Kenesei István: A lex Palkovics a Parlamentben
Nem csak európai szervezetekhez és személyiségekhez intéztek a hazai tudósok közbeavatkozást kérő leveleket, de a végjátékra megmozdultak az egyetemek is, ha nem intézményesen is, de a legtöbb nagy egyetem sok aktív és nyugállományú (azaz emeritus) professzora aláírta a tiltakozó nyilatkozatokat, ezzel mutatva fel, hogy az MTA közgyűlése valóban a magyar tudományosság egészét képviselte elutasító határozataiban.
És hogy miért nem maguk az intézmények, azok szenátusai vagy rektorai nyilatkoztak, arra egyszerű a magyarázat. Most érett be a kormányzatnak az a taktikája, hogy a normatív finanszírozás helyett megvalósult „kézből etetés” következtében a szenátusok a felsőbbség által javasolt jelölteket választják meg, akik aztán megcsúfolva az autonóm egyetem fogalmát készségesen működnek közre politikai szándékok megvalósításában. Ezért ad ki politikailag egyáltalán nem semleges nyilatkozatokat a szegedi rektor, aki elítélte az egyetem oktatóit az MTA melletti kiállásukért, holott ez csak Palkovics szemében politikai ügy, a professzorok ugyanis a tudományos műhelyeket látják fenyegetve. Ezért választotta egy névtelen orosz magánegyetem rektorát díszdoktornak a Debreceni Egyetem saját doktori tanácsának tiltakozása ellenére, és ezért lett Matolcsy György tudományos fokozat nélkül Debrecen után a Kaposvári Egyetemnek is tiszteletbeli doktora, valamint ezért választott meg a kecskeméti Neumann János Egyetem szenátusa rektorjelöltjének egy értékelhetetlen tudományos munkásságú főiskolai tanárt, noha maga a törvény is egyetemi tanári beosztáshoz köti a rektorságot. És végül ezért nyugdíjaznak renitens professzorokat még a kötelező korhatár előtt több egyetemen.
Amikor i. e. 480-ban a perzsák már nem először megtámadták a görögöket, a nagyjából 1000 görög városállamból mindössze 30 fogott össze, hogy ellenálljanak. Akik békésen megadták magukat, a nagy perzsa birodalomban élhettek korlátozott szabadságukkal, akik pedig felvették a harcot, azokat vereségük esetén a teljes pusztulás fenyegette. Thermopülainál a maroknyi seregre biztos halál várt, de példájuk a mai napig fennmaradt. Elhullani a harcban, különösen, ha jó ügyért vívjuk és nagy túlerővel szemben, nem szégyen.
Bauer Tamás: Palkovics igaza
Most olvasom Palkovics miniszter interjúját a hamburgi Zeitben, ahol a miniszter a maga tervezett intézkedését azzal állítja párhuzamba, ahogy a német újraegyesítéskor megszüntették az NDK Tudományos Akadémiájának intézethálózatát. A párhuzam hamis. Az NDK Tudományos Akadémiája ugyanúgy vagy még inkább a pártállam része volt, mint a korábbi MTA. Palkovics most nem a pártállam, hanem a demokratikus Magyarország akadémiai intézményhálózatát számolja fel. Palkovics Orbán 2010-es fülkeforradalmi logikáját – amely a két évtized szabad Magyarországát a pártállami rendszer folytatásaként állította be, s a „zavaros két évtized” ellen hirdetett forradalmat – terjeszti ki a tudományos életre.
Herczog Noémi – Molnár Zsófia: Van egypúpú, van kétpúpú
Véget ért a színházi évad, a Pécsi Országos Színházi Találkozó és a Magyar Színházak kisvárdai fesztiválja, jönnek a kisebb-nagyobb nyári fesztiválok, szabadtéri bemutatók és haknik, ilyenkor mindenki hajlamos az összegzésre. De a figyelem a felhőtlenebb kikapcsolódásra szánt színházi uborkaszezonban sem lankadhat, mert sok minden borul, és a politikai erőközpontokban ilyenkor is születnek döntések.
Az idei évad legnagyobb dörrenése a tao megvonása volt, de a POSZT körül is csapkodnak a hullámok, Kisvárdán pedig mintha a háttérben folyt volna a csiki-csuki (van, nincs, mégis van workshop). A tao-ügyről számtalan cikk kínál tényszerű tájékozódási lehetőséget, kár lenne a részleteket ismételgetni. Legyen elég annyi, hogy bár a társasági adó formájában juttatható közvetlen támogatási formát később a sportban is bevezették, múlt ősszel a visszaélésekre hivatkozva mégis éppen az előadó-művészetben törölték el egyetlen tollvonással. Az ordító szabályszegések felkutatása és megbüntetése azóta sem történt meg (legutóbb a POSZT-ot szervező cégnél talált súlyos hiányokról írt az Átlátszó), a kormányzat nem nyúlt a törvény erejével azok után a fiktív szervezetek után, amelyek nyilvánvalóan visszaéltek ezekkel az anyagi javakkal (és már se hírük, se hamvuk). Számonkérés és szigorúbb szűrők kidolgozása helyett inkább visszautalta a problémát saját hatáskörbe. Mint a sajtó azt is megírta, a tao eltörlésének legnagyobb nyertese az a Vidnyánszky Attila, aki a Nemzeti Színház igazgatójaként és a Magyar Teátrumi Társaság elnökeként (stb.) mostanra gyakorlatilag a magyar színházi élet legfőbb potentátjává vált. Legnagyobb vesztese pedig a sokszínűség.
Kovács Zoltán: Milyen a Balaton?
Lassan gyakorlattá válik, hogy a Balaton-környék településeinek lakosai le sem juthatnak a vízhez. Világoson a helyiek azt sérelmezik, hogy a tulajdonosok oda sem engedik a parthoz őket, gyakorlatilag lehetetlenné teszik a tópart használatát. Az új tulajdonosok közleménye szerint Club Aliga területét a korábbiakhoz képest lényegében változatlan feltételek mellett használhatják a helyi lakosok és nyaralótulajdonosok.
Az új tulajdonosok között amúgy megtalálható a kormányfő veje meg gázszerelő barátja, akik a jövedelmező vállalkozásokban olyan természetességgel és gyakorisággal teremnek meg, mint prézliben a zsizsik. Ilyen helyzetben aztán tulajdonos és az üzemeltetőként belépő bérlő egymásra mutogatnak. A helyiek az egészből annyit látnak, hogy elzavarják őket a parttól, vagy mindennapos veszekedések után jutnak csak le fürdeni. A Balaton elfoglalása természetesen hosszabb ideje tartó folyamat, kivételes szerepet játszik benne Mészáros Lőrinc és Tiborcz István.
Az, hogy helyben született emberek nem jutnak le oda, ahova gyerekkoruk óta jártak fürdeni, az a családi meg a baráti vállalkozásoknak elenyésző mellékhatása/hozadéka/következménye, birtokuk lesz lassan az egész ország. Ez a balatoni fejezet egy a sok közül, amit jóérzésű ember evés közben el sem olvas, mert kifordul kezéből a kanál.