Tudomány

II. Ramszesz csarnokára bukkantak

II. Ramszesz templomához kapcsolódó királyi csarnokot azonosított a New York-i Egyetem csapata a dél-egyiptomi Abüdoszban – írja az MTI. A régészek a templom alapköveit és festményeit is feltárták.

II. Ramszesz templomát 160 éve fedezték fel. Azóta először kell változtatni az eddigi térképén”

– nyilatkozta Musztafa Vaziri, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács főtitkára.

Vaziri szerint a templom tervezése és melléképületei II. Ramszesz apjának, I. Széthi 300 kilométerrel délre található templomának felépítésére emlékeztetnek. A szakértő hozzátette: a felfedezés segíthet a 19. dinasztia templomainak és melléképületeinek alaposabb megértésében.

II. Ramszesz

A feltárt királyi csarnok falai mészkőből épültek, padlóját mészkőcsempék borítják. A szakértők egy homokkőoszlop alapjait és homokkő lépcsőfokokat is feltártak, illetve előkerültek az egykori csarnok mennyezetének darabjai is, amelyen csillagok rajzai láthatóak.

II. Ramszesz a 19. dinasztia harmadik fáraója és az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodója volt. A fáraó nagyjából 3300 évvel ezelőtt uralkodott.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik