Ferenc pápa február 22-én nevezte ki Dr. Molnár Antalt, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet igazgatóját a Történettudományok Pápai Bizottságának tagjává, ezzel ő lett a neves vatikáni testület első magyar tagja. A kutatót egy telefoninterjú során kérdeztük a bizottság működéséről, a beszélgetés során pedig a Vatikán állítólagos titkaira is kitértünk.
Rangos tudományos testület a Vatikánban
Molnár Antal szakterülete a 16-17. századi egyház- és művelődéstörténet, de az évek során egyéb témákkal, köztük Róma városának történetével is foglalkozott. A szakértő szerint korábbi pályafutása komoly szerepet játszott a kinevezésében, a Történettudományok Pápai Bizottságába ugyanis nem a pápán, hanem a szakmai közegen keresztül vezet az út. Az egy elnökből, egy titkárból és 30 tagból álló bizottság feje tehet javaslatokat az új tagokra, a magyar kutató pedig egy ideje már látókörön belül lehetett.
A szakember 2011 és 2016 között a Római Magyar Akadémia igazgatója volt, ekkor több alkalommal is együtt dolgozhatott a testülettel.
Az igazgatóságom alatt az egyik fő célkitűzés éppen az volt, hogy ne csak a római, illetve a Rómában működő nemzetközi intézményekkel alakítsak ki szoros kapcsolatot, hanem kifejezetten a Szentszékkel is
– mondta a 24.hu-nak Molnár Antal, hozzátéve, a közös tudományos munkának köszönhetően a bizottsággal együtt szerveztek programokat, készítettek publikációkat, sőt még egy magyar tematikájú könyv is megjelent a szervezet sorozatában. A kutató szerint a kinevezés a régi ismeretség ellenére is megtisztelő és meglepő, hiszen a bizottság rengeteg kutatóval áll szoros együttműködésben.
Mint a szakértő elmondta, a Szentszéknek több hasonló testülete is van, ezek közül a régészeti és a történeti képviseli a profánabb tudományágakat. A bizottság a Vatikán legmagasabb szintű történettudományi intézménye, amely az egyház és tudomány közötti koordinációért felelős – önálló kutatást a szervezet nem folytat, inkább a folyamatban lévő kutatások bemutatásában és új témák felvetésében van szerepe, emellett konferenciákat szervez, valamint köteteket ad ki.
„A feladatom annyi lesz, amennyit rám osztanak, illetve amennyit elvállalok. Számomra ugyanakkor az elsődleges az, hogy Magyarországot és a régiót képviseljem” – nyilatkozta a 24.hu-nak. A térséget egyébként jelenleg még egy lengyel és egy szlovák tag reprezentálja.
A Vatikánhoz hasonlóan a Történettudományok Pápai Bizottságára is a nemzetköziség jellemző. Molnár Antal úgy véli, ebben a közegben nagyon is fontos feladat hazánk képviselete, már csak azért is, mert a Szentszék közelében napjainkban eleve nincs sok magyar.
Mivel a többi pápai testülethez, például egy teológiai témájú bizottsághoz képest a történetiben a nemzeti jelleg sokkal inkább kidomborodik, az egyes tagok származása sokkal komolyabb jelentőséggel bírhat itt. Ily módon Molnár Antal tagként hozzájárulhat, hogy a magyar történelem nagyobb hangsúlyt kapjon a Vatikánban, de a kinevezés saját, római és vatikáni kutatási aspektusait is felerősítheti.
Nem olyan titkos az a levéltár
A magyar kutató kinevezését követően rengeteg téves információ jelent meg a médiában, volt, ahol a Vatikáni Titkos Levéltárat is képbe hozták a hír kapcsán. Molnár Antal lapunknak elmondta, a pozíció sajátosságából adódóan a kinevezést követően valóban kisebb zavar alakult ki a hazai sajtóban.
„A Vatikáni Titkos Levéltár 1881 óta nyitott a kutatás számára.”
Ez azt jelenti, hogy kvalifikált kutató 140 éve bármikor bemehet a levéltárba, ha éppen nem bonyolítja a járvány a helyzetet.
„Én magam 1994-ben, egyetemi hallgatóként jártam ott először” – nyilatkozta a történész. Az intézmény hivatalos nevéből egyébként ma már hiányzik a „titkos” jelző: 2019 óta Vatikáni Apostoli Levéltárnak hívják. Ferenc pápa ezzel az új névvel is próbálta eloszlatni a félreértéseket.
Az intézményben valójában manapság annyi titkosság van, hogy a legújabb dokumentumok nem kutathatók – a személyiségi jogok védelmén alapuló elv a világ más levéltáraiban is bevett gyakorlat. 2020 márciusában már XII. Piusz anyagát is megnyitották, így egészen 1958 elérhetők az intézmény dokumentumai.
Érdemes arra is kitérni, hogy a vatikáni források valójában nem is mind a híres levéltárban maradtak fenn. A római inkvizíció, azaz a Hittani Kongregáció anyagait például a mai napig magánál a szervnél kell keresni. Ezek a dokumentumok az inkvizíciós levéltár meglehetősen kései, 1998-as megnyitás óta hasonló módon kutathatók.
Sosem találkoztam olyannal, hogy ami kényes, azt nem adják oda
– mondta lapunknak a történész.
Miért éri meg a Vatikánban kutatni?
Molnár Antal szerint a Vatikáni Apostoli Levéltárban elképesztő méretű iratanyagot tárolnak. A levéltár meglehetősen jól feldolgozott, lényegében a legújabb, illetve a rendezetlen iratok nem kutathatók – egyszerűen nincs kapacitás az óriási iratmennyiség szigorú, részletes rendezésére. A történész kiemelte: az intézmény különlegessége a kifejezetten jól megőrződött állomány. A levéltár a története legnagyobb pusztítását akkor szenvedte el, amikor Napóleon alatt a dokumentumok egy jelentős részét Párizsba szállították, majd visszavitték, a háborúk és forradalmak ugyanakkor megkímélték a forrásokat.
Egy történész szemével a vatikáni irategyüttes felbecsülhetetlen értékű. Molnár Antal szerint a legtöbb országban az iratok megőrzése a kezdetekben nem volt központosított, míg a Szentszék esetében a gyakorlat már a korai századokban megjelent. „Ha például a középkort vesszük, a Szentszéknél sokkal több irat maradt fenn, mint az egyes országokban.
Ez különösen igaz Magyarországra, amelyet a tatár, a török, a világháború és a szovjet megszállás egyaránt pusztítottak
– nyilatkozta a szakértő.
Mint kiemelte, hazánkban az egyházi iratok sorsa kifejezetten hányatott volt, de más országokban is hasonló a helyzet – Franciaországban például a forradalom miatt tűnt el rengeteg forrás. „A Vatikán azért egy nagyon izgalmas kutatási terep, mert sok olyan irat megőrződött a régebbi korokból is, amelyek az adott országban már egyszerűen nem hozzáférhetők” – mondta.
A második fontos tényező a dokumentumok hasonlósága. Mivel ugyanazon jellegű források maradtak fenn a Szentszéknél, igen jó komparatív vizsgálatok folytathatók az iratanyag segítségével. Ez a hasonlóság azért is előnyös, mert ha a világ egy pontján, például Franciaországban kidolgoznak egy forrásfeldolgozó módszert az iratokra, azt később a magyar szakemberek is alkalmazni tudják. Éppen emiatt a Vatikán esetében nem beszélhetünk arról az elszigeteltségről, amely amúgy a nemzeti történetírásokat gyakran jellemzi.
Ahogy az egész Vatikán, úgy a történelemtudománya is nemzetközi. „A római öt évem alatt olyan volt, mintha az egész világot bejártam volna. Ha az ember bemegy a vatikáni levéltárba, az egyik asztalnál egy bolgár ül, a másiknál egy francia, a harmadiknál meg egy portugál, és bárkivel lehet konzultálni” – állapította meg a kutató.
Sokkal nyitottabb hely, mint gondolnánk
Ma is igen elterjedt az elképzelés, mely szerint a pápa és környezete elzárkózik a tudományosságtól, noha a fentiek alapján nagyon más kép rajzolódik ki. Molnár Antal úgy látja, hogy a Szentszékre régóta épp a nyitottság jellemző ezen a téren, igaz, az egykori keleti blokk országaiban ezt 1990 előtt talán kevéssé észlelték – ennek okát inkább az érintett államok történetírói érdeklődésénél, semmint Rómában kell keresni.
„Azt gondolom, hogy az egyház és a történetírás modern értelemben vett párbeszéde lényegében a 19. század vége óta tart. Újdonságok természetesen mindig vannak. Ilyen volt, amikor bő két évtizede megnyílt a római inkvizíció levéltára, de a nők egyházban betöltött szerepének, valamint a kommunizmus, illetve a nemzetiszocializmus és az egyház kapcsolatának vizsgálata is csak az utóbbi időkben váltak népszerű témává” – mondta a történész, hozzátéve, hogy utóbbiról rövidesen magyarul is megjelenik egy könyv, melyet a Vatikán egyik levéltárosa írt.
„Úgy látom, hogy az a fajta tabusítás, amely a 19. században nyilvánvalóan jelen volt, mára egyre kevésbé jellemző” – emelte ki a szakember.
