Közélet

A Notre-Dame-tragédia üzenete: omladozik, de el nem tűnhet

Döbbenettel és fájdalommal töltötte el a világot a párizsi Notre-Dame székesegyházban pusztító tűzeset. Ateisták, keresztények, gazdagok és szegények aggódtak a templomért, a kincsekért és a világszerte ismert tornyokért, amelyeknek még éjjel sem volt egészen biztos a megmaradása. Reggelre megtudtuk, a katedrális szerkezete, falai megmenekültek, a harangtornyok állnak.

A hagyomány szerint 1163-ban építeni kezdett, a végső formáját mintegy kétszáz esztendő alatt elérő székesegyház vallási, kulturális és történelmi-politikai szimbólum. Kulturális, hiszen minden kicsit is művelt ember ismeri. Párizs egyik legismertebb, legtöbbet látogatott műemléke, évente 12-14 millió ember keresi fel, látogatja végig.

Nincs olyan párizsi látkép, amely elképzelhető lenne a Notre-Dame nélkül, elvégre a templom régebben és mélyebben kötődik a városhoz, mint az Eiffel-torony, a Louvre vagy éppen a Sacré-Coeur bazilika a Montmartre tetején.

A Notre-Dame, e csodás párizsi szimbólum, gyakran ihletet ad a magas és a populáris kultúrának. Milliók ismerik Victor Hugo 1831-es A párizsi Notre-Dame című regényét, Quasimodo és Esmeralda történetét, amely a székesegyház falai között játszódik. Egyébként az író felháborodásának, a regénynek komoly szerepe volt abban, hogy 1844-ben a hatóságok határoztak a felújításról, az épület megmentéséről. A Notre-Dame e húszesztendős felújítás során bővült is: Eugène Emmanuel Viollet-le-Duc építész e 19. századi munkálatok során építette azt a huszártornyot, amely tegnap a világ szeme előtt omlott le.

Meglehet, hogy még Hugo regényénél is többen ismerik azokat a filmeket, musicaleket, dalokat, feldolgozásokat, amelyeket a történet ihletett, ideértve a Disney Notre-Dame-i toronyőr című animációs filmjét. Ez a dal például (Le temps des cathédrales – “a katedrálisok kora”) egy 1998-as, Notre-Dame de Paris című francia darab egyik legismertebb betétdala, az Il Divo előadásában:

A katedrális egyben vallási szimbólum is. A Notre-Dame a francia katolicizmus szíve, ahol mai napig élénk hitéleti tevékenység, s természetesen misézés is folyik. A Notre-Dame birtokában olyan felbecsülhetetlen értékű kincsek és relikviák találhatók, mint a IX. (Szent) Lajos által Párizsba hozott töviskorona, vagy a szent király tunikája. (Ezeket a kincseket a közeli Főpolgármesteri Hivatalban helyezték hétfő este biztonságba.) Hogy micsoda sokk volt a hétfői tűz a (francia) katolikusok számára, azt mutatja, hogy a párizsi papok hétfő este megkongathatták a harangjaikat a templomaikban, hogy megmentő imára hívják a híveket. Eközben a francia katolikus egyház, a székesegyház, az ország és a város vezetői lélegzetüket visszafojtva várták a helyszínen, hogy leomlik-e valamelyik harangtorony, és ezzel megsemmisül-e teljesen a Notre-Dame. Nekik elmondták a tűzoltók, hogy nem biztos, hogy sikerrel járnak az oltásban….

Fotó: AFP

A székesegyház politikai szimbólum is: hirdeti nemcsak Párizs, hanem a centralizált francia állam nagyságát, s mindazokat a viszontagságokat, amelyeken Franciaország átesett az elmúlt évezredben. Egyes viszontagságokat a Notre-Dame első sorból nézhetett – vagy éppen szenvedhetett – végig. Az 1789-es francia forradalom idején a forradalmárok például megszentségtelenítették, raktárnak szánták. Azután éppen e falak között koronázta magát 1804-ben császárrá Napóleon.

A kortársak számára  minden bizonnyal annak van a legnagyobb jelentősége, hogy 1944. augusztus 26-án, a város felszabadulása után a Notre-Dame-ban tartottak hálaadást, s az örömteli eseményt a székesegyház harangjainak megkondulása is követte. És éppen itt mondott formális búcsút a nemzet a háborús győző Charles de Gaulle-nak, miután a tábornok azt kérte, hogy – a búcsúval egy időben zajló – vidéki temetése állami pompa nélkül történjék. Az alkalomra Richard Nixon amerikai elnök is átrepült a tengerentúlról.

A Notre-Dame egy darabka francia történelem, egy darabka keresztény történelem, s egy darabka egyetemes kultúra. A szerencsétlen tűzeset – ha véget ér a gyász és a döbbenet – egészen biztosan kérdéseket vet majd fel a műemlékvédelem hatékonyságáról, a nemzeti örökség ápolásáról. Egészen biztosan megkerülhetetlen lesz a kérdés, hogy az oly büszke francia nép eléggé vigyáz-e a kincseire, elég pénzt költ-e a megőrzésükre, s arra is egészen biztosan felelni kell, hogy megakadályozható lett volna-e a tragédia. De egy választ már biztosan megkaptunk. Az a sok százmillió euró, amely máris felajánlásként érkezett a francia milliomosoktól és nem milliomosoktól, s persze a világ minden tájáról, tanúskodik a francia közösségi tudat létezéséről, az európai kultúra vitalitásáról és talán egy kicsit az ellenálló-képességéről is. Ha ugyanis a rombolás, a pusztulás és a tűz mögé nézünk, felsejlik az emberi akaratba, az emberi alkotóképességbe és a közös kultúrába vetett hit, amelyet manapság oly sokszor hiányolnak oly sokan, nem mindig minden alap nélkül.

Fluctuat nec mergitur, hánykolódik, de el nem süllyed, tartja Párizs város jelmondata. Így van ezzel a Notre-Dame is: omladozik, de teljesen el nem tűnhet.

Ha lerombolják, újjáépítik. Ha megszentségtelenítik, visszaveszik. Ha leég, újjáépítik. Ez a bizalom, dac és akarat tört felszínre tegnap. Nem kérdés, hogy ha megint évtizedekbe telik is, a katedrális hamarosan régi pompájában nyúlik majd újra az ég és Isten felé, ahogy tette azt 850 éven, majdnem egy évezreden át.

A szerző Franciaország-szakértő

Kiemelt kép: Lioc Venance / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik