Belföld

Illegális útépítés miatt tett feljelentést az érdi önkormányzat

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI
A városban a Fejér-B. Á. L. Zrt. és egy helyi vállalkozó új iskolát épít, ám az önkormányzat szerint az ott keletkezett törmelékből, részben természetvédelmi területen, illegális út is készült, engedély nélkül, az előző polgármester szóbeli beleegyezésével.

Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen Érd alpolgármestere egy olyan, szerinte illegálisan épített út miatt, amely magánterületeken, illetve Natura 2000-es besorolás alá eső természetvédelmi területen halad át.

Az ügy egyik főszereplője a Mészáros Lőrinc gyerekei tulajdonában álló Fejér-B. Á. L. Zrt., amely még 2019 februárjában kötött szerződést az érdi önkormányzattal a Fenyves-Parkváros köznevelési centrum felépítésére, a várost a fideszes T. Mészáros András akkori polgármester képviselte.

A lapunkhoz eljuttatott, Tetlák Örs alpolgármester által szignózott feljelentés alapján az építkezés során keletkezett, hulladéknak minősülő építési és bontási törmeléket használták fel az ideiglenes út megépítéséhez ahelyett, hogy azt a szabályoknak megfelelően hulladék-lerakó helyre vitték volna.

Miután a 2019. októberi választás után lecserélődött a város vezetése, az új önkormányzat 2020 tavaszán megkereste a Fejér-B. Á. L. Zrt.-t az útszakasszal kapcsolatban. A projektvezetőtől azt a választ kapták, hogy a földmunkák kezdetekor sokan panaszkodtak a földet elszállító teherautók zaj- és porterhelése miatt, ezért az alvállalkozó, a Kontimer Kft. – mivel a földet a sóskúti lerakóba szállította – jobbnak látta, ha a Fenyvesnek nevezett területen keresztül közlekedik. A meglévő földút azonban nem volt erre alkalmas, ezért a Kontimer a projektvezető levele szerint megállapodott T. Mészáros Andrással, illetve König Ferenc sóskúti polgármesterrel, hogy a földút melletti illegális hulladékot elszállítja, és az iskolánál kitermelt köves földből utat készít.

Tetlák Örs az önkormányzatnál nem talált arra vonatkozó dokumentumot, hogy a két polgármester hivatalosan hozzájárult volna az ideiglenes út megépítéséhez, helyette szóbeli egyeztetés történhetett, jogszabályokon alapuló felhatalmazás nélkül. Átnézték az érdi polgármesteri hivatal környezetvédelmi hatósági eljárásokkal kapcsolatos nyilvántartását is, és kiderült, hogy

hivatalos úton nem érkezett lakossági panasz a zaj- és a por miatt, valamint a két cég sem jelezte akkor, hogy ilyen gond lenne.

Az önkormányzat 2020. augusztus elején több kérdést is küldött a Fejér-B.Á.L.-nak, amelyekben a többi között az útépítéshez szükséges engedélyekről, az érintett ingatlanok tulajdonosaival történt egyeztetésről és arról érdeklődött, hogy a szállítási útvonal lerövidítésével megtakarított összeggel hogyan számoltak el. Tetlákék számítása szerint ugyanis nagyjából 80 millió forintot spóroltak az iskola építési költségeiből azzal, hogy a törmeléket nem a lerakóba vitték, hanem utat építettek belőle.

A cég ügyvezetője azt válaszolta, hogy a helyi vállalkozó, a Kontimer maga egyeztetett a két polgármesterrel az útépítésről, a Fejér-B. Á. L. ebben nem vett részt. Azt azonban hozzátette, hogy

a szállítási útvonal lerövidítésével nem keletkezett megtakarításuk (és nem is ez volt a cél), mivel az útalap bedolgozása, tömörítése is rengeteg munkaórát vett igénybe.

A cég szerint az út anyagát képező durva mészkő útalapnak kiválóan alkalmas, és ugyan „beminősítése, tanúsítása nem történt meg”, de az út megmaradása esetén ez pótolható. Azt elismerte a Fejér-B. Á. L., hogy sem ő, sem a Kontimer nem bizonyosodott meg arról, hogy a kitaposott út nyomvonala valós telekhatár-e, de mivel a földút már régóta ott volt, fel sem merült bennük, hogy ezzel baj lenne.

Tetlák Örs a feljelentésben kiemelte, a fővállalkozót hiába kérte, hogy nyilatkozatát dokumentumokkal támassza alá.

A rendelkezésünkre álló vállalkozási szerződés részét nem képezte a területen illegálisan elhelyezett hulladék elszállítása, ezért a szerződéseben szereplő összeget a Fejér-B. Á. L. nem használhatta volna fel az ismeretlenek által elhelyezett hulladék elszállítására, különös tekintettel arra, hogy a szóban forgó terület nem képezi a vállalkozási szerződés tárgyát, ahogyan az ideiglenes útszakasz sem,

hívta fel a figyelmet az alpolgármester a feljelentésben. Hozzátette, ha az érintettek megállapodtak az ideiglenes út megépítéséről és az illegális hulladék elszállításáról, akkor módosítani kellett volna a vállalkozási szerződést. Ennek hiányában „a vállalkozó jogosulatlanul számolta el mindazon építési és bontási hulladék elszállítását és lerakását, amelyet valójában az ideiglenes útba építettek bele, ezzel pedig megtévesztette a megrendelőt”.

A feljelentés időpontjáig az érintett érdi ingatlantulajdonosok közül 73-an nyilatkoztak az önkormányzatnak, és egyöntetűen azt mondták, hogy sem a Fejér-B. Á. L., sem a Kontimer, sem az előző városvezetés nem kereste meg őket, „tehát a magáningatlanokon a tulajdonosok engedélye és hozzájárulása nélkül beléptek, ott építési munkálatokat végeztek”. Egy 2012-es kormányrendelet szerint ha az útépítést nem az érintett tulajdonosok kezdeményezték, akkor az építtetőnek mindenkitől nyilatkozatot kell kérnie – ez azonban a feljelentés alapján nem történt meg.

Az alpolgármester szerint az sem releváns, hogy a durva mészkő útalapnak alkalmas, mert a vonatkozó jogszabály alapján hulladéknak minősül, így az ideiglenes útépítésből illegális hulladéklerakó lett. Ennek a sóskúti része ráadásul Natura 2000-es területre esik, amelynek fenntartási terve alapján a szemét, hulladék a terület 50 százalékát érintően „veszélyeztető tényező”.

Ilyen viszonylag nagy kiterjedésű, sok részében még kevéssé bolygatott, viszonylag egybefüggő élőhely csak kevés maradt fenn Magyarországon.

Tetlák Örs megkeresésünkre elmondta, a polgármesteri hivatal hatósági eljárást indított az eredeti állapot visszaállítása, vagyis az út felszedése érdekében. Mivel azonban várják a rendőrségi eljárás elindítását is, addig nem tudnak nekilátni a munkának, amíg nem történt szakértői vizsgálat. Az alpolgármester úgy tudja, hogy több érintett ingatlantulajdonos pert is fontolgat.

Megkerestük az érdi rendőrkapitányságot is, hogy a feljelentés óta eltelt bő két hétben elindult-e a nyomozás, és ha igen, hallgattak-e már meg tanúkat. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik