A munkánk után járó jövedelem egy részét az állam adók és járulékok formájában elvonja. Az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék egy része, valamint a szociális hozzájárulási adó szintén évente megállapított része az egyik ilyen jellegű bevételi forrás. A másik pedig a szakképzési hozzájárulás teljes egésze. Ezekből, illetve az Európai Uniótól kapott visszatérítésekből „működik” a Nemzeti Foglalkoztatási Alap.
Az NFA három feladatot kell, hogy ellásson. Egyrészt a már munkanélküliek számára támogatást kell nyújtania a munka kereséséhez (kiegészítve egy átmeneti pénzügyi segítséggel), másrészt a helyi foglalkoztatási krízisek kezelését, új munkahelyek létrehozásának ösztönzését kell biztosítania. A harmadik feladata pedig a szakképzéshez, átképzéshez szükséges források biztosítása, a programok menedzselése.
Azt, hogy mennyi az Alap pontos bevétele, az éves költségvetésben határozzák meg. Valójában azonban semmilyen köze sincs ahhoz, hogy mennyien dolgoznak, vagy mennyi a munkaadók, munkavállalók befizetése, szögezi le a PA.
Sőt ezen túlmenően a bevétel azt sem követi, hogy éppen nő-e a foglalkoztatottak száma, vagy csökken. Pedig ez azért lenne logikus, mert ha többen dolgoznak, akkor több adót, és járulékot fizetnek be, ezért nagyobb lehet a foglalkoztatási alap bevétele, amiből további hatékony programokat lehetne indítani. Ahogy láthatjuk, bár 2010-hez képest – elvileg – 700 ezerrel többen dolgoznak, közben a bevételek az idei tervek szerint csupán 7 százalékkal nőttek.
Hova mennek a pénzek?
2010 és 2017 között a Nemzeti Foglalkoztatási Alap kiadásai 345 milliárd forintról 460 milliárd forintra nőttek. Elsőre úgy tűnik, hogy ezen a terülten erősített az Orbán-kormány. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy mintegy 270 milliárd forinttal költöttek el többet közmunkára, mint a kormányzás kezdetekor, akkor látszik, hogy jelentősen eltolódtak a belső arányok.
A közmunka kiadásainak – főként ha a mai formájában nézzük – „munkaerőpiaci eszközként” történő elszámolása a PA véleménye szerint problémás. A közfoglalkoztatás ugyanis alacsony hatékonysággal juttat vissza a „normál” munka világába dolgozókat, sőt, sok esetben inkább onnan szívta el a munkaerőt. Mindenképpen a rendszer torz működését jelenti, hogy a munkanélküliség kezelésére a kormánynak ez idáig a közmunka az egyetlen érdemi válasza, jegyzik meg. Ugyanis miközben 2010-ben 223 milliárd forintot költöttek el álláskeresési támogatásra, és aktív munkaerőpiaci eszközökre, ez 2017-ben már csupán 158 milliárd forint volt.
Egy kicsit más perspektívából szemlélve: amikor munkaerőpiaci járulékot fizetünk, akkor arra „vásárolunk” biztosítást, hogy munkahelyünk elvesztése esetén segítséget kapjunk az államtól. Ehhez hozzájárul valamelyest az Európai Unió is, mondhatjuk átvállal valamit a biztosítási díjunkból. Az állam, miután beszedi ezt a 241 milliárdot (2017-ben), ebből valójában csak 158 milliárd forintot költ ránk. A maradék összeg egy részét átirányítja a közfoglalkoztatásra.
Munkaerőhiány van, akkor mi a probléma?
Logikus felvetés, hogy most, amikor munkaerőhiány van, miért kell ezzel a kérdéssel foglalkozni? Egyrészt egy hatékony foglalkoztatási rendszernek nem csak abban van szerepe, hogy aki munkanélküli, annak állást keressen. Fontos a foglalkoztatás színvonalának (jobb bérek, jobb munkakörülmények) erősítése is. Ennek kapcsán pedig érdemes még egy számadatot elővenni.
- Szakképzési hozzájárulás címen az állam 42 milliárd forintot szedett be 2008-ban (a gazdasági válság kitörésének évében), és szakképzési és felnőttképzési programokra 36,2 milliárd forintot költött el.
- 2017-ben már 80 milliárd forintot sikerült beszedni, és csak 30 milliárd forintot elkölteni. Azaz megmaradt egy 50 milliárd forintnyi összeg, amit nem a beszedés indokaként nevesíthető feladatra költött el az állam.
A másik probléma a közmunka-centrikusság, azaz, hogy helyi munkaerőpiaci válsághelyzetek még munkaerőhiány esetén is keletkeznek. Sőt éppen emiatt is alakulhatnak ki gyárbezárások, termelési üzemek áthelyezése, hiszen ha nincs olcsó munkaerő, akkor az összeszerelő egységek elvándorolhatnak. Ezeket a kríziseket az államnak tompítania kell. Ha a beszedett pénzeket inkább közmunkára költi el, és – bár csökken a közmunkakassza 2018-ban – nem a foglalkoztatási intézményrendszer erősítésére és szakképzésre, akkor védtelenebbek lesznek a dolgozók.
Arról nem is beszélve, hogy
