Hetven évvel ezelőtt, 1948. február 18-án egy magas szintű magyar kormánydelegáció aláírta az első magyar-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. A keleti blokk megszületésének fontos részét képező szerződés húsz évre szólt, célja az egyezmény szövege szerint az esetlegesen feltámadó Németország elleni kölcsönös katonai segítségnyújtás volt:
“A Magas Szerződő Felek kötelezik magukat, hogy együttesen igénybe vesznek minden rendelkezésükre álló eszközt arra, hogy kiküszöböljék bárminő, Németország, vagy bármely más, vele közvetlen vagy akármilyen egyéb formában szövetkezett állam részéről megismétlődő támadás veszélyét.
A valóság ennél nem is álhatott volna távolabb, hiszen az iratok voltaképp Magyarország a nyugati hatalmakkal való szövetségének megakadályozása céljából jött létre („A Magas Szerződő Felek mindegyike kötelezi magát, hogy nem köt semmiféle szövetséget és nem vesz részt semmiféle szövetkezésben, valamint olyan akcióban, vagy intézkedésekben, melyek a másik Magas Szerződő Fél ellen irányulnak.”), a következő évtizedekben pedig minden téren szoros együttműködést, illetve kötelező konzultációkat eredményezett a két ország között.
Dinnyés Lajos miniszterelnök, illetve a magyar delegáció persze nem üres kézzel, hanem fejenként egy Sztálintól kapott luxuslimuzinnal tértek haza.
A hat méterre nyúló, 2,5 tonnás fekete szörnyetegről az Autó című lap 1948. május elsején megjelent száma is beszámolt:
A cikkből kiderültek az autó főbb paraméterei is: a nyolc hengeren, hatezer köbcentiméteres motor száznegyven ló erejével tudott nekifutni az aszfaltcsíknak, fogyasztása pedig a nála ötször nehezebb teherautókénak felelt meg: száz kilométeren akár huszonöt-harminc liternyi benzin is lecsúszhatott a torkán. A hatüléses autóban a magas rangú utas – az ablakokhoz hasonlóan elektromosan – leereszthető üvegfallal tarthatta magát távol a sofőrtől. Erre természetesen sokszor nem is volt szükség, főleg, ha az utas élvezni kívánta az öt hullámsávon működő világvevő rádióból áradó zenét is.
Az 1942-re elkészült, de csak 1944-től gyártott ZISZ-110 a tengerentúlon már négyéves konstrukciónak számító Packard Super Eight 180 másolataként született meg, végsebessége pedig 140 km/h volt.
Az ajándékozott kormányzati modell három évvel később, 1947. április 28-án mutatkozott be, így mondhatjuk, hogy a magyar vezetők kis híján az első példányokat kapták meg a Sztálin által számos ország vezetőinek (1949-ben például az Észak-Korea miniszterelnöki székében még éppen csak helyet foglalt Kim Ir Szennek is jutott egy) osztogatott modellből.
Wilhelm Pieck, az NDK egyetlen elnöke autója Lipcsében, 1950 / fotó: Deutsche Fotothek
Kivételes 110-esek később is kerültek Magyarországra – így például két nyitott verzió is, melyek egyikében még Jurij Gagarin is felbukkant a tiszteletére rendezett budapesti parádén. Ez a példány később a futballistából énekes-zeneszerzővé lett Ihász Gáborhoz (1946-1989) került:
Az 1948-ban kapott példányok sorsa ma kérdéses, egy darabot azonban biztosan a Közlekedési Múzeum őriz.
