Amikor a szombathelyi Hotel Claudius előcsarnokában találkozunk, először azt hiszem, a „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?” című tehetségkutató toborzójára csöppentem.
Kovács Istvánról – valljuk be férfiasan – ránézésre nem gondolná az ember, hogy az egyik legtehetségesebb fiatal magyar labdarúgó, kategóriájában a második helyen végzett talentum az nb1.hu immár hagyományos szavazásán, a debreceni Bódi Ádám mögött.
Pedig az, istenáldotta tehetség. Amikor szóba elegyedünk, azonnal hatalmasat nő a szememben a 173 centis, vékonycsontú fiatalember.
– Tősgyökeres szombathelyi?
– Vasinak vasi vagyok, de nem szombathelyi: Vasváron születtem, odavalósi vagyok.
– Nocsak, az egykori megyeszékhely, itt kötötték a nevezetes vasvári békét…
-… 1664-ben!
– Nem sok kor- és pályatársa vágta volna rá az évszámot.
– Szép is lenne, ha vasvári létemre nem tudnám… Sohasem volt gond a tanulmányaimmal, nagyon erős gimnáziumban érettségiztem tavaly, a szombathelyi Nagy Lajosban, matematika szakosként, jeles eredménnyel. Egyelőre háttérbe szorult a tanulás, most a futball tölti ki az életemet, de egyszer még fordulhat a kocka.
– Hány évesen kezdett futballozni?
– Négyévesen, Vasváron, az édesapám hatására. Ő a Körmend NB II-es csapatában játszott, de simán befért volna az NB I-es Haliba is. Tudja, nekünk itt, Vas megyében a Hali a csúcs. Szóval, az édesapám a példaképem, a futballban és azon kívül is.
– Megható, hogy nem Messit vagy C. Ronaldót említette.
– Real Madrid-drukker vagyok, de elismerem, hogy Messi a világ legjobb labdarúgója, miközben szerintem Ronaldo minden mutatóban jobb nála. Az összképet tekintve – és ez a csoda – mégis Messi a legjobb. Amúgy Iniesta a kedvencem. Miközben az egész család – az édesanyám, Alíz nővérem és Emília húgom Barça-rajongó. Nem könnyű ilyen kisebbségben élni.
– Gondolom, azért nem megy vérre a családi küzdelem. Otthon is Kokónak becézik?
– Nem, csak a pályán és a klubban. Egyébként, ha kérhetem, írja rövid o-val a szó végén. Az apám is rövid o-s Koko…
– Rendben, Koko. Mióta játszik a Haliban?
– 2007-ben kerültem az Illés Akadémiára, mint szinte mindenki az Illés Akadémiáról, a Lurkó UFC-ben nevelkedtem. 2009. május 13-án, Győrben mutatkoztam be, Csertői Aurél volt az edzőnk. 3-1-es győri vezetésnél álltam be.
– És?
– Adtam egy gólpasszt Sipos Norbinak, ezzel lett 3-2. Óriási volt a tét, döntetlent kellett elérnünk a bronzéremhez. Sikerült, 3-3 lett a vége, és két gólunkban is benne voltam. A harmadikat egyébként Csontos Zoli ollózta.
– Ennek már két és fél éve. Rögtön beépült a kezdő tizenegybe?
– Dehogy, csak idén ősszel. Addig be-beállítottak, de a 2011-2012-es idényben vertem gyökeret a felnőtteknél. Az első tizenöt fordulóban mindig a pályán voltam, sajnos, a tizenötödikben, a Debrecen ellen meghúzódott a lágyékom, most lábadozom.
– Kitől tanulta a legtöbbet a Haliban?
– Halmosi Petitől, Kenesei Krisztiántól, Tóth Pétertől, Korolovszky Gábortól. Ők négyen a legrutinosabb, legnagyobb tudású játékosok, a csapatunk vezérei.
– Király Gábort ismeri személyesen?
– Igen találkoztunk már, és váltottunk is egy pár szót. Ő egy igazi szombathelyi legenda.
– Akárcsak Illés Béla, az akadémia névadója és tulajdonosa.
– Ő sokat segített tanácsaival, meg kell mondanom, szükségem is van a gyámolítására, kicsit félszeg vagyok, de remélem, majd kinövöm.
– Azt látom, hogy az önteltség, a nagyképűség nem tartozik a súlyos jellemhibái közé. Pedig az nem árt, ha ezen a pályán van önbizalma az embernek.
– Szerintem azzal nincs gond.
– Megismerik már a szombathelyi utcákon?
– Meg, nem panaszkodom, sokszor meg is szólítanak, jól is esik ez. Általában dicséretet kapok. Tudja, 3-4000 néző az átlag a Rohonci úton, itt nagyon szeretik a futballt.
– Hány gólt rúgott az ősszel?
– Kettőt. Tudom, lehetne több is. A rúgótechnikámon sokat kell még csiszolnom. Ez az egyik gyenge pontom.
– És melyik az erős?
– A játékban ügyes vagyok, gyors, fürge, és még a fejeléssel sincs baj. Alacsonyan van a súlypontom, és bár vékony vagyok, nem könnyű felborítani.
– Végigjárta a korosztályos válogatottakat is.
– Az U15-től az U21-ig, most már ott játszom, a nálam két évvel idősebbek között.
– Milyen érzés?
– Érdekes és megtisztelő. És éppen abba a brigádba csöppentem bele, amelyikben az idősebbek, Gosztonyi András, Gulácsi Péter, Bódi Ádám vannak. Megyeri Balázzsal, az Olympiakosz kapusával kerültem egy szobába.
– Azért ők egy külön kasztot képviselnek. Gondolom, rendesen el vannak eresztve anyagilag…
– Nézze, azt láttam, hogy jó alaposan bevásároltak a repülőtéren…
– Azt árulja már el, hogyan állunk az összehasonlításban az európai korosztályos válogatottakkal?
– Úgy U17-ig egálban vagyunk, sőt! Valahol ebben a korban következik be a törés.
– Van sejtése, hogy miért?
– Van. Szerintem azért, mert odakint, amíg nem lesz felnőtt a srác, nincs eredménykényszer alatt, csak azt kérik tőle az edzők, hogy futballozzon, játsszon, mindegy az eredmény. Nálunk meg már gyerekkorban létkérdés, hogy megnyerjük a meccset. Én úgy gondolom, ez a gond. Nem a korosztályos sikerekre kellene felkészíteni a labdarúgó-csemetét, hanem arra, hogy felnőttkorában jó futballista legyen. Ameddig mi az eredményeket hajhásszuk, odakint tanulják a futballt.
– Melyik volt eddig a legjobb meccse a Haliban?
– A Pápa elleni, az amúgy is hatalmas presztízsmeccs. Egy-nullra vezetett a Rohonci úton a Pápa, én fejeltem az egyenlítő gólt, majd a győztes találathoz is én adtam a gólpasszt.
– Tényleg el akarják vinni Szombathelyről? Már most?
– Ezzel nem törődöm.
– De hallotta, hogy külföldről keresik, nem?
– Persze, hogy hallottam. De egyelőre nem izgat. 2015-ig szól a szerződésem. A menedzserem, Filipovics Vladan is azt tanácsolja, semmit se kapkodjunk el, várjunk az igazán jó ajánlatra.
– Magyar csapathoz menne?
– Nem hiszem, hacsak nem valami egetverő ajánlatot kapna a klub.
– És külföldre?
– Idővel mennék.
– Hová?
– Szabad álmodozni? Ha igen, akkor a Real Madridba.
Simon Attila, az Illés Akadémia szakmai igazgatója, a jelenleg a Győrt erősítő, de Liverpoolt is megjárt Simon András édesapja szeretettel beszél a „kis” Kokóról.
„Hazudnék, ha azt mondanám, 2007-ben, amikor az akadémiánkra került, már nem lehetett látni a tehetségét. Kiemelkedett már akkor is a kortársai közül. Rögtön feltűnt, mennyire komolyan veszi a focit és az életet is. Kiváló tanuló volt, sütött belőle a tudatosság. Igazi példaképe lehet a kortársainak” – mondja a mester a tanítványról.
A szakmai igazgató tovább sorolja Koko erényeit.
„A tudatossága, a gyorsasága, a kombinatív készsége emeli a társai fölé. Ahogy ő maga is említette, a rúgótechnikában kell még fejlődnie. De idővel ez is megjön majd.”
Simon Attila nem teljesen ért egyet Kokóval abban, hogy az U17-es korosztályig még tartjuk a lépést a világgal, Európával.
„Szerintem már ott is le vagyunk maradva, de ez csak az én véleményem. Azt hiszem, tovább kell fejleszteni az akadémiai rendszert, mert én ezt – sokakkal ellentétben – üdvözítő megoldásnak tartom. Általában ott bírálják az akadémiai szisztémát, ahol nincs akadémia.
Én nem gondolnám, hogy a bentlakásos módszer rossz lenne. A lényeg az, amit mi csinálunk: a mi tanítványaink koedukált iskolába járnak, nem szakadnak el a való élettől, nem burokban, a világtól elszigetelve élnek. Azt hiszem, ez a lényeg.”
Simon szerint jó lenne, ha egy-két évet még Szombathelyen futballozna a 19 éves tehetség.
„Persze, ha a Liverpooltól kapunk egy ajánlatot – szándékosan említem ezt a klubot -, akkor annak nem lehet, és nem is szabad ellenállni. De második vonalbeli olasz vagy belga, holland csapatokkal vigyázni kell. És azt is látni kell, hogy külföldön egy magyar srác óriási hátránnyal indul. S ezt roppant nehéz ledolgozni…”
