Dühöng az új koronavírus Magyarországon, a napi új fertőzöttek száma közelíti a hétezer főt, március 8-án életbe léptek a szigorított védelmi intézkedések, egyelőre két hétre, azaz március 22-ig. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, a járványügyi védekezés legnehezebb hetei jönnek, Müller Cecília pedig arról beszélt, hogy a vírus exponenciális ütemben terjed. Nem túlzás azt mondani, a járvány jelenlegi szakaszában csupa rossz hír érkezik.
Ebben a helyzetben a kontaktszámok minimalizálása és a vakcinázás felpörgetése mindannyiunk elemi érdeke – előbbit szolgálják a korlátozások is. A 24.hu virológus szakemberek segítségét kérte abban, hogy:
- miért két hétre szólnak a szigorítások, mi lesz itt két hét múlva?
- Mi okozza a fertőzés soha nem látott ütemű terjedését?
- Miért mondhatjuk (két szempontból is), hogy ördögi körbe kerültünk, vagy ha jobban tetszik: versenyfutás kezdődött az idővel és a vírussal?
Mi lesz itt két hét múlva?
A szigorításokat a kormány jelenleg két hétig, azaz március 22-ig tervezi fenntartani, de amennyiben a helyzet indokolja, újabb lépésekre, hosszabbításra is szükség lehet. Miért épp két hét? Mert a vírus lappangási ideje átlag öt, de legfeljebb 14 nap.
Ha a védelmi intézkedések, az elkülönítés sikerrel csökkenti a kontaktszámot, egy beteg kevesebb embert tud megfertőzni, akkor legkésőbb két hét múlva a járványgörbe elkezd laposodni. Csökken az új fertőzöttek száma, ebből a szempontból „túl lehetünk” a harmadik hullám csúcsán. Ekkor látszik majd, hogy állunk az új megbetegedésekkel, milyen további lépéseket kell megtenni.
Fellélegezni viszont még a legjobb esetben sem tudunk. Idő kell ahhoz, hogy a megbetegedések is tetőzzenek, kiderüljön, hány ember szorul kórházi ellátásra, illetve a szomorú statisztikákból ismert, hogy a halálozások száma a fertőzések csúcsa után 2–3 héttel éri el a maximumát. Valóban sorsdöntő két hét áll előttünk, ahol a lakosság fegyelmezettsége és a járványügy hatékonysága együtt vezet a végeredményhez.
Miért a felfutás?
Az esetszámok exponenciális növekedése mögött számtalan ok – az új variánsok, a klíma, a fegyelmezettség stb. – húzódik meg, ezek többségét majd csak idővel sikerül felderíteni, egy részét pedig talán soha. Ami biztos, hogy az új mutációk – esetünkben főleg az úgynevezett angol variáns – kulcsszerepet játszanak. Ez a változat sikeresebben, ezért nagyobb tömegben képes megtelepedni a felső légúti nyálkahártyákon, erősebben kötődik az emberi receptorokhoz, így a hétköznapi életben jelentősebb számban, hatékonyabban terjed.
A napi új fertőzöttek száma a valóságban többszöröse lehet a naponta regisztrált 6–7 ezer főnek, de az emelkedő tendencia ebből is jól látszik, a jövőre nézve nem lehet jósolni:
Az angol mutáció útja jól követhető Európában, és azt látjuk, hogy a nyugati országok vették az akadályt: letörték a görbét, miközben az egészségügy kapacitása bírta a nyomást. Nem tudjuk, hogy nálunk mi lesz. Nem igazán ismert, hol van a magyar egészségügy tűréshatára, illetve fontos kiemelni, sok múlik a járványügyön is. A kontaktkutatás, az izolálás legalább olyan fontos most, mint a társadalom fegyelmezettsége, a szabályok betartása. Az úgynevezett svájcisajt-modell kiválóan szemlélteti mindezt.
Ördögi kör
Az ördögi kör, a versenyfutás vagy vesszőfutás nem légből kapott hasonlat. Minél több variáns terjed ugyanis minél több ember között, annál nagyobb az esélye újabb, ismeretlen tulajdonságokkal bíró mutációk kialakulásának. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a társadalom egyre nagyobb része az oltás által immunitást élvez a már felderített változatokkal szemben, megjelenik az a bizonyos ördögi kör.
Az amúgy is iszonyú gyors változásokra képes vírus erős evolúciós nyomás alá kerül, amelyre szükségszerűen reagál. A legrosszabb esetben úgy, hogy az ellene felépített védelem lényeges elemeit lesz képes kikerülni. Amennyiben csak a beoltott emberek mozognának szabadon, a fertőzöttekkel pedig aligha találkoznának, ennek az esélye logikusan kisebb lenne, de semmiképpen nem éri meg kockáztatni: a versenyfutást nekünk kell megnyerni a minél gyorsabb átoltottsággal.
Ami még ellenünk dolgozik, az a fáradtság, a beletörődés, a fásultság: „úgyis lesz még vagy 86 hullám, hagyjanak már békén, hadd éljem az életemet”. Láthatóan csökken a fegyelem, egy év után az embereknek elegük van, ám ha most „feladjuk”, az még inkább a fenti ördögi körbe taszít mindannyiunkat. Nem valamiféle propaganda vagy hurráoptimizmus, hanem tény: ha a járványügy és mi is „jól teljesítünk”, ez lehet a SARS-CoV2 utolsó, fejtörést okozó hulláma.
