Közvetlenül az első világháború borzalmainak véget vető fegyverletétel után még nem látszott kristálytisztán az elkövetkezendő békeszerződés értelmetlen és túlzó szigora. Azért az rögvest nyilvánvaló volt, hogy a kapituláció után is egyre beljebb és beljebb hatoló cseh, román és szerb katonaság nem városnézőben jön, a megszállt területek bekebelezése a célja.
Károlyi Mihályék bíztak a demokratikus alapelvekben, a népek önrendelkezésében és az “igazságban”, hagyták őket jönni. Kun Béláék hadsereget szerveztek, a Felvidéken sikerrel léptek fel, de vissza kellett vonulniuk. Horthyék már nem tehettek mást, mint elfogadták a diktátumot, ahogy Apponyi Albert gróf fogalmazott:
Te is, Ausztria!?
A közvéleményt különösen felháborította, hogy egy másik vesztes ország, sőt, az egykori “birodalomfél” is területi követelésekkel lépett elő:
A nagyhatalmak áldásukat is adták a mintegy négyezer négyzetkilométeres terület elcsatolására, ám a többi szomszédhoz képest az osztrák állam túl gyenge volt, hogy követelését katonasággal támassza alá. Ez adott lehetőséget a Rongyos Gárda fellépésére és sikereire.
A gárda egyike volt az 1919-ben alakult irreguláris katonai egységeknek, amelyek a Károlyi-kormány, majd a kommunista hatalom ellenszerveződtek. Egykori katonák, kalandorok, a legkülönfélébb állású hazafiak alkották, magukat felelőtlen elemeknek, azaz olyan csoportosulásnak nevezték, amely senkinek nem tartozik felelősséggel.
Elűzték az osztrákokat
A magyar kormány 1920. június 4-én aláírta a trianoni békediktátumot, az országgyűlés novemberben ratifikálta, 1921. július 26-ánjelent meg a törvénytárban. Ettől kezdve Teleki Pál kormánya számára nem volt mentség, Nyugat-Magyarországot is ki kellett ürítenie és átadni Ausztriának.
Sopron átvételére 1921. augusztus 28-án érkeztek osztrák csendőralakulatok, csakhogy nem várt nehézségbe ütköztek: Ostenburg-Moravek Gyula, a Nemzeti Hadsereg tisztje megtagadta az engedelmességet, Ágfalva mellett pedig a Francia Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor vezette felkelők fegyverrel futamították meg az osztrákokat.
A kormány tehetetlen, de minden jól alakul
A nemzetközi nyomás hatására a magyar kormány próbálkozott a gárda leszerelésével, de az összekötőként a helyszínre küldött Gömbös Gyula “tehetetlen” volt. Bethlen miniszterelnök is csak a kezét tudta széttárni az antant egyre sürgetőbb felszólításaira: a területen felkelés folyik, a kormány tehetetlen.
Nyilvánvalóan, ha nagyon akarja, a kabinet határozott fellépéssel leszerelhette volna a rongyosokat, de miért is akarta volna? Tevékenységük tökéletesen összevágott a magyar politika érdekeivel, bár azt mindmáig nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani, hogy Budapest állt volna az akciók hátterében.
A Rongyos Gárda kitartott, végül október 11-én kompromisszumos megoldás született:
Összesen 255 négyzetkilométerről és körülbelül 50 ezer lakosról volt szó, a népszavazás kierőszakolása mégis óriási eredménynek számított, lévén ez volt az egyetlen olyan magyar területi igény, amelyet a békekonferencia nagyhatalmai elfogadtak.
