Fejben dől el – Sportpszichológia mindenkinek. Ez a címe a csütörtökön megjelent kézikönyvnek, amely gyakorlati tanácsokkal szolgál a sportolóknak, annak érdekében, hogy azok a maximumot hozzák ki magukból.
A sajtóbemutatón ott volt Barta Nóra is, aki Londonban negyedik alkalommal indulhat az ötkarikás játékokon, és nagyon sokat köszönhet dr. Lénárt Ágota sportpszichológusnak, a könyv lektorának.
A pályafutásod hullámhegyekkel és -völgyekkel teli. Ilyen értelemben a pszichológiai tényezőknek nagyon nagy szerepe lehetett.
Volt kisebb-nagyobb mélypont, a legnagyobb természetesen a gerincműtétem alkalmával. Ha nincs Ágota és a sportpszichológia, én most nem mennék a negyedik olimpiára. Szavakba önteni nagyon nehéz a folyamatot, hogy miután megműtöttek 2009 februárjának végén, mennyi időbe tellett felállni és elfelejteni a beavatkozást, nyilván nem is sikerült teljesen. A 2010-es Eb ugyanakkor fordulópont volt, a döntő napjára teszem azt a pillanatot, amikor magam mögött hagytam a műtétet. Ez barátok közt is másfél év.
„Ha nincs Ágota, ma nem megyek az olimpiára” (Fotó: MTI)
A hazai pálya is egyfajta pszichikai pluszt adhat az embernek. Ha az az Európa-bajnokság nem Pesten lett volna, sikerült volna az áttörés?
Kezdjük ott, hogy nem nagyon éreztem a hazai pályát, a bírók igencsak lefelé húztak az 1 méteres döntőben. Azt hiszem, még lejjebb is, mint amennyit érdemeltem volna. Az nagyon nem esett jól. A közönség persze fantasztikus volt, az ugrás végén hallottam a hangjukat, és akkor tudtam, hogy jól sikerült a gyakorlat. Aztán meg azt láttam, mennyire nem azokat a pontokat kaptam, ami járt volna. Kizökkentett ez, nem is úgy jött össze az 1 méter, ahogy terveztem.
Akkor kétszeresen is fejben kellett a 3 méter előtt összeszedned magad.
Sokat dolgoztunk Ágotával, és akkor azt mondtam: nem érdekelnek a bírók, nem érdekel semmi, csak az, hogy amiért dolgoztam, hogy visszajöjjek egy ilyen műtét után, azt megcsináljam. Elfelejtettem mindent, a közönség segítségével pedig megszereztem az Eb-bronzérmet.
A sérülés előtt is foglalkozott veled sportpszichológus?
Igen, tíz éve Lénárt Ágotához járok, előtte máshoz, de erről inkább nem beszélnék. Nem akartam egyébként elmenni hozzá, úgy voltam vele, nincs rá szükségem, én jól vagyok. A szövetség biztatott, hogy próbáljam meg, és azt hiszem, nagyon jól döntöttem. Bármi bajom van, őt mindig hívhatom.
Bármi lehet az olimpián (Fotó: MTI)
Viszonylag későn derült ki, hogy mehetsz az olimpiára. Ez nem zavart?
Úgy voltam vele, így is, úgy is edzek tovább, mintha már tudnám, és eldőlt volna, hogy megyek. A világkupa előtt nagyon rossz időszakot éltem át megint, négy hónapig alig tudtam edzeni, mert begyulladt a csípőm, és nem jött rá senki, mi volt az oka. Úgy mentem a Vk-ra, hogy a rutinomat megpróbálom elővenni, és meglátjuk, az mire elég. Az elmúlt három olimpián rögtön döntős voltam, nem volt kérdés, hogy megyek-e. Most edzés nélkül a legnagyobbaknak sem sikerülhet a kvalifikáció, de én tényleg úgy edzettem, mintha olimpikon lennék.
Ez mit jelent?
Egyre kevesebb így húsz év után: napi másfél-két órát még tudok rendesen edzeni. Biztos tudnék többet is, de nem lenne hasznos. A maximumot megpróbálom kihozni magamból. Le kellett vennem az ugrásaim nehézségi fokát, teljesen alapprogramot viszek ki. Ez bármire elég lehet, hiszen ezt ugrom mondjuk 15 éve. Elvileg nem okozhat problémát ezzel bejutni a döntőbe, de hozzá kell tenni, hogy a szorzók miatt a többiek előnyben vannak, hiszen ők nehezebb programmal indulnak.
