A most 56 éves Mariann egy Borsod megyei faluból származik, és férjével szűk két éve költözött Budapestre egy jobb élet reményében. Mariann egy takarítócégnél kezdett el dolgozni, és férjével az itt megkeresett fizetésükből támogatták a faluban maradó két gyereküket és unokáikat.
Mariann csoportvezetőként dolgozott, 17 ember tartozott alá, a munka során szociális intézmények, hajléktalanszállások takarításáért feleltek. A munkahelye számos egyetem takarítását is végezte, az iskolák bezárása miatt azonban csökkenteni kellett a cég létszámát. „Egyik napról a másikra szóltak, hogy nem kell menni dolgozni” – mondta Mariann, aki két hete vesztette el az állását 17 munkatársával együtt.
Azóta keres új munkát, de ahogy mondja, akkora lett a verseny, hogy „szinte lehetetlen munkát találni”.
Az órabérek is lementek. Korábban a nagytakarítás órabére 1500 és 2000 forint között mozgott attól függően, hogy mit-hol kell takarítani. Ez most 1000-1200 forintra ment le
– mondott egy példát arra, hogy a koronavírus pár hét alatt milyen mélyrehatóan változtatta meg a munkaerőpiacot.
„Két hete itthon ülök, és lassan őrületbe kerget a semmittevés” – mondta Mariann, aki rengeteg helyre elküldte a jelentkezését, de eddig nem érkezett pozitív visszajelzés. „Mindenféle munkát megcsinálok” – mondta. Tartalékaik nincsenek, albérletük áprilisi lakbérét sem tudja kifizetni, de sikerült egy hónap halasztást kapnia a főbérlőtől. Külön nehézséget jelent neki, hogy egy járvány idején kell munkát keresnie. „Tartok a betegségtől, de éhen meg nem ülhetek itt, lakhatás is kell, muszáj menni dolgozni” – mondta Mariann, aki szerint életében nem volt még ilyen nehéz helyzetben.
Mariannhoz hasonlóan rengetegen vesztették el a munkahelyüket a koronavírus következményeként. A kormány szerint márciusban 30-40 ezren lettek munkanélküliek, és sok százezren juthatnak hasonló sorsra a következő hónapokban. A hajléktalanszállókon már most ezres nagyságrendben jelentek meg olyanok, akik most veszthették el lakhatásukat, miután munkanélkülivé váltak.
Amellett, hogy az állásukat elvesztőkre a fejlett világ legszűkmarkúbb ellátása vár, több folyamat is tovább súlyosbítja a helyzetüket. Mivel egész iparágak lehetetlenültek el a vendéglátástól a szépségiparig, a legtöbb állását elvesztőnek esélye sincs saját szakmájában elhelyezkedni.
Ráadásul várhatóan egy több hónapig elhúzódó járvány idején kellene munkát találniuk, miközben mindenkinek csak a legszükségesebb esetben ajánlott elhagyni az otthonát. Az elmúlt hetekben munkanélkülivé válók közül pedig rengetegen dolgoztak feketén, amely még inkább kiszolgáltatottá teszi őket. Mariann mellett kilenc olyan emberrel beszéltem, akik az elmúlt hetekben vesztették el az állásukat, sorsukat két cikkben mutatjuk be.
Összetört álmok és kilátástalanság
A Budapesten élő Kata tíz éve dolgozik a szépségiparban fodrászként és műkörmösként. Hiába imádja a szakmáját és tartja magát jónak benne, lényegében végig papírok nélkül dolgozott. Anyagilag egyszerűen nem tudta megengedni magának, hogy megszerezze a szükséges képesítéseket. „Egy fodrászképzés nagyjából 500 ezer forintba kerül, és csak félig tudtam végigcsinálni, mert nem voltam képes tovább fizetni” – mondta Kata.
Pár hete még úgy tűnt, hogy ez végre megváltozhat, ugyanis egy jóakarója anyagi támogatásával végigcsinálhatott egy műkörmös képzést. Fél éven át minden hétköznap reggeltől estig dolgozott egy külvárosi fodrászatban, hétvégén pedig reggeltől estig a tanfolyamon vett részt. Már csak az utolsó vizsgája volt hátra, de a koronavírus az egész életét felborította.
A járvány miatt a vizsgát elhalasztották, március eleje óta pedig a fertőzésveszély miatt nincs semmilyen bevétele. Ugyan a szépségszalonok nyitva maradhatnak, de Kata szerint a felelősen gondolkodó fodrászok bezárnak, mivel az állandó fizikai kontaktus miatt potenciális gócpontok.
A szépségipar az életem, imádom, szeretem. Most viszont elvette az életem a járvány, azt, amiért tíz éve küzdök. Azóta azt várom, hogy legálisan, saját lábamra állva végre el tudjak indulni, saját vállalkozást tudjak indítani
– mondta Kata.
Építőiparban dolgozó párjával egy panellakásban laknak, amelyet rezsivel együtt nagyjából havi 160 ezer forintért bérelnek. „Az egyikünk fizetését eddig is elvitte a lakhatás, és most csak az egyikünk fizetése maradt” – mondta szorult helyzetükről. Párja most heti hét napot dolgozik, hogy „egyik napról a másikra” megéljenek.
Kata most folyamatosan keres munkát, de egyelőre semmit nem talált, és egyre nehezebben viseli a kilátástalanságot. „Rengeteg stresszen vagyok túl, az ideg-összeroppanáson is már túl vagyok, a bezártság megőrjít, a szociális kapcsolataim szinte megszűntek és az anyagi csőd szélére sodródtam. A munkámban éreztem azt, hogy fontos vagyok és számítok, most meg olyan haszontalannak érzem magam” – mondta.
Humánus tulajdonosok
Réka két és fél éve él Budapesten, és tavaly nyáron kezdett el dolgozni egy belvárosi étteremben felszolgálóként. A helyen a vendégek „99 százaléka” külföldi volt, és Réka március középig nem észlelt jelentős forgalomcsökkenést. Amikor azonban két hete bement dolgozni, közölték vele, hogy aznap már nem fognak kinyitni a járvány miatt.
A munkaviszonya mindenkinek megmaradt, fizetést azonban nem kapnak. Réka abban reménykedik, hogy valamiféle kompenzációt kapnak, de még semmiről sem tájékoztatták őket az étterem vezetői. A tulajdonosok mindenesetre több gáláns felajánlást is tettek a személyzetnek. Egyrészt a szakácsok továbbra is dolgoznak (egészségügyi dolgozóknak ajánlanak fel ételt), a dolgozók pedig bemehetnek egy adag ebédért ingyen. Másrészt több tulajdonos is foglalkozik rövidtávú lakáskiadással, és felajánlották a bajba jutott munkatársaknak, hogy ingyen használhatják az üresen maradt szállásaikat.
Réka egyik felajánlással sem élt, mivel a jelen helyzetben sajnálja a pénzt a 10 ezer forintos havi bérletre, hogy beutazzon az ételért, illetve egyelőre albérlete miatt sem kell aggódnia. A lakásért eddig 110 ezer forint plusz rezsit fizetett, de a munkahelye elvesztésére tekintettel a lakás tulajdonosa megengedte neki, hogy átmenetileg elég összesen havi 40 ezer forintot fizetnie.
„Szeretnék dolgozni, rettentően hiányzik a munka” – mondta Réka, aki főleg adminisztratív munkákra és élelmiszerláncokhoz jelentkezett, de „nem is válaszolnak”. Ahhoz, hogy fenntartsa hosszú távon az életszínvonalát, a mostani lakását, mintegy havi 300 ezer forintot kellene keresnie, de az álláshirderdetések alapján „ha nettó 200 ezerért találok munkát, összetehetem a kezemet”.
Zálogosított telefon
Szintén egy vidéki kisvárosból költözött Budapestre Vera, aki már január óta van szorult helyzetben. Vera rendezvényeken dolgozott felszolgálóként alkalmi jelleggel. A decemberi zsúfolt rendezvényes időszak óta alig volt munkája, így már nagyon várta, hogy márciusban ismét felpörögjenek a rendezvények.
A járvány miatt azonban teljesen összeomlott a rendezvényszervezők piaca, így Verának lényegében január óta nincs bevétele. „Nehezen érint, kényszermegoldásokkal próbálkozom” – mondta Vera. Példaként említette, hogy telefonját el kellett zálogosítania, fülhallgatóját pedig most is árulja egy online piactéren.
Jelenleg egy hostelben lakik a párjával, aki az építőiparban dolgozik. Neki még van munkája, bár „fillérekért dolgozik”, de még így is a szerencsések közé tartozik Vera szerint, mert az építkezések is sorra állnak le a járvány miatt. „Ketten bőven nem jövünk ki az ő keresetéből” – mondta Vera. Szerinte most az a legnagyobb baj, hogy a hostelt is be fogják zárni a koronavírus miatt, és akkor nem tudja, hova fognak menni. Gyerekei nevelőszülőknél vannak régóta, mivel Vera elvesztette az ingatlanát, de ők legalább jó kezekben vannak most a nő szerint.
Először kiszolgáltatva
A 46 éves Norbert több mint harminc éve, 14 éves kora óta dolgozik szakácsként. Legutóbbi munkahelyén, egy budapesti pláza gyorsétkezdéjében decemberben kezdett el dolgozni. „Március elején még hárman dolgoztunk a konyhában, utána már csak ketten. Majd a munkaidőnk csökkent, később pedig már csak minden másnap kellett bemennünk” – mondta arról, hogy pár nap alatt hogyan építették le a konyhát.
A múlt hétvégén végül bezárt az étkezde, Norberttel meg közölték, hogy határozatlan ideig nem kap fizetést, de a munkaviszonyát nem szüntették meg. „Még csak pár nap telt el, és most próbálom elfogadni a helyzetet. Nem lesz könnyű, de nem roppantam össze. A vendéglátásban most nem tudnék elhelyezkedni. Tűnődöm, gondolkodom, de egyelőre tanácstalan vagyok, mit csináljak” – mondta.
Norbertet azért is érintette rossz időben a bezárás, mert az előző évben pár hónapig nem dolgozott, és felélte az összes spórolt pénzét. „Pont szerettem volna helyre rakni magamat anyagilag. Nem mondhatnám, hogy komolyabb tartalékokkal rendelkezem” – mondta. Így lényegében a márciusi munkájáért járó pénzből tud gazdálkodni.
Abból a szempontból jobb helyzetben van a többi megkérdezettnél, hogy saját lakásban lakik. Egyedül él, a lányáról már nem kell gondoskodnia anyagilag, az anyukáját azonban szokta segíteni. „Munkahelyem mindig volt, ha dolgozni akartam. Most van először, hogy ki vagyok szolgáltatva, és a szakmámban lehet, hogy nem tudok elhelyezkedni” – mondta, hozzátéve, hogy ezt csak feltételes módban mondja, mivel még nem próbált meg munkát keresni.
Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI
