Szrgya Popovics. Rogán Antal – vélhetően a mássalhangzótorlódás miatt nem nevesítette – de őrá utalt, amikor forró őszt, utcai zavargásokat vizionált (szerb és macedón recept alapján) és persze Soros György támogatásával. A miniszter szavait ugyanakkor erősen árnyalja, hogy az Útmutató a forradalomhoz című könyv szerzője éppen az erőszakmentes akciók híve. Most a 168 Órának azt mondja, nem veszi túl komolyan az autokrata rezsimek utálatát.
Ha egy autokrata rezsim gyűlöl, akkor fél tőled, az pedig azt jelenti, hogy valamit jól csinálsz. (…) Akik azt gondolják rólunk, hogy exportáljuk a forradalmat, miközben teljesen világos, hogy kívülről szított forradalom nincs, az csak belülről jöhet, azok az emberek Disneylandben élnek, komolytalanok. Ki hiszi el, hogy magyarok, grúzok vagy törökök milliói követnének egy őrült szerbet, azaz engem?
A Szlobodan Milosevics rendszerét megdöntő Otpor! (Ellenállás) nevű szervezetben tanulta meg, hogy a szuperértelmiségi attitűd a múlté, ki kell menni a valóságba, az emberek közé, akiket csak a személyes, átélhető ügyek vonzanak. Akkor derült ki számára az is, milyen fontos az egység. Milosevics évekig sikeresen nyomta megosztó propagandáját, amivel a szerbeket a leprások szigetére száműzte, mire végre összeállt tizennyolc ellenzéki párt és megteremtett egy új egységet. A vezér bukásához a kisebbség is kellett. Nélkülük nem győztek volna.
Fontos tudni, hogy nincs többség kisebbség nélkül.
Az utóbbi években a CANVAS (Centre for Applied Nonviolent Action and Strategies) nevű szervezete azért tart világszerte humoros demonstrációkat, mert a vicc a hatalmat elbizonytalanítja, leleplezi, le is járatja a diktatúrák természetét. A poén persze visszafelé is elsülhet.
Végig kell gondolnod, mi teszi nevetségessé a diktatúrát, hogyan reagál majd az akciódra, és ezután mit lépsz te. De valóban visszaüthet, ha unalmas, tehát át nem gondolt, és fárasztó, mert nem ismer mértéket.
Azt tudja, hogy a kormányfő illiberális demokráciáról beszélt, de nem nagyon ismeri a magyar politikai állapotokat nem is adna tanácsokat erőszakmentes engedetlenségi akciókra. Vannak eszközök, csapatával tanítja is ezek használatát, de nem javasolja. Trendnek tartja, hogy a demokráciák elmozdultak a populizmus felé, ami ellen sokan harcolnak, amire a hatalom még nagyobb koncentrációja a válasz.
Ezt hívhatják akár illiberalizmusnak is.
Az erőszakmentes mozgalmaknak mindenhol mást kell tennie, hiszen míg Zimbabwéban Mugabe ellopja a választást, addig Orbán Viktornak vagy Jaroslaw Kaczynskinak van legitimációja, mert relatíve szabad választásokon győztek, és ezzel a felhatalmazással gyengítik a demokratikus intézményeket.
Itt a civilek igazi dolga nem a hatalommal, hanem az azt megválasztó társadalommal van.
Popovics szerint Amerikában az intézmények erősek, megvédik magukat a populista elnökkel szemben, ott inkább az a baj, hogy a politika helyét átvette a show, ami ördögi. Venezuelában az emberek értik a politikát, őket lehet mozgósítani, de Amerikában nehéz áthúzni az embereket a valódi értékek világába. Szerinte a csatamezőn most ezek a kihívások: az értékek visszaszerzése, a félelmek legyőzése, az intézmények védelme, a társadalmak meggyőzése arról, hogy önsorsrontás felhatalmazást adni diktatórikus személyeknek.
Ehhez egység kell, kreatív taktikák, humor, tervezés. És annak a felismerése, hogy az acélököl politikája annál sérülékenyebb, minél több erőt használ az elnyomásra. A növekvő elnyomás a gyengeség biztos jele.
Az Útmutató a forradalomhoz egyébként – ajánlója szerint – arról szól, hogy miként lehet tejberizs, Lego figurák és más erőszakmentes eszközök segítségével közösségeket mozgósítani, diktátorokat buktatni, megváltoztatni a világot A kötet azért nem foglalkozik az erőszakos forradalmakkal, mert azok többnyire ártatlan emberek halálával végződnek. Popovics egyszerűen arról akarja meggyőzni olvasóit, hogy a hatalmon lévők, a pöffeszkedők és kiszolgálóik sokasága legyőzhetetlennek tűnik, de a látszat csal. Uralmuk megdöntéséhez elég a lelkesedés.
