1989-ben nem csak a köztársaságot kiáltották ki Magyarországon, a változások szele a nappalikon is végigsöpört. Az év elejétől ugyanis megszűnt a tévében a hétfői adásszünet, és önálló arculattal elindult a Magyar Televízió TV2 nevű csatornája (nem azonos a későbbi kereskedelmi adóval), valós választási lehetőséget nyújtva a korábbi, jóval vérszegényebb 2. műsorhoz képest. A csatorna műsorkészítői kezdettől fogva fontosnak tartották, hogy a nézők elmondhassák a véleményüket, illetve közvetlenül is üzenhessenek a munkatársaknak, ezért rendelkezésükre bocsátottak egy 24 órában működő üzenetrögzítőt.
Az OSA archívumában, az 1989 lesz-e? oldalon elolvasható az adott év valamennyi nézői üzenetének leirata, rendkívül érdekes korrajzot nyújtva a harminc évvel ezelőtti Magyarországról. Cikkünkben az indulás utáni első hónap üzenetei közül csemegézünk, hogy kiderüljön, mi foglalkoztatta a magyar tévénézőket a rendszerváltás hajnalán.
Felháborító súlyos ezreket keresni annyival, hogy bumm
Emlékeznek még a Bumm című betelefonálós játékra? Megmutatjuk, biztos, ami biztos.
A játék 1988 szilveszterén debütált a tévében, majd a TV2-n folytatta hétköznapi pályafutását, és akkora sikert aratott, hogy az első napon, amikor a nézők élhettek a rögzítőre mondott üzenetek lehetőségével, az összes hívás a Bumm-mal kapcsolatban érdeklődött, ami később is meghatározó maradt. A legtöbben a műsorba szerettek volna jelentkezni, de sokan valamilyen technikai ármánykodást sejtettek a háttérben, miután azt tapasztalták, hogy különböző vidéki településekről lehetetlen bekerülni a játékba.
Voltak azonban, akiket már a műsor léte is felzaklatott, és azt követelték a csatornától, hogy szüntessék be azt.
Borzasztó a mai gazdasági, zaklatott világban, hogy súlyos ezreket fizetnek 3-4 bumm szócskáért. Ez felháborító! Különösen az idősebb korosztálynál, akik alacsony nyugdíjból élnek, hát mire való dolog ez kérem szépen
– méltatlankodott egy telefonáló, majd arról érdeklődött, hogy a munka nélkül kifizetett összegekből is levonják-e majd az adót. Véleményével nem volt egyedül, egy férfi az javasolta, hogy a nyereményeket valamiféle rejtvényhez kellene kötni, hogy a „delikvensek valamit dolgozzanak is” a pénzért, egy másik férfi pedig valamiért a „szülő nők érdekében” kérte a műsor beszüntetését.
„Egyszerűen lehetetlen, hogy ilyen anyagias világban ilyen könnyen valaki felkap egy telefont, és gond nélkül 9-7-6-5 ezer forintot nyer” – méltatlankodott Árpád, és nem pusztán a Bumm-mal kapcsolatban hangzottak el hasonló nézetek.
Egyszerűen fel vagyok háborodva ezen az új műsoron. Egy választ sem tudott tisztességesen ez a gyerek megmondani, és a Rózsa Gyuri 5100 vagy 5500 forintot adott neki. Kérem szépen, ezért nagyon keményen dolgoznak egyesek. Miért kell így hergelni a nézőket? Ilyen idióta műsorokat! Hát mit akarnak nevelni a gyerekekből, barmokat?
Politikus ne pofázzon pénzről
A realitásoktól való elszakadás, illetve a nagyon is valós szegénység emlegetése feltűnően sokszor megjelent a nézők üzeneteiben, és nem csak a telefonos játékok kapcsán.
Egy, a fizetéséből hónap végére rendszeresen kifutó pedagógust a híradó bosszantotta fel: „Halálosan unom minden nap a színes osztrák kocsikat, a százezreket, amire bizonygatják, hogy van erre az embereknek pénzük. Akinek nincsen, ezt kell néznie egész nap, beteg lesz és kifizeti a 80 százalékkal emelt gyógyszert. Vagy egyformán minden réteggel foglalkozzanak, vagy fejezzék be az ajnározását nyilvánosan a pénznek.”
Január elején a jogszabályok változása miatt valóban többször tárgyalták a hírműsorok a külföldön vásárolt autók behozatalának tudnivalóit, maguk a nézők is gyakran érdeklődtek erről, Gy. Kálmánné viszont úgy vélte, nem kéne ezzel „izgatni az embereket, amikor 300 forintos nyugdíjak vannak”.
T. Zoltánné szerint annál is lett volna jobb helye a pénznek, mint hogy sportriporterek új szerelésben parádézzanak a tévében: „Amikor családok nyomorognak, szükséges-e például a Telesport munkatársainak vadonatúj egyenruhában megjelenni a képernyőn. Nem lehetett volna ezt az összeget másra fordítani?”
A bordó zakókhoz képest is valóságos vörös posztóként hatott a nézőkre, amikor politikusokat hallottak beszélni a gazdasági nehézségekről, akik akkoriban gyakran használták a „nadrágszíj összehúzása” fordulatot. „Meddig húzza az egyszerű ember a nadrágszíjat, amikor az áremelések miatt még gyógyszert sem tud venni, de a miniszterek születésnapjukon egymást értékes ajándékokkal lepik meg?” – kérdezte egy néző. „Nekem 120-130-140 kilós emberek ne beszéljenek nadrágszíj-összehúzásról. Egy Csurka, vagy akárki maradjon csendben, nézze meg magát a tükörben és utána nyilatkozzon” – tanácsolta egy másik.
A büdös paraszt, aki több tízezer forintot felvesz, az ne beszéljen ilyenekről, amikor az embereket éhenhalás fenyegeti, értették?
– hangzott egy indulatosabb vélemény.
Többen a közzétett – amúgy sem alacsony – 15 százalékos inflációs adatokat állították szembe a boltban tapasztalt, jóval borsosabb árakkal, Ildikó például arra hívta fel a figyelmet, hogy a csecsemők popsikréme 7,80-ról 44 forintra, azaz nem kevesebb mint 500 százalékkal emelkedett.
Az olyan nyilatkozatok pedig csak olajat öntöttek a tűzre, mint amikor az árhivatal képviselője arról értekezett, hogy az áremelkedések inkább a gazdagokat érintik.
„Az emelet összes nyugdíjasa összejött, teljesen fel voltak háborodva (…) Ők 3–4000 forintból, amiből 2000 forint a rezsi, majdnem éhen halnak, már hajába főtt krumplit kell enniük, és akkor ilyen nyilatkozatok hangzanak el” – szólt az üzenet, és tucatnyi hasonló.
Ha tudom, hogy engem ez az éra idáig juttat, egy téglát 45-ben meg nem emelek, hogy ez az ország kijöjjön a bajból
– mondta keserűen egy 72 éves asszony.
Amit tényleg senki sem értett
Az igazán özönvízszerű felháborodást azonban nem a szociális ügyek, hanem az új csatorna műsorrendje váltotta ki. Mondhatnánk cinikusan, hogy a szocializmus egyféle tévéműsorán nevelkedett nézőket megzavarta a választás lehetősége, de olyan nagy választékról azért továbbra sem lehetett beszélni, a két csatorna műsorszerkesztési gyakorlata viszont jó ideig ellehetetlenítette, hogy valaki egy este két filmet is végignézzen. A TV2 esti filmjét ugyanis a nézői tiltakozáscunami ellenére jó ideig makacsul negyed órával azelőtt kezdték el, hogy az egyesen véget ért a nagyfilm.
„A filmek átfedése borzalmas. Ez nem a közönségért van, hanem a két műsor egymásért való szórakoztatásáért” – méltatlankodott egy férfihang.
Tizenöt–húsz percek miatt dühöngök, semmit sem utálok jobban, mint ha valaminek nem látom az elejét vagy a végét
– mondta egy másik, de tényleg százával érkeztek a hasonlóképpen értetlenkedő hívások.
Az élelmesebbek videóval próbáltak korrigálni, de sokszor ők is csalódtak, mivel a tévé nem tartotta pontosan a programban feltüntetett kezdési időpontokat, így gyakran lemaradt a felvétel vége. „50-60000 videokészülék van most az országban, ez a nagy létszám most csalódik a tv-ben” – tett szemrehányást Tamás.
Sándort viszont annyira lenyűgözték az új adó színvonalas műsorai, hogy mint fogalmazott:
képtelen vagyok a videomagnómat használni, mert annyira leköt.
És messze nem Sándoré volt az egyetlen pozitív visszajelzés; mai szemmel egészen furcsa, milyen sokan telefonáltak be csak azért, hogy kifejezzék tetszésüket vagy hálájukat az új csatorna színvonalas műsoraiért. A legnagyobb figyelem a műsorvezetőket övezte, sokan egyenesen nekik címezték az üzeneteiket. A celeb szó idehaza még ismeretlen volt, a tévében szereplő, óraszám a stúdióban beszélgető fejeket a nézők általában nem is sztároknak, sokkal inkább afféle jó ismerősnek, helyenként egyenesen családtagnak tekintették, akikkel együtt töltötték délutánjaikat és estéiket.
Berkes Zsuzsa lába, Komlósi Gábor füle, Ipper Pál múltja
A telefonok alapján Déri János volt a legnépszerűbb a TV2-es csapatban, leginkább pedig a régi motoros Ipper Pál feltűnése osztotta meg a nézőket. Sokan örömmel üdvözölték a negyvenes években az ÁVO-t és az ÁVH-t is megjárt nagy öreget, de akadtak ellenvélemények is: „Ipper Pál úgy tűnik nekem, mint légy a tejben, ez egy lerágott csont, mit keres egyáltalán abban a dimenzióban, hogy embereket, kormányvezetőket kérdezgessen. Egyszer már levitézlett, nem szeretném a képernyőn többet látni a pofáját” – hangzott az egyik vélemény, de akadtak ennél keményebb megfogalmazások is.
A női munkatársak közül a leginkább Berkes Zsuzsa foglalkoztatta a nézőket.
„Berkes Zsuzsa kizárólag ilyen frizurát hordjon, húsz évvel fiatalabb, ne viselje csak így” – tanácsolta egyikük, ám dr. S. Jenőné kevésbé volt elégedett: „Berkes Zsuzsának mondják meg, hogy nyissa ki a száját egy kicsit jobban azért, mert nem lehet érteni, hogy mit beszél.” Többen Virág elvtársat idézően kifogásolták a műsorvezető öltözködését: „Berkes Zsuzsa nem tudja, mi a charlston, de a szoknyája az fel van húzva…” A Fő utcai szociális otthon egyik nővére a gondjaira bízott nyugdíjasok kívánságát tolmácsolta a csatorna felé: „Nagyon kérik a kisöregek, húzza már le ez a Berkes Zsuzsa arra a vékony lábacskáira a szoknyáját (…) olyan helyes pofa, de a lábai rettenetesek. Ugyanígy az Ablak műsorban is egészen combközépig fenn van.”
1988/89 szilveszterén, még az egyesen (Voith Ági, Juszt László, Aigner Szilárd, Déri János és Berkes Zsuzsa):
B. Tóth László lábaival is akadtak problémák, a lemezlovas lazaságára még az új rendszerben sem voltak felkészülve a nézők: „A műsor nagyon jó, csak azt nem tudom elviselni, hogy a B. Tóth úgy ül, hogy felteszi a lábát” – mondta egyikük. „Üzenem a B. Tóth Lászlónak, hogy ne felrakott lábbal üljön. Ez nagyon visszataszító” – háborgott egy másik.
Egy, a nevét eltitkoló telefonálónak nagyon tetszett az egész stáb, mindössze annyit kért, hogy az „infantilis” Rózsa György ne szerepeljen, András Pécsről pedig arról érdeklődött, hogy
Komlósi Gábor füleit nem lehetne-e odaragasztani a koponyájához? Nagyon zavar.
Január 10-én aztán elindult a Torpedó nevű betelefonálós műsor, onnantól pedig jórészt Dévényi Tibor vonta magára a népharagot. Főként azt kifogásolták, hogy a műsorvezető szétbeszéli az egyébként is szűkre szabott játékidőt, előfordul, hogy a játékosok miatta nem tudják bevinni a győztes találatot. Volt, aki tűrhetetlennek tartotta, hogy „a műsorvezető 2-3perces gügyögéseket folytasson”, illetve „fölösleges kérdésekkel zaklassa a játékosokat”, Cs. Imre szerint pedig „Dévényi nem ismeri a szabályait annak a játéknak, amit vezet.”
Egy másik néző kontextusba helyezve értékelte Dévényi teljesítményét:
„Ha az Ablak megrovást kapott, amiért nem öltözködnek kellően, bár a Déri most megmutatta, hogy van ruhája, és tud öltözködni, akkor ez a Dévényi hogy jelenhet meg úgy, ahogy megjelenik a játékvezetésre. Beszélni is tudnia kellene, mert a meteorológusból kihagyta az ó betűt, neki igazán kellene tudni kimondani, ha a néző is tudja.”
Mindenkinek persze képtelenség a kedvében járni, Mester Ákos például ugyan hibátlanul ejtette az idegen szavakat, egy néző szerint azonban túl sok ilyet használt a Hírháttér című műsorban:
Miért nem lehet magyarul beszélni? Az ember azt hiszi, hogy az anyját szidják.
A telefonos játékok egyébként Dévényi személyén túl is rengeteg bosszúságra adtak okot az adásba kerülésért Don Quijoteként küzdő nézők körében, január 20-án pedig többen leleplezni vélték, hogy a gyerekeknek szóló Mozaikban manipulálják a hívásokat, miután a műsorvezető azt mondta az egyik nyertesnek, hogy a nyereménykönyv jó lesz majd a kishúgának, pedig korábban nem is hangzott el, hogy kishúga van. Sokan felháborítónak találták, hogy hiába kezdenek tárcsázni a szám megadásától kezdve, nem kapcsolnak nekik senkit, ezekre a játékokra ugyanis nap mint nap más telefonszámon lehetett jelentkezni. E gyakorlat legfőbb kárvallottja O. Dénesné volt január 17-én, aznap a Torpedóban ugyanis tévedésből véletlenül az ő lakásuk telefonszámát adták meg.
Péntek óta állandóan, éjjel-nappal hívnak bennünket. Kérem mondják be, hogy minden játéknak más a száma. Dolgozó emberek vagyunk, mi is szeretnénk pihenni, remélem, megértenek bennünket
– üzente kétségbeesetten.
Izzadt palik, retinagyilkos reklám és a száműzött TV Maci
Sokan megfogalmazták a műsorokkal kapcsolatos vágyaikat is. Több telefonáló ma már furcsa módon a reklámokat hiányolta: „Egyre kevesebb a reklám-műsor, a régi időkben, illetve a múlt évben egyre több volt. Szeretnénk egy kicsit több reklámot látni” – írta az egyikük. Persze, mivel még nem indultak el a kereskedelmi tévék, a filmeket sosem szakították meg a reklámok, amelyek utólag tényleg szórakoztatóbbnak tűnnek a maiaknál.
Azt viszont többen is felrótták, hogy a reklámblokkot nyitó főcím nagyon bántja a szemet – „vibráló, idegesítő, rossz nézni”.
Volt olyan néző, aki vérszemet kapott az új csatornától: „azt szeretném, hogy TV3-as is legyen (…), és azon csak kemény rock és zene menjen, meg persze az autópiaci árak.”
A zene emlegetése nem volt véletlen, a műsorok közötti szüneteket ugyanis videoklipekkel töltötték ki a kettesen. Több telefonáló is sokallta a diszkót és heavy metalért lobbizott, de akadt ellenvélemény is: „Nagyon sok a szünetekben lévő zene, izzadt palikat mutatnak, állandóan rockzenét, nem mindenkit érdekel ez.” Sokan kértek konkrét számokat is, néhány napon keresztül megdöbbentő létszámban telefonáltak be azért, hogy adják le az Exotic Nézz rám, tizedes című klipjét, aztán a tévé vélhetően elkezdte nyomni a dalt, mert egyszer csak elhalt ez a kívánság.
Olykor gyerekek is betelefonáltak, ők általában a mesét kevesellték, vagy kijelentették, hogy a kínált mesék már lefutottak, a Pumuklit sem nagyon szeretik, inkább „Superman-produkciókat” akarnak látni. Egy gyermekhang pedig közölte: „Azt szeretném mondani, hogy ezek a cápák nem annyira veszedelmesek, mint ahogy ezt a történetek feldolgozzák.”
Az MTV bővülésének legnagyobb áldozata egyébként a TV Maci volt, aki átkerült a kettesre, nagy bánatára több olyan nézőnek, akik nem tudták fogni ezt a csatornát.
Követeljük az Esti mesének a Tv1 programba való visszahelyezését. Horváth János ne gördítsen ez elé akadályt, mert ha ezt teszi, nem alkalmas igazgatónak
– dörgött az egyikük. Mások a tévétorna átköltöztetése miatt zúgolódtak, miként azt is többen kifogásolták, hogy a műsorban nem írják ki a tornázók nevét.
Sokan afféle különleges tudakozónak tekintették a csatornát, és random kérdésekkel bombázták az üzenetrögzítőt, úgymint
- Mikor kapjuk vissza a Kossuth-címert?
- Magyarországon mikor valósítható meg, hogy apák is bent lehessenek a szülőszobában?
- 14 évesen meg lehet-e tanulni gyorskorcsolyázni ?
- Hol kapható a Szex ABC kazetta?
- Van-e arra valamilyen rendelet, hogy szállodában nem lehet pénzben kártyázni?
Lajos talányos üzenetet hagyott a rögzítőn:
Szeretnék valamit kérdezni, de nem tudom, módomban áll-e ilyen rövid idő alatt.
Péter Debrecenből Pataky Attilát akarta meghívni „egy bulival egybekötött találkozóra, egy esetleges ebédre”, Vilmos pedig arról érdeklődött, hogy „Kudlik Júlia műsorvezető milyen fonalból köti a pulóverét, amit most délután láttunk a képernyőn. Nagyon szép, nagyon tetszik, és szeretnénk tudni, mi a neve.”
Egyes nézők figyelme nemcsak a műsorvezetőkre, de a kulisszák részleteire is kiterjedt. V. Jánosné azt kérdezte, nem lehetne-e lecserélni a Mozaik játék közben a háttérben látható fogast. „Lila, kék, és egy szög áll ki belőle” – indokolta kérését.
„Endrei Judit és Héder Barna cseréljék ki az iratfűzőjüket, mert az Endrei Juditnál lévő Héder Barna nyakkendőjéhez megy, a Héder Barnánál lévő pedig Endrei Juditéhoz” – tanácsolta egy önkéntes divatszakértő. „Szeretném megkérdezni, hogy a tévémaci órája miért mutat még mindig negyed nyolcat, amikor már nem akkor kezdődik a mese” – szúrta ki árgus szemmel egy néző.
Telefonbetyárok, AIDS, világkiállítás
A legérdekesebbek talán azok a megjegyzések, amelyek a közéleti műsorokat, riportokat kísérték. Január 18-án egy ma már talán kevésbé ismert fogalom, a telefonbetyárkodás volt a téma, ami beindította a nézőket, többen is elmesélték, hogyan zaklatják őket telefonon. A posta képviselője a műsorban elmondta, hogy az áldozatok kérhetik a vonaluk lehallgatását, ám egy néző szerint ez túl lassan működik, az ő vonalukat a februári bejelentéshez képest csak augusztusban kezdték ellenőrizni. Másvalaki arról számolt be, hogy a postánál egyszerűen lerázták, amikor az éjjeli zaklatója miatt segítséget kért, egy harmadik néző pedig azt kifogásolta, hogy az elhangzottakkal szemben a lehallgatás eredményét csak a rendőrségnek továbbították, neki nem. Többen amiatt akadtak ki, hogy a posta szerint csupán két százalék a téves hívások aránya, szerintük viszont sokkal nagyobb. Zuglóban például hónapok óta rosszak a telefonok, állította egy nő, aki szerint e miatt magas a telefonszámlája, a reklamációjára pedig azt a választ kapta, örüljön, hogy telefonja van.
Január 27-én alighanem az AIDS került terítékre a műsorban, mert a nézők főleg erről hagytak kérdéseket az üzenetrögzítőn. Volt, aki arról érdeklődött, hogy a nálunk tanuló rengeteg afrikai diákot megvizsgálják-e, mások arra voltak kíváncsiak, hogy miként kapta meg a betegséget az ember a majomtól, hogy meg lehet-e kapni szúnyogtól és „vizsgáló műszertől”, és akadt, aki azt a jogosnak tűnő kérdést tette fel, hogy
ha ilyen nagy az AIDS-veszély, akkor az utóbbi időben miért ment fel az óvszerek ára a hatszorosára.
László leszögezte, hogy nem őrült, visszahívást kért Endrei Judittól, és felajánlotta a hazatérését tervező Perzcel Zitának az állítása szerint a tulajdonában lévő Perczel kastélyt. „Ha valóban hazajön Magyarországra, élete végéig ott lakhat” – hangzott az ígéret.
Néhol párhuzamokra is bukkanhatunk a közelmúlt eseményeivel: míg pár éve arról szólt a közbeszéd, hogy szükség van-e budapesti olimpiára, harminc éve a világkiállítás költségeit sokallták a betelefonálók. Egyikük például úgy érvelt: „Van nekünk Nagymarosunk, azt állítsuk ki, nem kell nekünk világkiállítás.”
És elhangzottak örök érvényű jó tanácsok is:
Ne zsidózzunk, azt nézzük meg, hogy rendes ember-e
– javasolta egy telefonáló.
„Kérem, hogy a sajtó ne foglalkozzon a bombariadókkal (…), ne adjuk tippeket hülye embereknek” – intett Sz. István. H. Józsefné arra kérte az illetékeseket, hogy „amikor valamilyen híres ember meghal, ne mondják azt, hogy szívroham következtében állt be a halál, mert nagyon sok szívbeteg ember van, akikre ez borzasztó hatású”. Neki is azonnal halálfélelme lesz, amikor ilyeneket hall, és nem ő az egyetlen, ezért kéri, „legyenek tekintettel a szívbeteg emberekre”.
Sokan méltatlankodtak amiatt, hogy üzeneteikre nem kaptak visszajelzést, akadt, aki fenyegetően kilátásba helyezte, hogy másnap fel fogja hívni az elnököt, és „majd ő intézkedik”. És voltak olyanok is, akik nem voltak hajlandóak tudomásul venni, hogy csupán egy üzenetrögzítőre beszélnek:
Beszélhetek még… Szeretnék most rögtön Kudlik Júliával beszélgetni. Adják oda!
Kiemelt kép: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÚJSÁG / Fortepan
