Anita 2008 augusztusában Jászapátiból indult el autójával Jászberénybe, ahova azonban nem érkezett meg. Kék Suzukijával a 31-es út jászdózsai leágazásánál egy üzemanyagot szállító tartálykocsival karambolozott.
Anitát a tűzoltók vágták ki az összegyűrt roncsból, a mentők stabilizálták a kritikus állapotban lévő nőt és kórházba vitték. 11 órás műtéttel mentették meg az életét. Az akkor 28 éves Anita következő emlékképe, hogy az intenzív osztályon fekszik, ott voltak a szülei, de ő csak annyit kérdez: „Ugye nem okoztam másban kárt?”
Egy hónapot töltött az intenzíven. A balesetben minden végtagja sérült, nyílt törései voltak, koponyasérülést, agyrázkódást, fedett hasi sérülést, sorozat bordatörést és tüdőzúzódást is szenvedett. A jobb lába annyira megsérült, hogy a sípcsontja teljesen kinyílt, „nem a bőrt, hanem a fémrudat láttam, ha ránéztem.” Durva fájdalmak gyötörték, nyugtatókat kapott, minden nap egy óráig kötözték át a sebeit.
Tudok-e majd járni? Megmarad-e a lábam? Megmarad-e a munkám, a barátaim? Egyáltalán miért történt ez meg velem? – ezek a kérdések feszítették a kórházban Anitát, aki a horrorbaleset élményeiről már tíz év után, a TraumaAmbulancia legutóbbi estjén beszélt. A segítő szakemberekből álló csapat minden hónap utolsó keddjén tart összejövetelt, ahol a baleset következtében traumát átélt emberek beszélhetnek fájó élményeikről és gyógyulási folyamatukról. Pont ezekre a súlyos kérdésekre és a baleset traumájának lelki feldolgozására jut kevés idő és figyelem a kórteremben, a TraumaAmbulancia viszont biztonságos terepet ad erre.
Anita augusztustól novemberig volt kórházban, és bár megfelelő ellátást kapott, ő is úgy érzete, az őt feszítő kérdéseivel nem nagyon foglalkoztak.
Volt gyógytorna, és rendesen felkészítettek a műtétekre, de valódi lelki segítséget nem kaptam – meséli. Egyszer egy pszichiáter érkezett hozzá, aki öt percet beszélt vele, és megállapította, hogy magatartászavaros. Ezt Anita utólag azzal magyarázza, hogy az amúgy is ingerszegény intenzív osztályon, ahol a betegek vágynak a több törődésre, tényleg a szokásosnál is izgágább volt.
A hosszú kórházi lét egy pontján közölték vele, hogy akkor mostantól nyugtatót nem adnak neki, mert már nem depressziós.
Én meg csak néztem, mert nem is tudtam, hogy az voltam.
A test gyorsan gyógyul, a lélek nem
A fizikai gyógyulás még nem jelent teljes felépülést – mondja Krausz Csilla, aki 2016 augusztusában hozta létre a TraumaAmbulanciát. „Azért dolgozunk, hogy a balesetet szenvedett emberek a fizikai ellátás mellett a lelki sebek gyógyulásához is támogatást és információt kapjanak” – magyarázza Csilla, aki maga is átélt egy traumát. Egy baráti társaságban volt, amikor súlyosan megégett. A férje oltotta el a tüzet, bal oldala és arca is égési sérüléseket szenvedett.
A testem nagyon gyorsan meggyógyult pár hét alatt, bár a bőrömet egy évig nem érhette nap. Viszont voltak olyan dolgok, amikről a kórházban senki sem beszélt: emlékbetörések, félelem az autótól, pedig nem is autóbalesetem volt – mesélte Csilla, honnan ered a TraumaAmbulancia elindításának belső igénye.
Az estek koreográfiája így néz ki: egy traumát átélt, de már felépült elmeséli a történetét. Az első részben pszichológus kérdez, de utána a közönségnek is lehetősége van kérdéseket feltenni – például azt, hogy egyáltalán milyen kérdéseket lehet feszegetni egy traumát átélt embernél. Ez a balesetet szenvedett emberek fóruma, ami arról szól, hogy mindenki hozza a saját történetét, amit sorstársak, értő hallgatóság előtt elmond, így is segítve a traumatikus élmények feldolgozását.
Átértékelődik a saját bajom
A TraumaAmbulancia kifejezetten azoknak nyújt segítséget, akik baleseteztek, és bár fizikálisan jól vannak, a trauma teljes feldolgozása még nem zárul le. „A trauma utóhatásai nem feltétlenül közvetlenül a baleset után jönnek ki, hanem akár hetekkel, hónapokkal később” – emeli ki Miskei Anikó, a TA önkéntes pszichológusa. A poszttraumás szindróma jelei lehetnek gondolatbetörések (felvillannak a baleset képei), jellemezőek a rémálmok (azokban éli újra az eseményeket), illetve a magasabb feszültség, ami kihat az emberi kapcsolataira. Gyakori az izoláció is, amikor nem akarnak a környezetükkel kapcsolódni.
Évente rengeteg, 40-50 ezer baleset történik Magyarországon. Az áldozatoknak a fizikai felépülés mellett lelki segítséget is kellene nyújtani, de ennek nem nagyon vannak intézményesült formái a magyar egészségügyben. Pedig néha elég az értő figyelem, hogy ne legyen annyira nehéz a traumát viselni.
– foglalja össze Csilla, hogy mekkora ereje lehet a személyes történetek megosztásának. Miskei Anikó szerint ugyanakkor nem mindegy, hogy ki a segítő, mert az, aki még nincs túl a feldolgozáson, többet árthat a másik gyógyulási folyamatának.
Anita már a kórházban megtapasztalta, hogy milyen hatása van annak, amikor a betegek elmesélik egymásnak balesetük történetét.
Odagurultam az egyik fekvőbeteghez, hogy segítsek neki valamiben. Mondta, hogy csak óvatosan, mert nyolcfelé tört a lába. Én meg mondtam, hogy az enyém százfelé. Elszégyellte magát, és már nem is látta olyan drámainak a saját helyzetét.
Anita szerint a kórházi ellátásból hiányzik a lelki löket, ami a bizonytalanságot feloldaná a gyógyulóban. Tudja, a kórházi dolgozók nagyon leterheltek, egyik betegtől a másikig rohannak, sok az adminisztráció, kevés az ember, ezért „lelkizésre” nincs idejük, pedig szükség és igény is lenne rá.
Ahogy a humornak is fontos szerepe van a gyógyulásban. Anita történetéből kiderült, hogy a kórházban az ápolók és az orvosok is nyitottak voltak a humorra, az oldottabb hangulatra, ami enyhített a fájdalmon. Sok hónapnyi kórházi kezelés és több mint harminc műtét után egy másik érdekes jelenségről is mesélt: az orvos-beteg bensőséges kapcsolatáról. A harmincnál is több műtétjét egyetlen baleseti sebész végezte el, ezért úgy tekintett rá, mint második apukájára.
Akkor ott meghaltam én is
A baleset nemcsak az áldozatot érinti, hanem annak családját és baráti körét is, a TraumaAmbulancián velük is foglalkoznak. Anita története is azt bizonyítja, hogy egy baleset többszereplős történet: nemcsak szüleit, de közeli barátait is sokkolták a történtek, éppúgy, mint azt a kollégáját, aki a baleset után először ért be a kórházba, hogy azonosítsa a rendőrök és tűzoltók számára is felismerhetetlen sérültet.
Krausz Csilla arra is felhívta a figyelmet, hogy van egy réteg, akikkel annyira sem törődnek, mint amennyire az áldozati oldallal: ők a baleset okozói, akik lehet, hogy teljesen vétlenül tesznek kárt másokban. Ők kevés figyelmet és megértést kapnak, így nekik is szeretnének segítséget nyújtani, és már többen jelentkeztek is. A TraumaAmbulancia blogján legutóbb drámai történetet osztott meg egy névtelen érintett, aki tavaly év elején ütközött autójával egy motorossal. A baleset helyszínén azzal nyugtatta őt a mentőorvos, hogy ebből nem lesz baj, csak a csípője sérült a motorosnak. Másnap bement a kórházba, hogy meglátogassa, akit elütött.
az ott ülő ápolónőtől kérdeztem, hogy hol van a motoros akit tegnap behoztak, mert szeretném meglátogatni. A számítógépen keresgélt, majd minden szó nélkül felállt és a mellette lévő orvosi szobába ment be, ahonnan az orvossal jött ki. Ekkor már sejtettem, hogy valami nincs rendben. Az orvos kérdezte, hogy én ki vagyok a motorosnak, mondtam, hogy velem ütközött. Betegjogra hivatkozva mondta, hogy nem mondhat nekem semmit. Kértem, hogy csak annyit mondjon, hogy jól van-e…. Ekkor rám nézet, és láthatta, hogy kétségbe vagyok esve, ezért bekísért a szobájába , és elmondta, hogy tegnap este meghalt…..Akkor ott meghaltam én is.
A történet írója a baleset után hónapokig nem találkozott a barátaival, teljesen elszigetelte magát, és még most is úgy érzi, nincs joga igénybe venni segítséget.
Többször gondoltam arra, hogy mi jogom van a továbbiakban az élethez
– írja posztjában.
Miskei Anikó pszichológus szerint a társadalom sokszor megbélyegzi a baleset elkövetőit, pedig ők is viselik a bűntudat terhét, és nekik is fel kell dolgozniuk a traumát. A TA missziója éppen az, hogy a balesetek minden érintettje segítséget kapjon a lelki sebek gyógyításához. Fejlődni is lehet egy veszteségből, ezt is meg szeretnénk mutatni – hangsúlyozta a pszichológus.
