A rendőrség és önkéntesek is keresték Szilágyi Szabolcsot, a TÁG egykori igazgatóját. A 42 éves férfi – aki jelenleg tanárként dolgozik az iskolában – hétfő reggel munkába menet tűnt el. A 42 éves férfi végül kedd este épségben előkerült.
Eltűnéséről a Civishir.hu-nak nyilatkozva azt mondta: “Nem lehet röviden megmagyarázni, hogy mi minden ment rajtam keresztül az elmúlt időszakban, mégis magyarázattal tartozom mindazoknak, akik az elmúlt napokban aggódtak miattam, valamint akik a feleségem mellett álltak és segítették abban, hogy minden erejével arra koncentrálhasson, ami a számára legfontosabb volt: hogy megtaláljon engem. Ezúton köszönöm a rendőrség és a sajtó nyilvánosságának aktív szerepvállalását, mely adott helyzetben maximálisan szolgálta a családom célkitűzését”.
Az interjúból kiderül, hogy a pedagógust nyomasztották az anyagi kérdések: “A 800 ezer forint körüli közoktatási intézményvezetői fizetések nem Debrecenben voltak jellemzőek (….) A 6 éves intézményvezetői tevékenységem mellett volt olyan időszak, amikor például szakértői feladatokat láttam el, egyetemen tanítottam, tolmácsoltam, mert szükség volt rá. Csakhogy egy olyan intézmény, mint a TÁG vezetése, egész embert kíván. Nincs mellette lehetőség máshol is 100 százalékot adni, és emellett még a családommal is foglalkozni”.
„Reality show celebjeként jobban meg lehet élni”
Így folytatta: “az elmúlt hónapokban az anyagi nehézségek nem vagy csak részben enyhültek annak köszönhetően, hogy iskolán kívüli munkával tudtam kiegészíteni a család bevételét, ám, sajnos, most hétvégére eljutottam egy olyan pontjára a keserűségnek, ahol végképp igazságtalannak éreztem a társadalom olyan beállítottságát, ahol következetesen lelkiismeretes és tisztességes munkával nem, vagy csak nehezen lehet boldogulni, de például egy reality show celebjeként, valódi érték közvetítése nélkül aránytalanul jobban meg lehet élni”.
A hétfő reggellel kapcsolatban a volt igazgató azt mondta: “Nem gondolkoztam, nem terveztem semmit, csupán időre volt szükségem, mert a napi rutinban erre képtelen voltam. Nem tudtam, meddig fog tartani. (…) Általam jól ismert erdőspusztai erdőket, tavakat, mezőket, gyermekkorom helyszíneit jártam végig, és amikor letisztultak bennem a további lépések, hazajöttem – számomra – teljesen magától értetődő módon. De még ekkor sem sejtettem, hogy milyen mértékű az aggodalom, amit az eltűnésem kiváltott, csak fokozatosan, miután a feleségemmel találkoztunk, derült ki számomra az, hogy a családtagok, barátok, rokonok, ismerősök (és ismeretlenek), jelenlegi és volt kollégák és diákok számára mit okoztam akár csalódás, akár aggodalom formájában”.
