GPS-tervezővel „csak” 21 ezer kilométer lett volna, ám mindenféle kitérőkkel összejött a negyvenezer – meséli Sándor, aki a 2008-as Bamako Rallyn szerzett tapasztalait használja. 2008-ban a túra kategóriában elsőként futottunk be a Veloval bár az csak egy háromhetes kaland volt – teszi hozzá.
“A Velorex olyan szenzáció volt, hogy nem bírtunk az autó közelébe menni sem”
Az első komolyabb incidensre sokáig kellett várniuk. Egészen Kelet-Timorig. Itt néhány napja egy tengerparti fürdés közben – bár ez errefelé tipikusnak számít – ellopták az összes papírjukat. Szerencsére a tolvajokat csak a készpénz érdekelte, igy az autó papirjai, a bankkártyák és minden más meglett.
Ha bárkit megkérdeznénk, mekkora sanszunk volt arra, hogy eljussunk idáig, gondolkodás nélkül vágnák rá: nulla. És valahol igazuk is van. Ha jobban belegondolunk, kicsit kevesebb az esélye annak hogy valaki Velorex-szel körbeutazza a földet, mint arra, hogy megmássza a Himaláját – mondja Sándor. És ha így vesszük, eddig tulajdonképpen akadálytalan volt az utunk.
Szerinte eddig Irán volt a legbarátságosabb hely.
A világon semmi baj nem volt. Útközben beálltak mellénk kisbuszok, teharautók és nyolcvannál nyújtogatták át a gyümölcsöt a Velóba – meséli.
A határon is az segítette át őket, hogy Velóval vannak.
Szerintem még mindig ott állnánk olyan sor állt Irán és Pakisztán határán. Ám a határőr, amikor meglátta az autónkat mindenkit – kamionokat, buszokat autókat – félreintett, és úgy toltak át bennünket Pakisztánba.
Az indiai-pakisztáni határ egy kicsit bürokratikus volt. Hat órán át küldözgették őket egyik iróasztalatól a másikig, és közben sokat kellett várni a “mindenható” egyenruhásokra. Aztán Indiában, Agrában, a Taj Mahal szomszédságában egy szállodatulajdonos mindenképpen marasztalni akarta őket.
Délután egykor érkeztünk meg a szállodába, háromra tele lett. A Velorex olyan szenzáció volt, hogy nem bírtunk az autó közelébe menni sem. A szállodatulajdonos ingyen szállást és havi húszezer rúpiát ajánlott, csak maradjunk.
Indiából Nepálba, majd egy ugrással Thaiföldre vezetett az út. A bangkoki repülőtéren, amikor megérkezett a Velorex húsz helybéli feszegette a ládát, amibe az autót csomagolták. Annyira kiváncsiak voltak, mi lehet abban a ládában aminek az van az oldára írva, hogy „motorcycle”.
A következő komolyabb ajánlatot Malayziában, Penang szigetén kapták a velósok. Itt is a szálloda tulajdonosa volt a főszereplő, aki politikai karrierjét építgette és a helyi választási kampányába bevette a Velorexet.
Úgy mentünk a kampánygyűlésre, hogy az ember beült mellém, mögöttünk meg jött az S Meci testőrökkel, sofőrrel. A Velót teleragasztgatták plakátokkal. Amikor megérkeztünk a gyűlésre, a szállodás embernél népszerűbb nem volt a Földön.
A hazaérkezést valamikor jövő év májusára tervezik
Indonéziában szigetről szigetre haladtak, míg megérkeztek Kelet-Timorra. Innen Ausztráliába vezet az út, feltéve, hogy átverekszik magukat a szigorú ausztrál egészségügyi előírásokon. Az autót Timoron a behajózás előtt darabokra kellett szedniük, és minden alkatrészt le kellett tisztítaniuk, különben nem enegedik be a járgányt Ausztráliába.
Az egyelőre nem világos merre indulunk tovább Ausztráliából. Az eredeti terv Új-Zéland, majd Chile volt, ám nagyon úgy tűnik, a B terv lép majd életbe: Panamát célozzuk meg, egy kis kolumbiai kitérővel.
Onnan Los Angeles, majd a keleti parton New York. A hazaérkezést valamikor jövő év májusára tervezik. Aki az érkezésnél ott lesz, egészen biztosan olyat láthat, amit még senki sem: egy magyar Velorexet, amely – szó szerint – ép bőrrel úszta meg a világkörüli kalandot.
