Élet-Stílus

Megnyalta az autót, felrobbant – sokkoló videó!

Az áldozat szerencsére csak egy kecske és nem is valódi. Megjelent a Goat Simulator. Imádjuk.

Ha van érdekes jelenség a huszonegyedik században, akkor az az, hogy hogy lesz felnőtt, önálló és fontos médium a videojáték. A játékosok már rég nem azok a pattanásos, életképtelennek tűnő, a szülő házban naphosszat a villogó monitorra meredő tinik és tanácstalan fiatal felnőttek, akiknek egy-két évtizede gondoltuk őket. Az a generáció felnőtt, az átlagjátékos pedig középharmincas, középosztálybeli családapa, aki elvárja az igényes szórakoztatást és itt-ott a művészi mélységet.

Miközben szépen lassan leszámolunk az olyan ódivatú, legfeljebb demagóg politikusok által hangoztatott nézetekkel, hogy a játékoktól erőszakosak lesznek a gyerekeink, felépült egy nagyon komoly, több százmilliárd dolláros ipar, a játékok pedig óvatosan, de mernek olyan témákhoz nyúlni, mint a rasszizmus, a homoszexualitás, a történelem, vagy a gazdasági válság. És ugyan a videojátékok Aranypolgára még nem született meg, minden jel arra mutat, hogy egyszer a filmművészettel egyenértékű lesz a renoméjuk.

Úgyhogy most meg is jelent egy játék, amiben egy kecskével vagyunk.

A fantáziadúsan Goat Simulatornak keresztelt program (amelynek bemutatójáról korábban már beszámoltunk) pontosan az, aminek a címe sugallja: egy szimulátor, amelyben egy kecske mindennapjait élhetjük át, különösebb történet nélkül. Hősünk nem rendelkezik szuperképességekkel, nem tud beszélni, hanem egyszerűen csak egy ostoba kecske: tud járni, futni, ugrani, nyalni és öklelni. Ha ügyesek vagyunk, létrára is mászik, a feje pedig olyan kemény, hogy szinte bármit szétzúzhatunk vele, például egy komplett grillpartit, bulizó emberekkel együtt, vagy egy teljes benzinkutat. A rombolásért, illetve a különböző feladatok teljesítéséért pontokat kapunk, az autók pedig simán elüthetnek. Ha megszerezzük a rakétahátizsákot, még repkedhetünk is. Mindenki ért mindent, ugye? Akkor haladjunk.

A játékot pár hét alatt, ujjgyakorlatként fejlesztette egy amúgy profi svéd stúdió, most pedig ki is adták a tíz dollárért letölthető, befejezett, de el nem készült művet. „A Goat Simulator kicsi, hibás, hülye játék. (…) Jobb, ha nem is vártok semmit. Őszintén szólva jobban járnátok, ha a tíz dollárt hulahoppkarikára, egy rakás téglára, esetleg egy igazi kecskére költenétek” – jellemzik saját remekművüket a pénzéhes fejlesztők a hivatalos honlapon. Ők sem vártak semmit az egésztől, ám az internet sosem úgy működik, ahogy azt várjuk. A netezők teljesen rágerjedtek a projektre, az első bemutató megjelenése óta pedig a kecskéből sztár, a szoftverből pedig messiásként várt videojáték lett.

Most megjelent és pontosan az, aminek meghirdették: kicsi, hibás és nagyon hülye. Csak természetes, hogy senkinek sem okozott csalódást. „Ez a játék teljes mértékben megtanított és felkészített, most pedig úgy érzem, készen állok új életemre, ahol teljes állású kecskeként csinálhatok karriert” – hálálkodott egy felhasználó a Steam játékpiacon, ahol letölthető a kecskeszimulátor. „Barátaim, családom, tanáraim, orvosaim egész életemben azt mondták, nem lehetek kecske. Hát akkor nézzetek csak ide!” – tette hozzá egy másik, aki termszetesen 10-ből 10 pontra értékelte a játékot. „Megnyaltam egy autót a kerítésen át és felrobbant” – vallott élményeiről egy fórumozó. Részéről is járt a tíz pont.

Volt, akinek a tízpontos skála sem volt elég. „11/10 BAA BAA BAHHHHHH BAAAAA” – lelkendezett egy Kecske nevű user. „Néhány éve még elképzelhetetlen lett volna egy ilyen meggyőző és részletes kecskeélmény. Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt mennyit fejlődött a technológia. Lenyűgöző időket élünk” – fakadt ki valaki. Az értékelések közt igazi, szerencsére happy enddel végződő emberi tragédiákra is bukkantunk. „Lehet, hogy elvesztettem a munkám, a feleségem és a gyerekeim láthatási jogát, de amíg a Goat Simulator része az életemnek, boldog vagyok.” Írtak még verseket és szépprózát is a kecske nagyobb dicsőségére. A legőszintébb kritika azonban az egyik készítőtől érkezett: „10/10, újból megcsinálnám”.

Bár a megjelenés napja április elseje, ne gyanakodjunk: a Goat Simulator teljesen komoly, létező, letölthető, játszható program. Ez a nap tehát innentől kezdve nem a bolondok napja, hanem a hülye videojátékok nemzetközi világnapja. Töltse le tehát és legyen kecske, ahányszor csak kedve szottyan. Megsúgjuk: elég sűrűn szottyan majd.

Ajánljuk még…

…az egy fokkal az egy fokkal kevésbé kreatív, de így is nagyon részletgazdag medveszimulátort (igaz, erre még várni kell), illetve a csak erős idegzetűeknek ajánlott, gyakorlatilag irányíthatatlan sebészszimulátort, amelyben műtéteket kell levezényelnünk úgy, hogy az orvos kezének különböző részeit és az ujjakat külön-külön vezéreljük. Mondanunk sem kell, a betegek általában nem élik túl, már ha egyáltalán sikerül elindítanunk az egyébként rendkívül sikeres játékot, hiszen már ahhoz is rendkívüli rutin kell. Ha pedig mindent meguntunk, rátérhetünk az utóbbi évek hülyejáték-fronton abszolvált legnagyobb durranására. Az Octodad: Dadliest Catchben egy polipot irányíthatunk (természetesen szintén végtagonként), aki családapaként éli az életét, több-kevesebb sikerrel. Nem is gondolnánk, mekkora kihívás az embernek egy esküvő, a háztartás, vagy egy családi kirándulás, ha polip. Főleg, ha a környéken biológusok kószálnak (vagy mondjuk egy pszichopata szakács), akik rögtön lebuktatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik