Tudomány

Az asszonyállat kifejezést teljesen indokoltnak tekintették

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2018. 03. 08. 06:20

A középkor emberét még olyan kérdések foglalkoztatták, hogy embernek lehet-e tekinteni a nőket, hiszen annyi hasonlóságot mutatnak az állatokkal. Később tudományos síkon folytatódott a polémia agyi képességeikről és arról, vajon tudnak-e uralkodni magukon a havi tisztulás idején. Sokszor maguk a nők voltak saját börtönőreik is, és teljes egyenjogúságról ma sem beszélhetünk. Történészt kérdeztünk nőnap alkalmából.
Korábban a témában:

Március 8. a nők napja, pontosabban nemzetközi nőnap az ENSZ által is nyilvántartva. Férfiak alkotta sorok kígyóznak ma a virágboltok előtt, kertészeti osztályok polcai lerabolva, a médiumok és a politikusok egyenjogúságról, társadalmi igazságosságról, jogokról és textilpari munkásnők 1857-es tüntetéséről beszélnek. Megemlékezünk mi is, de kicsit megcsavarjuk: milyen volt a nők helyzete és szerepe az emancipáció előtt?

A téma nyilvánvalóan köteteket tölthetne és tölt is meg, itt és most vázlatosan igyekszünk felvillantani néhány epizódot oldalbordától asszonyállaton keresztül a családot vezénylő matriarcháig.

Dr. Fónagy Zoltán történésszel, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársával beszélgettünk.

Ember egyáltalán a nő?

Mindenek előtt le kell szögezni, hogy a történet nem évezredeken áthúzódó egyenes vonalú fejlődés, hanem egy nagyon is színes kép. Minden kornak megvoltak a maga normái, amitől a való élet annyi ponton tért el, hogy inkább a változatosságot tekinthetjük normálisnak.

Ettől függetlenül a nők hátrányos megkülönböztetése általában igaz, de ahogy a történész fogalmaz:

Nem egy fekete ruhába öltöztetett végtelen gyászmenetről szól ez a történet, amelynek a végén, a XX. század közepén eljön a szabadulás, a feltámadás.

A középkorban a nők jogi, társadalmi és filozófiai, mondjuk úgy „tudományos” megítélését a Bibliából és annak magyarázataiból eredeztették. Isten ugye Ádám oldalbordájából teremtette Évát, aki így a férfi társa lett, de nem egyenrangú partnere. Homogén képről sem időben, sem térben nem beszélhetünk, még a keresztény filozófusok körében is komoly viták folytak például arról, van-e a nőknek lelkük?

Sokan még emberi voltukat is kétségbe vonták: konszenzus ugyan nem született, de a közvélemény valahol az állat és a férfiember között félúton jelölte ki a helyüket.

Miközben virágzott Szűz Mária kultusza, és egész Európát áthatotta a nagybetűs NŐ lovagi eszménye – csak hogy egyből be is mutassunk egy végig jellemző ellentmondást.

Inkább asszonyállat

A kereszténység mindenkori nőképe a szexualitással szembeni zavarával is összefüggött. Az utódnemzés, a vagyon és a család jövőjének biztosítása korokon átívelve a legfontosabb társadalmi kötelezettség, az egyént háttérbe szorító erkölcsi parancs volt. Ma már megmosolyogtató, a középkor gondolkodói hogyan hozták ki a nőket vesztesként épp e szent küldetés teljesítése kapcsán.

A fajfenntartás látványos mozzanatai, mint a menstruáció, a terhesség, a szülés, a szoptatás mind a nőkhöz kapcsolhatók, és teljes egyezést mutatnak az állatvilággal, legalábbis annak emlősök alkotta részével

– magyarázza Fónagy Zoltán.

A sok közös vonás miatt is tekintettek a nőkre alsóbbrendű élőlényként, talán itt találjuk gyökereit a magyar nyelvben elterjedt asszonyállat kifejezésnek is. Ez volt a hivatalos „álláspont”, a valóságban azonban más volt a helyzet már a középkorban is, de erről később.

Hisztis, ingatag, csak a baj van vele

Változást a felvilágosodás hozott, de nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. A vallásos világkép és a teológiai érvek helyét a tudományos vagy legalábbis az annak vélt gondolatok vették át, és komoly viták bontakoztak ki például a nők agyi kapacitásáról vagy pszichés tulajdonságairól.

Az egyik legvitatottabb kérdés az volt, alkalmasak-e felsőfokú tanulmányokra, illetve közigazgatási, értelmiségi pályák betöltésére? Magyarán a kétezer éves meccs folytatódott a XIX. században is, csak egy másik pályán.

A nő életének állomásai egy 1849-es ábrázoláson (Wikipedia)

A fő ellenérvek itt is a biológiai sajátosságokat hangoztatták, ám a lényeget nálunk sokkal jobban el tudja mondani néhai Herczeghy Mór, aki 1883-ban megjelent „A nő physikai és szellemi természete” című könyvében ezt írta:

Az állam vezetésének funkcióira férfias erejű és alkotó jellegű tehetségek szükségeltetnek, melyeknek nem lehet bajlódni havi tisztulással, terhességgel, betegággyal és szoptatással.

Komoly hivatkozási alap volt akkoriban a menstruációval járó hangulatingadozás, és elfogadott nézet, miszerint a nők nem tudnak uralkodni magukon, következésképp alkalmatlanok bármilyen józanságot, higgadtságot, megfontolt döntéseket kívánó pályára.

Ellenállhatatlanul viccesnek találták például azokat a karikatúrákat, amelyek megmutatták mi lenne, ha nők ügyvédek is lehetnének: ők kapnának hajba egymással, nem a pereskedők.

Papucsférj és erős nő

Az uralkodó világszemlélet hosszú évszázadokig háttérbe szorította, mondhatjuk úgy is elnyomta a nőket a jog, a normák, az elvárások szintjén, ám a társadalom szövete roppant bonyolult, lefelé haladva egyre változatosabb viszonyokat látunk.

A hagyományos társadalmak alapja a család, amely egyben gazdálkodási egység is volt: legyen szó parasztokról, kézművesekről vagy kereskedőkről, minden tagnak megvolt benne a maga feladata, felelőssége. Férj, feleség, a nagyobb gyerekek részvétele a munkában, hozzájárulása a megélhetéshez nélkülözhetetlen és közvetlenül érzékelhető volt.

Ebben a környezetben a nők pozíciója már munkájukból eredően is sokkal jobb volt, mint az a fenti elméleti háttérből látszik. A nagycsaládban például a családfő felesége – anyaként,  anyósként, nagymamaként rögtön a férfit követte a hierarchiában, férjén kívül mindenki más engedelmességgel tartozott neki. Ő osztotta be a család költéseit, vezette a háztartást, irányította a gyerekeket

– emeli ki Fónagy Zoltán.

Összességében a nők szerepét a XIX. század második feléig sem szabad általánosítani, és differenciálatlanul az áldozat szerepébe helyezni őket.

  • A valóban létező jogfosztottság nem csak, sőt elsősorban nem nemük miatt volt, hanem társadalmi státuszukból eredt. Ha alsóbb társadalmi rétegből származtak, akkor férjeik is éppúgy elnyomottak voltak, mint ők.
  • A családot kifelé a férfi képviselte, látszólag ő hozta a döntéseket, de az otthoni hatalmat a jobbára a nőnek adta át a gyerekek és cselédek, a házikassza felett. Sőt, minden korban számolni kell az érzelmi közösséggel, amikor a házaspár közös megegyezéssel alakította életét, és nyilvánvalóan az erős nő, valamint a papucsférj fogalma is már jóval az emancipáció térnyerése előtt ismert volt.
  • Egy nő helyzete – ugyanúgy, ahogy ma – soha nem volt statikus. Sok olyan özvegyről tudunk az előző századokból is, aki férje halála után az elvárások ellenére sem ment újra férjhez, hanem magához ragadta a kormányrudat. Sikeresen irányította családját, birtokát vagy az örökölt vállalkozást, kemény munkával fialtatta a vagyont.

Saját börtönük őrei

Az iparosodás térnyerésével, a XIX. század 30-as és 40-es éveitől a XX. század első néhány évtizedéig a nők helyzete a nyugati világban, Magyarországon is rosszabbra fordult. A hagyományos gazdálkodási formák fokozatos eltűnésével megszűntek a család, mint gazdasági egységben betöltött szerepek is.

A kenyérkereső a gyári munkás, vagy hivatali pályára lépő, értelmiségi állást vállaló férj lett, a feleségből pedig eltartott vált. Ezáltal a nők jogosítványai is meggyengültek, azaz kiszolgáltatottabbá váltak.

Persze nem egyik napról a másikra, és az iparosodás mértékének függvényében nyugaton inkább előbb, mint keleten, de ez lett az általános tendencia.

Rövid, de markáns időszak volt ez, ha valaki ma hagyományos családmodellt emleget Magyarországon, akkor az nagyjából a Monarchia idejének idealizált, középosztálybeli családjára gondol. Ahol apa dolgozott, anya felügyelte a háztartást, gondoskodott a gyerekekről és ápolta a társadalmi kapcsolatokat – mondja a történész, és itt hívja fel a figyelmet egy paradoxonra:

Jelesül, hogy a férfidominanciájú társadalomban a nők is milyen aktív szerepet játszottak saját hátrányos helyzetük fenntartásában, mondhatni önmaguk börtönőrei voltak.

A társadalmi normák megszegőit ugyanis a világi vagy egyházi hatalom csak akkor üldözte, ha az írott jogba ütközött.

A „közvélemény” viszont ennél sokkal szélesebb körben büntetett: ha a feleség nem volt elég szorgos, engedelmes, jámbor vagy ügyes, sokat szájalt, netán félrelépett, a közösség azonnal a szájára vette, többé-kevésbé kiközösítette. Úgy falun mint a városi szalonokban, és túllépve a sztereotípiákon: ebben bizony a női közösségek jártak és járnak az élen ma is.

Ki a világ közepe?

Ha pedig eljutottunk a jelenbe, jegyezzük meg, napjainkra mekkorát fordult a kocka. A társadalmilag elfogadott norma ma már a teljes egyenjogúság minden téren, míg a gyakorlatban a nők nehezebben kapnak meg egy-egy állást, sokszor ugyanolyan munkakörben kevesebbet keresnek, és családon belül is nagyon sok helyen megvan az alá-fölé rendeltség.

Hogy mégis eljutottunk idáig, az a modern kor megváltozott mentalitásának köszönhető. A már említett hagyományos társadalom központjában a család állt, az egyén érdekei háttérbe szorultak, ő csak mintegy összekötő kapocsként szerepelt az előző és az utána következő generáció között.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Magyarországról szertegurulnak az uniós támogatások Delaware-től Tallinig

Kommentek

A anti-Brexit demonstrator dressed in a Union Flag suit and waving an EU flag stands on the road outside the Houses of Parliament in central London on March 29, 2018. - The one-year countdown to Britain's exit from the European Union began on March 29, 2018 with Prime Minister Theresa May touring the UK shore up support for the government's Brexit strategy. (Photo by Daniel LEAL-OLIVAS / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.