Tech

14 éves csalót perelt be egy játékfejlesztő cég

A csalókat senki nem szereti, ezért érthető mód a játékfejlesztők számos olyan megoldást építenek be szoftvereikbe, amelyek a kiskapuk használatát próbálják megakadályozni. Aki ennek ellenére is csal, azt sok esetben kitiltják, olyat azonban ritkán hallani, hogy annyira elvaduljon a helyzet, hogy egy cég bírósági eljáráshoz folyamodjon.

A Fortnite: Battle Royal című játékot fejlesztő Epic Games még októberben perelt be két csalót, és mint kiderült, egyikük még csak 14 éves. A játékosok úgynevezett “aimbot” szoftvereket használtak és készítettek, ám ami ennél is súlyosabb, hogy azt szolgáltatásként árulták másoknak is egy csalóoldal üzemeltetőiként.  Ezen felül „stream snipe”-okban is segítettek, aminek lényege, hogy a játékosok népszerű streamereket követnek le szervereken azzal a céllal, hogy megöljék őket, ezzel ellehetetlenítve a közvetítésüket.

A cég állítása szerint a csalók a játék kódjának módosításával szerzői jogokat is megsértettek, ezért 150 ezer dollár (kb. 40 millió forint) kártérítést követelnek.

A 14 éves csaló édesanyja most reagált a vádakra, véleménye szerint a játékstúdió bűnbaknak állítja be kisfiát, és  több ponton támadja már azt a tényt is, hogy perelik gyerekét:

  • A Fortnite felhasználói szerződése szerint csak szülő beleegyezésével  játszhatnak kiskorúak a szoftverrel, az anya pedig ebbe nem egyezett bele, amit a fejlesztők nem ellenőriztek
  • A játék free-to-play modellt használja, azaz mivel ingyenes, a fejlesztőknek nem keletkezett anyagi káruk a csalásból
  • Szerinte nem játékosokat kéne büntetni, hanem azokat a platformokat, amik helyet adnak a csalószoftverek terjesztésének
  • Állítása szerint a fiú nem vett részt a csalóeszközök elkészítésében, azt ő is átlagos felhasználóként töltötte le egy ingyenes oldalról, az Epicnek pedig nem áll módjában bizonyítani, hogy a kódot a gyerek módosította-e
  • A cég azzal, hogy nyilvánosságra hozta a gyerek nevét, törvényt sért

Az Epic Games közleményében reagált, miszerint semmilyen korosztály esetében nem tolerálják a csalást és a szerzői jogok megsértését, komolyan veszik az ilyen jellegű tevékenységet.

Ahogy arra a TorrentFreak is rávilágít, mivel kiskorút közvetlenül nem lehet perelni, azt sugallja, hogy az Epic Games az ügy bíróságra vitele előtt még nem ismerte a játékosok személyazonosságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik