Magyarországon a legerősebb politikai integrációs hatalom a konzervatív populista ideológia, valamint az újraelosztó mechanizmusok ellenőrzése és sikeres manipulálása révén érhető el.
Talán ez a legfontosabb megállapítása annak a tanulmánynak, amelynek szerzője a Debreceni Egyetem két szociológusa, Czibere Ibolya és Kovách Imre. Az állampopulizmus a vidéki Magyarországon címet viselő, idén augusztusban angolul megjelent dolgozat célja egyrészt az volt, hogy feltárja, miért olyan népszerű a vidéki választók körében a Fidesz által képviselt konzervatív populizmus, amely 2010 óta a kormányzati hatalom egyik legfontosabb jellemzője, másrészt, hogy felmérje a populista elveket felvető kormányzati programok következményeit.
Közzétette: Orbán Viktor – 2020. szeptember 27., vasárnap
A vidék messze van a politikaalkotástól
Czibere és Kovács egyaránt használja az állampopulizmus és a konzervatív populizmus kifejezéseket, hogy hangsúlyozzák a kormánypárti törvényhozók törekvését a kényszerítő, fegyelmi államiságra és a társadalmi egyenlőtlenségek megőrzésére.
Az állampopulizmus azt jelzi, hogy a kormányhatalom birtokában a radikális jobboldali populizmus megszilárdul, és inkább hatalmi rendszerré válik, mint mozgalommá – vagyis itt már nem a hatalom megszerzéséről, hanem annak megtartásáról van szó. A konzervatív populizmus egyfajta változást jelez: az állampopulizmust támogató társadalmi bázis kibővül, és a kezdeti évek radikalizmusát már bürokratikus eljárások is kísérik a hatalomgyakorlásban – az alapvető radikális reformok után a populista kormányzati vezetők a politikai, társadalmi rendszerek és struktúrák megszilárdítására törekednek.
Magyarországon a populizmusnak nem az a funkciója, hogy megváltoztassa vagy ellensúlyozza a politikai és gazdasági rendet, helyette inkább az autoriter hatalom fenntartásának egyik legfontosabb eszközévé vált.
Nem érthetjük meg a vidéki populizmus felemelkedését anélkül, hogy figyelmet fordítanánk a történelmi folyamatokra, valamint a társadalmi, pénzügyi és természeti erőforrások újraelosztására – olvasható a tanulmányban.
Ahogy arra a kutatók rámutatnak, a rendszerváltást követő folyamatok alapvetően formálták át a magyar vidék gazdasági és társadalmi viszonyait. A korábban a tsz-ek és az állami gazdaságok által használt szántóföldeket privatizálták, miközben a földreform, a mezőgazdaság állami finanszírozásának megszüntetése és a hanyatló agrárexport súlyos válságot okozott az 1990-es évek elején. Az ezt követő harminc évben a falvak lakossága 20 százalékkal csökkent úgy, hogy a városi szegényebb rétegek egy része vidékre költözött a jobb megélhetés érdekében. Eközben a kedvezőtlen társadalmi és gazdasági tendenciák ellenére a falvak és a vidéki kisvárosok lakossága továbbra is együttesen a magyar lakosság valamivel több mint felét teszi ki.
Más szakértőkre hivatkozva a szociológusok megjegyzik, egyre gyakoribb, hogy a populizmus a vidéki választókerületekben talál támogatásra, és ennek megfelelően Magyarországon is a konzervatív populizmus sikere nagyrészt a vidéki szavazatokban keresendő. 2018-ban a falvak 58 százaléka a Fideszre szavazott, az elmaradott településeken ez az arány még ennél is magasabb, 65 százalékos volt. Ezeknek a szavazatoknak a kiemelt értékét mutatja, hogy a 2019-es önkormányzati választáson néhány nagyobb várost elveszített a Fidesz, Budapesten pedig különösen meggyengült.
„Míg a civil szervezetek tevékenységét, különösen a politikailag aktívakét, fokozatosan háttérbe szorították a kormányzati intézkedések, a társadalompolitikában és az oktatásban egyre nagyobb teret nyernek az egyházak. Az állam monopolizálta a vidéki médiát, és a helyi kulturális és identitáspolitika hatékonyan hozzájárul a politikai és társadalmi stabilitás fenntartásához” – olvasható a tanulmányban, kiemelve, hogy a Fidesz konzervatív populista politikája integrálja a társadalmat.
Mint írják: „Az elégedett jobboldaliak az egyetlen homogén, belsőleg integrált, külsőleg zárt, karizmatikus, vezető-orientált közösség. A társadalom nagyobb része politikai értelemben szét van esve, és ha szükséges, a problematikus helyzetekben a manipulatív újraelosztó rendszerek segítségével le lehet nyugtatni. A vidéki társadalom diskurzusának többségében – eltekintve az elégedetlenségtől – nincs határozott politikai tartalma, így nem jönnek létre jellegzetes politikai közösségeket, valamint nincsenek politikai vezetők sem, akik megfogalmaznák az érdekeiket és értékeiket. A vidék messze van a politikaalkotástól.”
A reintegráció illúziója
A falusi és kisvárosi fejlesztések külső forrásoktól függnek, amelyek elosztását a politikai struktúra ellenőrzi. Itt nem csak az uniós támogatási pénzekre kell gondolni: a tanulmány nagy hangsúlyt helyez a közmunkaprogram visszásságainak bemutatására. A közmunka elosztását és ellenőrzését a polgármester végzi, ez pedig fenntartja és megerősíti a már meglévő függőségi kapcsolatokat.
A kutatók Hajdúnánást hozzák példaként arra, miként tudja egy sikeres projekt politikai értelemben integrálni a társadalmat egy vidéki városban. A településen 2012-ben indult el a START közmunkaprogram, amelynek során mezőgazdasági termelés és élelmiszer-feldolgozás zajlik. A szociális földprogram keretében 180–200 család művel egy-egy kisebb földet. Az önkormányzat birtokolja a földet, és finanszírozza a gépeket, a tanácsadást, a palántákat és a magokat, és a családsegítő központ bírálja el a jelentkezéseket. Bár a program eleinte némi ellenérzést váltott ki a helyiekből, végül megbékéltek vele, és a siker politikai következményekkel járt: a programot elindító polgármestert újraválasztották, a szociális munkások a helyi politikai élet szereplőivé váltak, a családsegítő központ vezetője pedig 2014 óta önkormányzati képviselő.
Czibere és Kovách azonban úgy véli, hogy a szociális földprogram „mezőgazdasági munkával és paraszti hagyományokkal teremti meg és erősíti a méltó szegények imázsát, akik beilleszkedhetnek a helyi társadalomba, miközben erősítik a méltatlanok kirekesztését”, azokét, akik nem vesznek részt a programban. Álláspontjuk szerint a hajdúnánási program jó példa arra, amikor a helyi, kormányzó elit az elosztások és újraelosztási rendszerek révén megszilárdítja a helyzetét, és az élelmiszer-termelésre szoruló emberek társadalmi és politikai értelemben függővé válnak.
A program résztvevőinek társadalmi elismerése a reintegráció illúzióját is megteremti, ami szintén hozzájárul a populista rendszer legitimációjához és elfogadásához. A tanulmány ugyanakkor rámutat egy ellentmondásra is: bár a konzervatív ideológiában népszerű az idilli, hagyományőrző vidék és a megbízható, gondos gazdák képe, ám valójában nem a kistermelő gazdák felkarolásáról van szó:
Büntető populizmus
És miközben az elégedetlen csoportokat különféle látszatintézkedésekkel próbálja a hatalom elcsendesíteni, addig a társadalmi feszültségeket és a romló életminőséget a „megélhetési bűnözés”, valamint a „deviáns viselkedés terjedésének” számlájára írja. Czibere és Kovách ennek a helyzetnek a bemutatására egy újabb fogalmat használ, a büntető populizmust, amely a mélyen gyökerező társadalmi problémák megoldása helyett az elfogadhatatlanként feltüntetett viselkedést bünteti. Fő jellemzője, hogy a politikai elit folyamatosan reagál az összetett társadalmi jelenségekre, de azokat leegyszerűsíti, látványos és gyors sikereket ígérve.
Példaként a szerzők Lázár János egy 2011-es beszédét hozzák, amelyben az akkori hódmezővásárhelyi polgármester a szegényekkel kapcsolatban azt mondta: „akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér”.
A büntető populizmus intézkedései azonban nem csak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is érintik, írják a szociológusok: a legkonzervatívabb oktatási reform részeként az általános és a középiskolák felügyelete az önkormányzatoktól átkerült az államhoz, a tankötelezettség korhatárát pedig lecsökkentették 16 évre. Ezen felül törvényt hoztak arról is, hogy bizonyos bűncselekmények esetén már 12 évesen büntethetővé válik a gyerek.
A populizmusnak ez a vonala egyes településeken kézzel foghatóbbá vált, mint máshol: mielőtt a Jobbik magát néppárttá alakította volna át, a párt radikális retorikája és a hozzá közel álló félkatonai csoportok, mint a Magyar Gárda megfélemlítő jelenléte felerősítette a már meglévő feszültségeket a lakosságban. Ezek a csoportok – beleértve a Fidesz-KDNP-t is – felismerték azt, hogy
