Az átlag magyar számára Zsolnay Vilmos több, mint tehetséges gyártulajdonos, a századfordulón csúcssebességgel dübörgő magyar ipar egyik szereplője. Nevével összeforrt az „örökség”, amit nemcsak a Zsolnay termékekben fizikailag, hanem életével és munkásságával szellemileg is ránk hagyott. De hiába állandósult a szókapcsolat a laikus számára is, a többség előtt ennek lényege bizony homályos.
Zsolnay Vilmos 190 éve, 1828. április 19-én született Pécsett, ez alkalomból igyekszünk őt röviden bemutatni Dr. Kovács Orsolya, a Janus Pannonius Múzeum Zsolnay Gyűjteményének kurátora segítségével.
Festő akart lenni
Tehetős polgári család második fiúgyermekeként látta meg a napvilágot, később összesen hat testvére volt. Nagyapja szabóként kereste a kenyerét, édesapja viszont már jól menő üzletember volt, Pécs főterén üzemeltette boltját. Vilmos erős művészvénájának köszönhetően ifjú korában festőnek készült, de dac és ellenkezés nélkül elfogadta, hogy álmait nem válthatja valóra. Nem volt egy lázadó alkat.
Túlontúl XXI. századi szempont, hogy a gyerek valósítsa meg vágyait, a kor polgári világa egészen más volt: a módosabb apák már életükben kiosztották az örökséget, sőt igyekeztek fiaikat maguk bevezetni adott foglalkozás rejtelmeibe. A Zsolnay családban sem volt ez másképp, festőnek lenni pedig egyébként is roppant bizonytalan sors volt
– mondja a 24.hu-nak Kovács Orsolya.
A ’48-as forradalom kitörésekor a nemzeti nekibuzdulás Vilmost is magával ragadta, nemzetőrként teljesített szolgálatot. A magyarság iránti elköteleződés később is tetten érhető nála, amikor a népi elemek és a nemzeti jelleg a kerámiákban is megjelent. A szellemiséget otthonról hozta, a család komolyan gondolta a „haza és haladás” jelszavát, ez jellemezte egész tevékenységüket.
„Véletlenül” lett iparos
Kereskedelmi tanulmányait Bécsben, majd több európai nagyvárosban folytatta, majd átvette édesapja üzletét. Sikeresen működtette, az 1860-as évek legelején már városszerte híres volt a Király utcai Bazár.
A polgárság igényeit kiszolgáló, modern lakberendezési áruház volt nyugat-európai példákat követve gázvilágítással, kis passzázzsal a lakásához. Bútorokat árult, francia díszkerámiát, valójában mindent, amire egy csinos polgári otthonban szükség lehetett
– sorolja a művészettörténész.
Nyilvánvalóan akkor is köztiszteletben álló férfi lett volna a kortársai szemében, ha megmarad pusztán kereskedőnek, ám némi véletlen is kellett hozzá, hogy nevét beírja a történelembe. Már amennyire véletlennek nevezhetjük, hogy az édesapja által alapított, majd Ignác bátyjára hagyományozott kőedénygyárat a legidősebb fiú csaknem csődbe vitte.
Vilmos eleinte kölcsönökkel segített, majd 1865-ben ténylegesen át is vette az akkoriban még meglehetősen szerény méretű téglavetőt és terrakottaműhelyt. Megmaradt a Bazár is, ám annak vezetése mindinkább Imre öccsére hárult, ahogy Vilmos érdeklődése az ipar felé fordult.
Egyedi a tömegtermelésben
Nagyon szerencsésen találkozott itt kereskedelmi érzéke és művészi hajlama a szorgalommal, a folyamatos újítás vágyával. Autodidakta módon képezte magát itthon és külföldi kapcsolatok révén is, nem riadt vissza a kísérletezésektől, bátran nyúlt az újdonságokhoz és érzékenyen reagált rájuk. Személyesen részt vett a szakmai munkában, a kísérletekben, nem volt olyan munkafolyamat, amelyhez ne értett volna, és ahol ne jelent volna meg a munkája.
Nem célunk elmélyedni a gyár történetében, de egy tévedést el kell oszlatni: magát a redukciós lüszter technikát nem Zsolnay alkotta meg, de az általa kikísérletezett redukciós lüszter, amelynek az eosin fantázia nevet adta, világhírű lett. Nem is egy új találmányról van szó, amit az is bizonyít, hogy a mai napig nem védették le. A redukált lüszter technika a VII. század óta ismert volt a Közel-Keleten, Európában a reneszánsz honosította meg, mint igen drága és különleges eljárást. Zsolnay Vilmos Petrik Lajos és Wartha Vince segítségével felélesztette, fejlesztette, és talán ami a legfontosabb: gyári körülmények között sokféle változatát alkalmazta a technikának.
Átmentette az identitást
Ezen a ponton lehet leginkább tetten érni Zsolnay Vilmos fent említett szellemiségét. A XIX. század végére a hagyományos mesterségek kiveszőben voltak, áruik nem bírták a versenyt a gyáriparral. Az embereken Európa-szerte úrrá lett a globalizmustól való félelem, akárcsak ma: a tárgyi világ elsilányodásától, uniformizálásától, a múlt elvesztésétől tartottak.
Ekkoriban kezdődött a »leletmentés«, sorra nyíltak a néprajzi múzeumok, a múlt lázas kutatása és a törekvés, hogy amit csak a régi világból lehet, integráljanak az új viszonyok közé. Zsolnay Vilmos ebben volt aktív és sikeres
– emeli ki Kovács Orsolya.
Nemcsak a népi művészetet, motívumokat, mondhatni identitást mentette át a XX. századba, hanem a kézműveseket is. Számos fazekas, keramikus kapott munkát a gyárban, ami persze üzleti döntésnek is kiváló, ám emellett pécsi és Pécs környéki családok tucatjait, százait mentette ki a létbizonytalanságból.
Mind a magán- mind a társasági életben karizmatikus ember volt, élénk társasági életet élt, különleges tisztelet övezte a városban. A Püspökvár árkának nyugati részén fekvő telkét ingyenesen a helyi atlétikai klub rendelkezésére bocsátotta, kerékpáros egyesületet szervezett, fotóműtermet rendezett be,
A helyi laktanya osztrák tisztje ismertette meg a Zsolnay családdal ezt a sportot, Vilmosnak megtetszett, és a rá jellemző határozottsággal bele is vágott ugyanúgy, ahogy ezt életének minden más területén is tette. Aktívan kertészkedett, egyszer dinnyéivel még díjat is nyert egy frankfurti kertészeti kiállításon, és természetesen gyakran hódolt szenvedélyének, a festészetnek is.
Elképesztően teljes, de nagyon szigorú életet élt, legkevesebb ideje a pihenésre jutott. Apaként és férjként is megállta a helyét, feleségének, Bell Teréznek írt leveleiből árad a szerelem, és az örök hűség esetükben nem csak szavakban létezett.
Szerető apa, szigorú ember
Gyermekeinek – egy fia és két lánya született – igyekezett minél teljesebb életet biztosítani, a például lányait is kivételes gondossággal taníttatta.
Gyakran jártak kirándulni a Mecsekbe, ilyenkor a »Papa« kiselőadásokat tartott állatokról, növényekről, amelyekből komoly gyűjteményt is felhalmozott, a formák megjelentek a gyár termékein is
– sorolja a művészettörténész szakember.
Gyerekei imádták,visszaemlékezéseikben szeretettel emlékeznek meg róla. Még akkor is, ha a szigorú élet Zsolnayéknál nemcsak a családfő, hanem minden családtag idejét beosztotta. Mindenki kivette részét a közös vállalkozásból, sőt Vilmos két leánya, Teréz és Júlia férjei aktívan hozzájárultak a sikerhez, egyikük geológus, másikuk építész, iparművész tervező volt.
A feszített tempó végül halálosnak bizonyult. Az akkor már 72 esztendős Vilmoson az 1900-as párizsi világkiállításra készülve maga is személyesen vett részt a kísérletekben, amikor meghűlt. Tüdőgyulladás lett belőle, Zsolnay Vilmos 1900. március 23-án elhunyt.
Kiemelt képünkön: Zsolnay Vilmos eozin szarkofágja a Zsolnay-mauzóleumban a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben 2014. április 24-én. A Magyar Értéktár 2014 januárjában hat elemmel bővült ki, közte a Zsolnay Kulturális Negyeddel. MTI Fotó: Sóki Tamás
