Valószínűleg sokak fejében megfordult már, hogy mennyit változott a nagyszüleink és a szüleink pályaválasztásához képest a mostani fiatalok hivatáskeresése. Sokszor rossz érzések gyötörnek minket, amikor a pálya- és munkahelyváltáson törjük a fejünket. Számos gondolat kavarog bennünk: örökösen a jobbat, az izgalmasabbat kutatjuk, és természetesen a megfelelő fizetés is fontos számunkra, ugyanakkor hibáztatjuk is magunkat, és azt érezzük, hogy alkalmatlanok vagyunk az elköteleződésre a munka világában.
Két lány hasonló problémákról és motivációkról számolt be: Magdaléna és Alexa huszonéves koruk ellenére számos pályán kipróbálták már magukat. Több képzésre is beiratkoztak, majd szinte mindegyiket otthagyták a szakmai gyakorlat alatt. Dolgoztak vendéglátásban, kereskedelemben, egészségügyben és gyermekvédelemben, de belekóstoltak a grafikába és a zenei világba is. Tanultak újságírást és informatikát, viszont egyik területen sem helyezkedtek el – azt mondják,
Alexát – aki jelenleg is gyerekekkel foglalkozik – korábbi munkahelyéről azért küldték el, mert lelkileg túl közel engedte magához a védenceit. Magdalénát a vendéglátásban több atrocitás is érte, a kórházból pedig azért távozott, mert nem tudta vállalni a munkát a fertőzőosztályon a családjában született kisbaba és az édesanyja súlyos betegsége miatt. Ráadásul az általuk gyakran választott szociális és egészségügyi ágazatokban a bérek is alacsonyak: a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2020. októberi adatai szerint a humán-egészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ágban bruttó 295 ezer forint volt az átlagkereset, de ezt az előbbi ágazat húzza fel jócskán, utóbbiban ugyanis mindössze bruttó 195 ezer forintot lehetett átlagosan keresni. A pályaváltások lelki eredetéről egy munkapszichológust, az előnyeiről és hátrányairól egy HR-szakértőt, a tizen- és huszonévesek továbbtanulással kapcsolatos tájékozódási lehetőségeiről az Emberi Erőforrások Minisztériumát kérdeztük.
A pályaváltás nem mindig zárul boldog befejezéssel
Kertész Tamara munkapszichológus egyetért abban, hogy meghaladtuk a nagyszüleink és a szüleink pályaválasztási hagyományait. Már nem jellemző, hogy tizennégy vagy tizennyolc évesen (az általános iskola és a középiskola végén) életre szóló döntéseket hozunk, és egyetlen területen vagy akár egy munkahelyen a nyugdíjig dolgozunk. Ugyanakkor óriási frusztrációt jelent az idősebb generációk példája.
Rendkívül szorongáskeltő lehet abban a helyzetben lenni tinédzserként, hogy a szüleim ennyi idősen már dolgoztak, de legalábbis tudták, hogy mit akarnak, nekem meg még fogalmam sincs, és ezzel egyidőben olvasni a Forbes hasábjain a sikeres karrierváltók sztorijait.
A szakember zsebében sem lapul ott a bölcsek köve, elmondta, hogy nincs konkrét pályaválasztási recept vagy egyértelmű út, ami a sikerhez vezet – ráadásul a pénzkeresésre nagyobb hangsúlyt fektetünk, mint arra, hogy hivatásra leljünk. A mostani tizen- és huszonéveseknél intenzívebben jelenik meg a kapunyitási pánik, amelynek záró akkordja – ideális esetben – az elköteleződés a magánéletben és a piacon is. Kertész a randizáshoz hasonlítja a jelenséget: folyamatosan megy a keresgélés, és állandóan próbálkoznak. Mivel ez sok esetben nem végződik happy enddel, a fiataloknál kialakulhat az elégedetlenség érzése, a kiégés és a stressz. Kertész úgy látja, a lehetséges pszichés veszélyek ellenére nem kell megbélyegezni azokat, akik viszonylag sokszor néznek új munkahely után, vagy pályát módosítanak, hiszen minden tapasztalat beépül a karrierünkbe, és célszerűbb az előző pálya folytatásának tekinteni az azt követőket.
A pálya- és munkahelyváltás hosszú távon egyébként jó dolog, sőt a világ dinamikus fejlődésével bizonyos időszakonként még egészséges is. Érdemes látni, hogy gazdaságilag értékteremtő, ha elégedettek a dolgozók ott, ahol éppen vannak. A váltást fontolgató munkaerő gyakran nem termel profitot. Ha megjelenik az igény a váltásra, akkor egyéni és szervezeti szempontból is jó, ha megtörténik, persze még jobb, ha a nem passzoló igényeket már a kiválasztás során ki tudjuk szűrni.
A munkapszichológus egyaránt felelősnek tekinti a munkahelyváltókat és a munkáltatókat, de azért annyira mégsem egyszerű a helyzet, hogy bűnbakokat jelöljünk ki. Hibát keresni és találni bármiben lehet: a nemtörődöm generációban és a kizsákmányoló piacban is, de a hangsúly a felmerülő problémákra adott válaszokon és a megoldáskeresésen van. Talán egyszerűbben működnének a dolgok, ha lennének egyértelműen beazonosítható gonosztevők és általános áldozatok, így nehezebb olyan módszert találni, amivel megkönnyítjük a pályaválasztást és a pályaváltást.
Ítélkezés helyett segítség
A fiatalok jelentős része nem engedheti meg magának, hogy pénzt áldozzon egy munkapszichológussal való beszélgetésre; ha lenne stabil munkahelyük és kielégítő fizetésük, a munkapszichológus szakma gyakorlatilag megszűnne. Kertész azt tanácsolja, ne ítélkezzünk az útkereső fiatalokkal szemben, ugyanis egy szeretetteljes környezetben könnyebb átélni a pályaválasztási krízist, pláne túllendülni rajta. Nem szabad olyan mondatokat használniuk a szülőknek, mint „meg kéne állapodni”, „nem tudod, mit csinálj jó dolgodban” és „bezzeg az én időmben”. Ezekkel még távolabb sodródunk a megfejtéstől, és csak rövid távú válaszok születnek, arról nem is beszélve, hogy egy demotivált fiatal munka helyett még inkább ott ragad a mamahotel kényelmében.
És ha már családi légkör: a magyar fiatalok valóban szeretik az otthon melegét, és viszonylag későn tudnak teljesen a saját lábukra állni. 2019-ben a 25–34 évesek kétötöde élt együtt a szüleivel az Eurostat felmérése szerint. Leginkább a férfiak döntenek a mamahotel mellett: közel minden második választotta ezt a kényelmes és lényegesen olcsóbb megoldást, a nőknél minden harmadik fiatal érintett.
Rendkívül fontos az önismeret, hogy miért egy adott szakmát választ valaki, milyen okból kifolyólag lép ki valamiből, mit nem talál meg a munkahelyen, és mit keres. A fiatalok nem rendelkeznek elég információval a lehetőségeiket illetően, és valóban nem egyszerű a pályaválasztás sem, ennek ellenére számos jó program és pályázat létezik, csak ezeknek a meglátásához nyitottság szükséges.
A pszichológia egyelőre nem határozza meg pontosan – az egyébként létező – notórius pályaváltás fogalmát. A váltásokkal addig nincs probléma, amíg nem mennek az életminőségünk vagy az anyagi stabilitásunk rovására, azonban ha a munkáltatók is keserű szájízzel emlékeznek ránk vagy érintettként egyre depresszívebbek leszünk, nem árt, ha felkeresünk egy szakembert. Viszonylag ritka eset, ha valaki három-négy szakmában is kipróbálja magát az élete során. Megnyugodhatunk, ha más munkahelyen folytatjuk ugyanazt a szakterületet, ettől még nem leszünk karrierváltók.
A pályaváltás az előző években sem volt ördögtől való gondolat a lakosság szemében: a Profession 2017-es felmérése alapján a munkavállalók közel fele váltott már pályát kényszerűségből vagy a izgalom keresése miatt. Öt emberből négyen nemcsak új munkakörben, de egy ismeretlen területen is letesztelnék a képességeiket.
A pályaváltók jobban szerepelhetnek az állásinterjúkon
Kmoskó Judit HR-szakértő szerint nem baj, ha több szakmával is megismerkedünk. A szakember az útkeresés izgalmait és nehézségeit leginkább a Z generáció esetében érzékeli: ők már merészebbek az önéletrajzok tekintetében is, elrugaszkodnak a megszokott variációktól, és az egyéniségüket is belecsempészik az önéletrajzukba, míg az Y generációnál még tetten érhető a régi sablonokhoz való ragaszkodás.
A fiatalok többségének ugyanolyan fontos az önmegvalósítás, mint az, hogy mennyi pénzt visznek haza
– állítja a szakértő a pályaváltók legfőbb motivációjáról. Kmoskó szavaival egybevág a Zyntern.com állásportál munkaerőpiaci igényekkel kapcsolatos kutatása, amelynek fókuszában a 16–28 éves fiatalok álltak. A felmérés 2020 májusában készült, és több mint háromezren töltötték ki a harminc kérdésből álló kérdőívet. Habár a pályakezdők három legfontosabb igénye a támogató vezetői környezet, a szakmai előrelépés és a kihívást jelentő feladatok, azért a magas kezdő fizetés is fontos nekik. A megkérdezettek átlag fizetési igénye 242 500 forint, de minden második arra vágyik, hogy minimum nettó 250 ezer üsse a markát. A legtöbb pénzt a mérnök-informatikai területeket választók remélik, ők akár 300 ezer forintot is elkérnének, viszont a bölcsészek, a jogászok, a felsőfokú szakképzésben és a középiskolákban végzettek sok esetben kevesebb mint 200 ezerrel is beérik.
A humán beállítottságú emberek képességeire óriási szükség van, ám nekik sem ártana tisztességes fizetést biztosítani, ezzel elkerülhetnénk, hogy a reálosokkal szemben az élet oly sok területén hátrányba kerüljenek. Bölcsészként sokan kívánják azt, hogy bárcsak jók lettek volna matekból, mert most nem kellene agyalniuk azon, hogy miből indítják el az életüket vagy egyszerűen hogyan fizetik ki a költségeiket.
A nők már-már legendás bérhátránya olykor az érintetteken is múlik: ugyanazért a munkáért igenis ugyanaz a bér jár az „erősebb” és a „gyengébb” nemnek is. A pályakezdők semmit sem veszítenek azzal, ha kimondják, hogy mennyi pénzre van szükségük. Sokan nem mernek konkrét összeget megjelölni, vagy direkt kisebb bérigényt jeleznek, mert attól félnek, hogy fel sem veszik őket azokra a helyekre, ahol – csodával határos módon – nem „ezeréves” tapasztalattal rendelkezőket keresnek.
Most pedig mindenki tegye fel a kezét, aki korábban már rettegett attól, hogy a HR-esek ferde szemmel néznek rá a munka- és pályaváltások miatt. Valljuk be magunknak, hány munkahelyet töröltünk ki az önéletrajzból csak azért, hogy ne gondoljanak minket gyávának és megbízhatatlannak. A közvélekedéssel ellentétben a HR-eseknek semmi problémája a számos szakmában megforduló fiatalokkal, sőt, a szakértő arra biztat mindenkit, hogy ne száműzzünk az életrajzunkból egyetlen munkahelyet sem, mert sokkal inkább tükrözhetünk sokoldalúságot, kitartást és szorgalmat, így akár könnyebben kelthetünk jó benyomást, és szerezhetünk új állást. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy bizonyos foglalkozások megpályázásánál előny, ha kicsit trükkösek vagyunk, és testre szabjuk az önéletrajzunkat, azaz hangsúlyozzuk a releváns tapasztalatainkat.
A szakértő nem vitatja, hogy sok múlik a megfelelő pályaválasztási tanácsadáson, a szakmai gyakorlatokon észlelt benyomásokon és az anyagi-lelki biztonságon – ezek megerősíthetik vagy gyengíthetik a kitűzött célokat. Magdaléna és Alexa is beszámolt arról, hogy a gyakorlatokon vették el a kedvüket a leendő hivatásuktól. Kmoskó azt állítja, sosem ellenőrzik le a pályaváltó fiatalokat a beleegyezésük nélkül az előző munkáltatóknál, kizárólag referenciákat kérnek. Nem csörögnek oda titokban, hogy kifaggassák az illetékest, vajon miért távozott a pályakezdő munkavállaló túl hamar. Mondanánk, hogy ezzel a lendülettel engedjük el a munkakeresési paranoiát, de teljesen mégsem lélegezhetünk fel, ugyanis a Facebook-, Instagram-, TikTok- és a Twitter-profilunkat lecsekkolják.
A Fidesz a fiatalok pártján áll?
Felmerül a kérdés, hogy kiktől várjuk a legjelentősebb segítséget. Nyilván azoktól, akik az oktatási rendszer átalakításáról döntenek. A magyar kormány eddig nem fordított nagy figyelmet a diákokra – a huszon- és harmincévesek körében nem véletlenül nem örvend nagy népszerűségnek – azonban mostanság elindult egy folyamat, amelynek nyilvánvaló célja, hogy a kabinet megszólítsa a fiatalokat, és ebben a korosztályban is több szavazót megkaparintsanak. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a jól megszokott hivatalos álláspontot képviseli, azaz: különféle weboldalakra irányítanak, de konkrétumokat nem mondanak.
Orbán Viktor bejelentette, hogy legkésőbb 2022. január 1-jétől jövedelemadó-mentességet kapnak azok a fiatalok, akik még nem töltötték be a 25. életévüket. A KSH szerint 2020 őszén 269 ezer 15 és 24 év közötti fiatal rendelkezett munkahellyel. A fiatalok a 2019-es bruttó 285 ezer forintos átlagkeresetük alapján évi 600 ezer forintot is megspórolhatnak a Fidesz leendő intézkedésével, ugyanis a havi személyi jövedelemadó 42750 forint, az éves személyi jövedelemadó pedig 513 ezer forint. A jelentős megtakarítás hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb pályaváltó- és pályaelhagyó kerüljön ki közülük, persze mindez még a jövő zenéje, és nem ad választ az olyan szakmai és emberi dilemmákra, mint a megbecsültség hiánya, a kihívások keresése, a főnök-beosztott és a munkatársak közötti konfliktusok. Hiába szállnak gyorsan a húszas évek, a szabadság és a kísérletezés jegyében akár ezerszer is kipróbálhatunk új pályákat, amíg meg nem találjuk a hivatásunkat. A lényeg, hogy a korai kiégéssel és a depresszióval ne betegítsük meg a testünket és a lelkünket. Ugyanis annyit még a mesés fizetés és az álomkarrier sem ér. Magdaléna és Alexa hisznek az élethosszig tartó tanulás elvében, és a magyarországi viszonyok közepette nem tartják kizártnak, hogy a jövőben újra pályát módosítanak. A lányok csak remélni tudják, hogy előbb-utóbb rálelnek arra az ideális munkára, ahol meg sem fordul a fejükben, hogy váltsanak.
