A jövő világsztárjai gázolták le az angol másodosztályt

Amióta az angol másodosztályt 2004-ben Championshipre keresztelték (a korábbi neve Division One volt), a liga nem titkoltan szeretne kilépni a Premier League árnyékából. Szűk másfél évtized elteltével kimondhatjuk, ez nagy mértékben sikerült is. A Championship meccseit számos országban közvetítik (egy időben nálunk is adták), van pénz, van néző, és ismert játékosokban sincs hiány. Akár másodosztály, akár nem, most ott tartunk, hogy a Championship átlagnézőszámát csak az öt nagy liga előzi meg Európában (az angol, a német, a spanyol, az olasz és a francia első ligáké), a feljutásért folyó harc pedig az eszméletlen pénzjutalom miatt is izgalmas, nem beszélve a rájátszás döntőjéről.

A Championship persze nyilván nem versenyezhet a legtöbb dologban a Premier League-gel, egyben viszont igen: sokkal kiszámíthatatlanabb, soha nem lehet megtippelni előre a feljutókat, míg a Premier League elején mindig ugyanazok a csapatok osztják le a helyezéseket (a Leicester egyszeri csodáját még évtizedekig fogják emlegetni). Idén például a Cardiff cáfolt rá az előzetes jóslatokra, és úgy vívta ki a feljutást, hogy a keret alapján a középmezőny alja tűnt inkább reális célnak a csapatnak. A kiesés elkerüléséért zajló vetélkedő pedig még izgalmasabb volt, hiszen a Bolton az utolsó percekben lőtt góllal maradt bent a Burton kárára, miközben a Premier League utolsó fordulójára már alig maradt eldöntetlen kérdés. Lássuk hát, mit hozott ez a szezon, kikkel kell ismerkedni a Premier League követőinek, és hogy miért is érdemes figyelni ezt a bajnokságot.

Bár a szezon elején nem a Wolverhampton Wanderers számított a legnagyobb esélyesnek, menet közben gyorsan kiderült, hogy a kínai pénzinjekcióval megtámogatott Farkasok ezúttal külön ligában játszanak. Szkeptikus azért lehetett az ember a Wolves koncepciójával kapcsolatban, mert már az előző idényben is tele volt pakolva a csapat a szuperügynök, a Cristiano Ronaldótól Diego Costáig számos világsztárt képviselő Jorge Mendes tehetségeivel a portugál bajnokságból, ám akkor bukás lett a vége, leginkább azért, mert Walter Zengát ültették a kispadra, aki nem vált be. Most viszont új edző, a Mendes régi emberének számító Nuno Espírito Santo ült a kispadra, vele pedig érkezett még pár nagy tehetség – különösen a legtehetségesebb európai középpályások között emlegetett, portugál Ruben Neves -, és neki sikerült egységes csapattá is gyúrni őket.

A Wolves decemberre már egyértelműen maga mögött hagyta az üldözőit, és az elkerülhetetlen kisebb hullámvölgyeket is átvészelte, így egy pillanatig nem forgott veszélyben a feljutás. Nuno Zengával ellentétben megtalálta az egyensúlyt a külföldi tehetségek és a tapasztalt Championship-játékosok között, átállt a most divatos 3-4-3-ra, az egyik legjobb húzásaként Conor Coadyt hátravitte a középpályáról amolyan söprögetőnek, és megtalálta a felállásban fontos szárnyvédőket is, különösen az asszisztkirály Barry Douglas volt telitalálat a bal oldalon. Neves ugyebár uralta a középpályát, elöl pedig a portugál Jota és a brazil Léo Bonatini tettek róla, hogy a Wolves ne csak eredményesen, de a szemnek is tetszetősen játsszon. A mindig a jog szürke zónájában mozgó Mendes közreműködése miatt ugyanakkor sok bírálat érte a Wolvest, a liga vizsgálatot is indított az ügyben, de végül természetesen semmi törvénybe ütközőt nem találtak, a klub pedig készülhet a Premier League-re. Meglepődnénk, ha ilyen háttérrel a kiesés ellen küzdene. Neves, Jota és Bonatini pedig egy-két éven belül európai nagycsapatban fognak játszani.

A Wolverhampton feljutása tehát benne volt azért a pakliban, még ha nem is volt papírforma, a Cardifféra viszont nagyjából senki sem számított. Na jó, Neil Warnockot kivéve: a nyers modoráról ismert, idén a 70. évét is betöltő veterán edző hiába vitt már fel korábban két másik klubot is az élvonalba (Sheffield United, QPR), inkább arról nevezetes, hogy maradi focit játszat a csapataival, és babonából a lehető legtovább tartja vissza a vizeletét. Pedig Warnock még egyszer rácáfolt az ellenségeire, és a legjobb esetben is közepes cardiffi játékosanyagból kifacsart egy újabb feljutást, az idény legnagyobb meglepetését okozva ezzel.

A Cardiff pont a Wolves ellenkezője: nem volt pénz külföldi szupertehetségekre, hanem Warnock abból főzött, ami volt, kiegészülve néhány olcsó igazolással és kölcsönjátékossal. A kékek úgy verték végig majdnem az egész mezőnyt, hogy alig birtokolták a labdát, cserébe rendkívül agresszív és hatékony focit játszottak. Warnock pedig közben olyan taktikai húzásokkal lepte meg az ellenfelet, hogy a skót jobbhátvéd Callum Patersont feltolta a középpályára, ahonnét egymás után lőtte a gólokat, a középhátvéd Sean Morrisonból pedig a liga legjobbja lett a posztján, hét gólt is szerzett a bajnokságban. Warnock már mondta, hogy öt-hat új játékosra legalább szüksége lesz a Premier League-ben, ráadásul neki a Premier League sokkal kevésbé fekszik az alsóbb osztályoknál, de egész biztos, hogy meg akarja mutatni, képes bent tartani egy klubot ott is.

Ők még reménykedhetnek

A két automatikus feljutó hely tehát elkelt, négy csapat viszont még reménykedhet, hiszen a 3-6. helyezettek rájátszással döntenek a maradék egy feljutóról. Közülük a 3. helyen végzett Fulham az, amely az egész idényes teljesítményét nézve a legerősebbnek tűnhet, olyannyira, hogy egészen az utolsó fordulóig esélyük volt az egyenes ági feljutásra is. A londoniak azonban a lehető legrosszabbkor csődöt mondtak, és a páratlan, 24 meccses veretlenségi sorozatuk pont a sorsdöntő utolsó meccsen szakadt meg a gyengécske Birmingham ellen. Igaz, valójában nem itt bukta el a Fulham a feljutást, hanem a szezon első felében, amikor nehezen talált magára Szlavisa Jokanovics csapata.

Tavaly ősszel még volt olyan időszak is, amikor a szerb menedzser állása sem tűnt biztosnak, aztán karácsony környékén egymásba akadtak a fogaskerekek, és a Fulham megállíthatatlanul mászni kezdett a tabellán. Ebben nagy szerepe van a magára talált angol utánpótlásnevelés egyik legnagyobb reménységének, a még mindig csak 17 éves Ryan Sessegnonnak: a 15 gólt szerző balszélsőt egyes szakértők már az idei világbajnokságra is kivinnék, és természetesen nagycsapatok versengenek az aláírásáért. Rajta kívül a középpályás Tom Cairney és a Newcastle-tól kölcsönbe érkezett csatár, Alekszandar Mitrovics is a liga legjobbjai közé tartoznak, és amikor minden összejött nekik, olyan focit játszottak, ami Premier League-kluboknak is a dicséretére vált volna. Mégis, a szezon végi botladozás azt mutathatja, pont a rájátszásra fulladt ki a csapat, ettől még összeszedhetik magukat három meccsre.

A szezon elején az Aston Villa nevét mondták legtöbbször, amikor a feljutásra esélyes klubokról volt szó, ám a nagy múltú birminghami csapat újra csalódást okozott, pedig még John Terry is ott volt a védelemben, és egyáltalán, a játékosállomány bivalyerős ezen a szinten. Steve Bruce azonban egy rövidebb szakaszt leszámítva nem tudta megtalálni az optimális csapatát, a szurkolók pedig többször is a távozását követelték. Ezeket a hangokat sikerült átmenetileg elhallgattatni, de ettől a Villától a feljutás az alapkövetelmény, és ha a rájátszásban elvérzik a csapat, az vélhetően Bruce állásába kerül majd.

Nehéz megmondani, pontosan mi nem stimmelt a Villánál: tele van rutinos, Premier League-et is megjárt játékosokkal (a már említett Terry mellett Robert Snodgrass, James Chester vagy Glenn Whelan is nagy csatákat megjárt, sokszoros válogatott veteránok), illetve olyan reménységekkel, mint a technikás játékmester Jack Grealish, nem beszélve a gólfelelőssé előlépett szélsőről, Albert Adomahról. Mégis, nagyon kevésszer tudott ez a csapat úgy játszani, ahogy azt a szurkolók (és persze a tulajdonosok) elvárnák, ezért a négy playoff-menedzser közül egyértelműen Bruce van a legnagyobb veszélyben.

Szintén nagy reményekkel indult a tavaly kiesett Middlesbrough szezonja, ám a csapat a Villához hasonlóan nem nagyon akart összeállni, de itt a tulajdonos nem volt olyan türelmes, és Garry Monknak a munkakönyvét adta karácsonyi ajándékként, a helyére pedig a rafinált, megbízható, rendkívül népszerűtlen Tony Pulis került. Pulist széles körben utálni szokás a nézhetetlen biztonsági foci miatt, amit játszat a csapataival, ám a hatékonyságát az ellenfelei sem tagadhatják le, és rövid botladozás után pályára állította a Borót is, olyannyira, hogy talán ők várhatják a legjobb formában a rájátszást.

Pulisnak olyan nagy változtatásokra nem is volt szüksége, egyedül a volt fradista Muhamed Bešićet hozta el kölcsönbe a kezdőcsapatba, a legnagyobb húzása pedig az volt, hogy a nagy ígéretnek indult, de az utóbbi években elbizonytalanodni látszó Patrick Bamfordnak újra megmutatta, merre van a kapu, és a csatár az utolsó 13 meccsén 11 gólt lőve főszereplővé lépett elő. A Middlesbrough hozza a tipikus Pulis-receptet: masszív védelem előtt masszív középpályássor, két klasszikus szélső és egy előretolt ék, és rém kellemetlen ellenük játszani, ráadásul a játékosok egyébként se rossz képességűek, és bárki életét képesek megkeseríteni.

Végül utolsóként a Derby County biztosította a helyét a rájátszásban: a Kosok korábban inkább azzal hívták fel a figyelmet, hogy látványos támadófocival emelkedtek az esélyesek közé, majd érthetetlenül összeomlanak a végén, ez már egy másik csapat. Gary Rowett inkább a defenzív, biztonsági játékban bízik, amihez olyan rutinos emberek álltak a rendelkezésére, mint a volt angol válogatott Scott Carson és Tom Huddlestone, no meg a szintén sok csatát megélt védő, Curtis Davies.

A Derby különösebb kilengések nélkül, végig a playoff-helyek környékén tanyázva harcolta végig a szezont, bár egy gyengébb sorozat után volt egy pont, amikor úgy tűnt, szokás szerint összeomlanak. Rowett azonban úrrá lett a válságon, és a csapat behúzta a szükséges számú pontot. Ettől függetlenül nem a Derby a playoff esélyese, sőt, az ő feljutásuk lenne a legnagyobb meglepetés: ehhez többek között az is kellene, hogy az idény első felében brillírozó támadó, Matej Vydra visszanyerje a csúcsformáját. De pont ez a szép, hogy távolról sem elképzelhetetlen még a Kosok győzelme sem.

Ők próbálkozhatnak jövőre is

És akkor pár szó a többiekről, akiknek nem jött össze, pedig nagyon vágytak a feljutásra, sőt, egy ideig abszolút nem is álltak rosszul. Az egyik ilyen rövidtávfutó az újonc Sheffield United volt, amely az ősszel sokáig egyedüliként tartotta a lépést a Wolvesszal: úgy tűnt, bárkit képes legyőzni a lelkes erőfocijával, ám aztán elég hamar kipukkadtak, és végén meg kellett elégedniük a 10. hellyel, ami egyáltalán nem rossz, de ilyen kezdés után mégis csalódás. Ráadásul most a sikeredző, Chris Wilder is távozással fenyegetőzik a klubon belüli hatalmi harcok miatt, ami katasztrófa lenne a Pengék számára, akik előtte évekig senyvedtek a harmadik vonalban.

Hasonlóan alakult a Bristol City szezonja is: Lee Johnson csapata karácsonykor még a második helyen állt, februárban pedig mindenkit meglepett azzal, hogy a ligakupa elődöntőjében milyen bátran játszott a Manchester City ellen. Utólag úgy tűnik, ez a kétfrontos harc darálta le a Bristolt annyira, hogy a szezon hátralévő része is ráment, és a klub végül a középmezőnyben fejezte be a szezont. Johnson ettől még nagy becsben áll: a klub akkor is kitartott mellette, amikor tavaly a kiesés ellen küzdve a szurkolók nagy része a pokolba kívánta, ez az idei szezon komoly előrelépés volt, jövőre viszont tényleg villantania kell majd valamit.

A nagyobb múltú csapatok közül csalódással zárult a Leeds idénye is, pedig menet közben lapátra tették Thomas Christiansent, ám az őt váltó Paul Heckingbottommal sem javultak az eredmények. A Leeds annyival előrébb van a tavalyinál, hogy már nem a maffiózó Massimo Cellino, hanem a nála egy fokkal megbízhatóbbnak tűnő Andrea Radrizzani tulajdonába került a klub, igaz, ő most egy PR-katasztrófának bizonyuló mianmari túrával mutatta meg, hogy nem szabad alábecsülni. Ami biztos, hiába a Championship legnagyobb nézőszáma, a Leeds továbbra sem bír elszakadni, és egyelőre semmi jele annak, hogy a jövőben ez másképp lenne.

A konszolidáció jellemezte a kicsit megbillent Norwich szezonját, amely leginkább a tehetséges James Maddison villogásáról szólt, és a nyár egyik fő kérdése is az ő jövője lesz. Szintén nem erre számított a drága pénzből összevásárolt kerettel rendelkező Sheffield Wednesday, míg a Nottingham Forest szezonját sem mentette meg az edzőcsere a totális középszertől.

Akik viszont elégedettek lehetnek, az a szürke eminenciásokból álló, a feljutásra az utolsó fordulóig esélyes Preston; a látványos focit játszó, fiatalokra építő Brentford és az óriásit hajrázó Millwall, amely sokáig inkább a kiesés elkerülése ellen küzdött, de a szezon második felében emberfelettit hajrázva majdnem a rájátszásra jogosító helyen végzett. Ezek a csapatok a maximumot hozták ki magukból, és nem is tehetnek az edzőiknek sem szemrehányást. Említsük meg az edzőket is, akik ezt lehetővé tették: Alex Neil, Dean Smith és Neil Harris.

… és akiktől búcsúzni kellett

Végül jöjjenek a kiesők, közülük is elsősorban a tavaly még a Premier League-ben játszó Sunderland, amely két év alatt két osztályt zuhanva, tökutolsóként esett ki, és igazából egy szava sem lehet. A tragikusan menedzselt északkelet-angliai klub szereplése igazából senkit sem lephetett meg: pénz már nem jutott erősítésre, a keret láthatóan vékony volt, ráadásul néhány elkényeztetett zsoldos látványosan jelezte is, hogy neki derogál a másodosztályban játszania, így tényleg érthetetlen, miért gondolta azt Chris Coleman, hogy a walesi válogatott kispadját épp a Sunderlandéra kell felcserélnie. A jó hír az, hogy a jelek szerint nyártól végre új tulajdonoshoz kerül a klub, amely lassan elkezdhet ismét építkezni – a harmadoszályban.

A másik két kieső az így is erőn és lehetőségein felül teljesítő kiscsapat, a Burton volt, valamint a Barsnley, amely éveken át játszotta el, hogy eladogatta a legjobbjait a vetélytársaknak, most meg is lett az eredménye. Jövőre két régi ismerős, a Wigan és a Blackburn csatlakozik a Championship 24-es mezőnyéhez, a harmadik feljutó a Charlton, Shrewsbury, Scunthorpe, Rotherham négyesből kerül ki, míg fentről a West Bromwich Albion, a Stoke és minden valószínűség szerint a Swansea érkezik majd. Egy biztos a következő szezonban sem fog semmi úgy alakulni, ahogy azt várnánk.

Kiemelt kép:  Sam Bagnall – AMA/Getty Images