Bornemisza Péter: Siralmas énnéköm… (részlet)
Siralmas énnéköm te tűled megváltom,
Áldott Magyarország, tőled eltávoznom;
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!
(…)
Engöm elúntattak az magyari urak,
Kiízték közőlök az egy igaz Istent.
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!
Legyön Isten hozzád áldott Magyarország,
Mert nincsen tebenned semmi nagy uraság.
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!
Bajza József: Sóhajtás
Múltadban nincs öröm,
Jövődben nincs remény,
Hanyatló szép hazám!
Miattad vérzem én.
Miattad zeng panaszt
S örök bút énekem:
Sötét felhőd alatt
Ez élet gyász nekem.
Oly sok küzdés után
Örvény s hullám közűl
Segélni part felé
Egy csillag sem derűl.
Ki szívet alkotál,
S belé érzelmeket,
Szeretni lángolón
Hazát és nemzetet;
Kinek hatalma szab
Törvényeket, határt!
Oh népek Istene!
Küldj egy reménysugárt.
Madách Imre: Nép szava
A nép szava fenyítő üstökös,
Feltűnik olykor – elhalaványúl.
Kigúnyolják, – de egyszer visszatér
S kihányja a földet sarkaibúl.
Ady Endre: A gyáva hatalmasok
Parancsolnak, de gyönge hittel,
De elbánnak a komisz szeliddel.
S ha vár a népség szépet tőlük,
Van nekik mindig jó fagyos téljük.
S ha jár a Sors és Sorsot járnak,
Ők gajdolnak elébe a Nyárnak.
Óh, nagy dolga a dolgosoknak
Milyen kevés a hatalmasoknak.
Nagy pulyaságban milyen gyávák
S mégis a mi erőnket kivánják.
József Attila-töredék
Állás nélkül élek, akár a madár,
idestova másfél esztendeje már.
Vásárcsarnok nyirkos boltjai alatt
hordott ölem nyálkás, bő kosarakat.
Mintha fojtogatnék, eltorzult kezem
deresen hüvöslő drótköteleken.
Voltam könyvügynök, ki nem olvas, de ád
Móriczot, Shawt, Barbusse-t, Cocteaut meg Zolát.
Kerek kenyerek közt vékony kenyeres,
ki száz karajt ád el, mig egyet keres
Nem volt szalonnám s min piritnám, tüzem,
lucskos padon háltam, harmatos füvön.
tehetségem pusztul vígasztalanul
Orbán Ottó: A rómaiakhoz
Sérült társadalom sérült elitet produkál.
Ha a bosszús egek haragját hallom mennydörögni,
kinézek az ablakon, hogy lássam,
nem a hordó döng-e az aznapi szónok alatt?
Száz évet ugorni helyből? Szép elgondolás.
Kár, hogy valami mindig közbejön, például a nép;
bogárzik százfelé, büdös kocsikban utazva seftel,
behajlított karral mutatja, mit hova.
Minden utópia fő baja az, hogy szembe süt;
a vezető jobbra-balra tekeri a kormányt, majd árokba fordul,
vagy görcsösen tartja a jól bevált irányt,
míg belevakul s a tömeg közé lövet.
Politikusnak alig marad több, mint a szájalás.
A dolgok többnyire önsúlyuk szerint mozdulnak arra, amerre.
Ritka, hogy emberkéz taszít egy jót a földgolyón,
és abból is ki tudja, mi lesz, miféle jövő?
Őrült hiheti csak, hogy májusban kinyílnak szóvirágaitok,
de őrült az is, aki sértődötten télnek gondol minden évszakot,
s nem számít meg akár még nektek is valamennyi esélyt.
Nevezzük bárhogy: az élet, a sors, az istenek,
egyszóval a végtelen kapacitású, por képében lebegő agyvelő
több lehetőséggel számol, mint amennyi koponyánk rakterébe fér,
s bár ő maga dermesztő közöny, a működése lázas újrakezdés –
kriptaajtón lép ki csillaga, bűzlik és ragyog.
Petri György: A Dunánál
Szép nagy folyam ez, több rokonomat belelőtték,
úsztak lótetemek, hullák ’44-ben,
szovjet hadiszállítmányok később.
Jött azután Bős–Nagymaros, így aztán
elúszott a Duna is.
Kedves Attila, Duna nincs már.
Hol vagyunk már attól,
hogy dinnyehéj: a szar úszik, durva ipari szenny.
A Te Dunád már nincs. Gyorsforgalmi út.
Nem lehet, nem érdemes már odamenni.
*
Dunaalmás sincs már,
ahol oly sokat ültünk
Mayával a „Zúgónál”
– ez egy hajdanvolt
vízi malom környéke –, ahol
(ésszerű mértékben!)
duzzasztották a vizet.
Dölyfös weekend-falu lett.
Újgazdagok lepték el. Úri rablók.
Csupán a temető! Az még
olyan, amilyen volt.
És még mindig ott van
Csokonai Lillájának a sírja.*
*(Hacsak el nem lopták
temető-fosztogatók.
A sírkőrablás mára ún.
húzóágazat lett.)
*
A múlt századi szép álmok:
Duna-konföderáció! Értelmesek voltak.
Éppen ezért elvetendőek. Térségünkben
soha nem tengett túl a racionalitás.
Ésszerű megbékélésre semmi remény.
Hosszú távon fognak vegetálni, növekvő
nyomor közepette, a nemzeti tébolydák.
De azért…! Én azt mondom, hogy NEM.
Hagyjunk már végre föl a reménnyel.
Lehet élni hit és perspektíva nélkül.
Már Horatius is megmondta: „Carpe diem!”
Vagyis éljünk egyik napról a másikra.
Jövő nincs.
