Az egyik legnagyobb kategória az állam által megszállt közmédia, ahol a kormányzat ellenőrzést gyakorol a tartalom és a médium vezetősége felett, vagy maga is tulajdonos – ide tartozik például az orosz Gazprom Media.
de ez a modell jellemzi például Kambodzsát, Törökországot, Katart és Szerbiát is.
A KESMA-t 2018 szeptemberében jegyezték be, és az egységesülő fideszes médiabirodalom egyik kulcsintézménye lett. Két hónappal később Mészáros Lőrinc, Matolcsy Ádám, Schmidt Mária, Habony Árpád, Győri Tibor és más jobboldali médiatulajdonosok bejelentették, hogy a KESMA-nak ajándékozzák az újságjaikat, televízióikat és rádióikat, és így alig néhány óra alatt átalakították a teljes jobboldali médiahálózatot.
A világ foglyul ejtett médiájának egyharmada Európában van, összesen 27 sajtótermék, többnyire Közép-Kelet-Európában és Törökországban – ezek többsége oligarchák tulajdonában álló magánsajtó. Ráadásul
– állapítja meg Dragomir a tanulmányban.
A köztes csoportokba az állam által menedzselt, de anyagilag és tartalmilag független médiumok, illetve a független, de államilag finanszírozott szerkesztőségek tartoznak. Ez a modell jellemző például Ausztráliára is, ahol az ABC-t (Australian Broadcasting Corporation, nem tévesztendő össze az amerikai ABC kereskedelmi csatornával) egy öt-héttagú igazgatótanács irányítja, melynek tagjait egy független bizottság által összeállított listáról az ausztrál kormány választja ki. A szabályzat előírja, hogy az igazgatóknak rendelkezniük kell médiás, pénzügyi vagy műszaki tapasztalattal, vagy olyan kulturális ismerettel, amely a műsorsugárzás szempontjából releváns.
A tanulmány egy kisebb csoportba sorolja az olyan médiumokat, mint a Szabad Európa, ahol a tulajdonjog vagy az irányítás az állam kezében van, és a finanszírozás is állami pénzből történik, de a médium ennek ellenére meg tudja őrizni szerkesztői függetlenségét. Az egykori Szabad Európa Rádiót az amerikai RFE/RL privát, nonprofit szervezet működteti, költségvetését azonban az Egyesült Államok kongresszusa biztosítja a United States Agency for Global Media (USAGM) nevű független testületen keresztül. A honlapjukon található leírás szerint az RFE/RL működését szigorú amerikai törvények és irányelvek szabályozzák, melyek objektivitásra és pártatlanságra törekvést írnak elő, az újságírói hitelesség „alapvető garanciáját pedig az amerikai szövetségi közlönyben közzétett, »tűzfal« biztosítja, amely védi a szakmai munkát az amerikai kormányzati tisztviselők, köztük a USAGM vezetőjének befolyásától, ezzel is lehetővé téve az újságírók számára a legmagasabb színvonalú munkavégzést”.
