Közélet

Ukránok foglalkoztatására adott 450 milliós támogatást az állam

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2017. 12. 12. 17:05

Egy frissen bejegyzett debreceni cég kapta a támogatást, de nem tudni, teljesült-e a vállalt létszám.
Korábban a témában:

Egy frissen bejegyzett debreceni cégnek adtak 450 millió forintot a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból arra, hogy elősegítse „ukrán állampolgárok hiányszakmákban történő foglalkoztatását” – írja a Magyar Nemzet.

A szerződést Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tavaly júniusban írta alá, a Horizon2020 Nonprofit Kft-t előtte egy hónappal jegyezte be a cégbíróság. A kft. az idei év végéig 5250 munkavállaló Magyarországon történő foglalkoztatásának elősegítését vállalta, a szerződésben visszafizetési kötelezettség is szerepel, ha nem sikerül legalább a vállalt létszám 90 százalékát elérni.

A Magyar Nemzet a Nemzetgazdasági Minisztériumtól érdeklődött, hogy megtudja, mennyi teljesült a szerződésben vállalt létszámból, de nem kaptak választ. Mátyás László, a kft. ügyvezetője és közvetett tulajdonosa azt mondta, ők nem toboroznak közvetlenül munkaerőt, csak elősegítik azt, így nem is tud pontos számokat mondani, de szerinte a kormány szeptemberben áttekintette a programot és rendben találta.

A pénz egy részét médiakampányra költötték – tavaly 82,6 millió, idén 125,7 millió forintért hirdették a magyarországi munkavállalás lehetőségét Ukrajnában.

A cégjegyzék szerint a Horizon2020 Kft-nek tavaly év végéig volt egy Andrássy úti címre bejegyzett fióktelepe. A szóban forgó ingatlan jelenleg Antal Kadosa Adorján tulajdonában áll. A lap szerint ő Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester bizalmasa, illetve a Provital Zrt. nevű közbeszerzési tanácsadócég tulajdonosaként a kormányközeli gazdasági holdudvar kiemelten fontos szereplője.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.