Maguk a momentumosok sem gondolják, hogy leválthatják Orbánt

Az utóbbi években hozzászokhattunk ahhoz, hogy a civilek kezdeményezései alkalmával versenyt futnak egymással a pártok. Mármint abban, hogy ki csatlakozik előbb azokhoz. A magát nem civilként meghatározó Momentum olimpiai aláírásgyűjtéséhez már szinte a startpisztoly eldörrenésének pillanatában csatlakozott az LMP, utána jött az Együtt, majd a Párbeszéd, és a nyilvánosság – vagy inkább a momentumosok kommunikációja –„rákényszerítette” az MSZP-t és a DK-t is abba, hogy gyűjtsön, és e pártok politikusai napi szinten képekkel bizonyítsák eredményeiket.

A „megérkezési” verseny a „ki, mennyit adott le” licitálási küzdelemmel folytatódott. Kellemetlen volt olvasni, ahogyan a pártok azt gondolták, a nyilvánosság elismerésére méltó lesz, ha nem 10 000, hanem 10 001 aláírást adnak le. Bármennyit gyűjtöttek is, biztosak lehetünk abban, hogy a Momentum hálózataiban ettől nem kedvelték meg őket jobban, ez nem elégséges tőke semmilyen szövetségi politikához. Természetesen a pártok sem erre törekedtek, hanem sokkal inkább annak a képnek az előállítására, hogy ők képesek a „civilekkel” együttműködni – mintha a Momentum eleve és vállaltan nem egy politikai mozgalom lenne.

Nyitottságukat kívánták szimulálni, az „aki a Momentumot szereti, rossz ember nem lehet” ítélet elősegítését.

A Momentumban senki nem gondolja valószínűleg azt, hogy a pártnak annyi szavazója van, ahány aláírója. Vagy, hogy a fővároson, illetve pár egyetemi városon kívül lenne olyan, aki ma el is menne a kedvükért az urnákhoz, nem pedig csak a közvélemény-kutatók Kire szavazna? kérdésére válaszolja azt: a Momentumra.

A több mint 200 000 aláíró között nagy számban vannak olyanok, akik egy most vasárnap tartott választáson a Momemtum által is kritizált ellenzéki pártokra szavaznának. A Medián közvélemény-kutatásának eredménye sem azt mutatja, hogy a Momentum 2 százalékos „párt”, hanem azt, hogy egy médiabuborék ismert szereplővé tette a mozgalmat – és átmenetileg győztessé.

Irány a vidék!

Ezt a győztes politikai életérzést kisebbítette Orbán Viktor (és stábja) azzal, hogy miután csináltak egy kommunikációs káoszt, elvetették az olimpiai pályázatot. A Momentum sikere nem múlik ezzel el azonnal, de inflálódott. Elvették tőle a középtávon futtatható kampánytémáját épp akkor, amikor tagjai elkezdik járni a „vidéket” (nem Magyarországot, hanem „a vidéket”). Ott egyrészt láthatják, hogy mennyire más témák, ügyek és szubkultúrák mentén szerveződik a fiatalság, mennyire más társadalmi beágyazottsága van helyi civileknek és politikusoknak, másrészt megtapasztalhatják, hogy a korábbi állításukkal szemben, a pártok igenis beszélgetnek Budapesten kívül az emberekkel (például van ott egy másik Jobbik is).

Valószínűleg a Momentum felhajtó ereje csak annyiban növelhető, amennyiben az olimpiai népszavazás ügye után újabb „belépési” témát adnak a potenciális aktivistáknak.

Vagy olyan élményt, világot és láthatóságot, amit nem tudnak a mostani pártok. Kérdés, hogy elégségesnek bizonyul-e az, ha a momentumosok eleve azáltal kívánják megkülönböztetni magukat, egyúttal felelősnek és őszintének mutatkozni, hogy lemondanak 2018-ról. Ellenzéki formáció ezt még így nem mondta ki, persze legitim stratégia ez is, de lehet, hogy kell pár nap, mire az aláírásokat jegyző, rezsimet váltani akaró sokaság magához tér az állítás után (a momentumosok pedig pár helyen még árnyalnak úgy, ahogyan azt a 24.hu-nak tették).

A Momentum ugyanis ezzel kimondja: először „ellenzékváltó” akar lenni – hasonló ambícióval indult az LMP, majd az Együtt-PM –, mert ezen keresztül vezet az út Orbán leváltásához is. A Momentum ezen a pályán nem egyedül fog versenyezni, és nem biztos, hogy sikeresebbnek bizonyul. Lehet, de ezt nem tudjuk 2017 februárjában.

Se nem jobb, se nem bal, pragmatista és magyar

Mit lát a Momentumban az, aki nemcsak nézi a médiabuborékban úszó szövegpaneleket, hanem el is olvassa azokat? A szervezetet indulásakor többen hasonlították az LMP-hez – mert „mindenképpen” hasonlítani kell valamelyik létező párthoz – amiért meghaladni kívánja a bal- és jobb kategóriákat – holott  azok a választáskutatások alapján a magyar választóknak erőteljes orientációs pontok.

A momentumosok nem értékelvűek úgy, mint a régi vagy új bal- vagy jobboldali pártok, eleve antipopulisták, racionális és felelős állampolgári kultúra megteremtését szorgalmazzák. Ahogyan a Momentum Mozgalom alelnöke utalt rá, a devizahitelezés kezelése nem önmagában probléma, hanem „rengeteg embernek nincs elég gazdasági ismerete ahhoz, hogy ilyen ügyekben valóban felelős döntést tudjon hozni, fogalmuk sincs, milyen szerződéseket írnak alá”.

A posztliberális, pragmatista pártoknak Európa-szerte látható a támogatottsága, és ahogyan a bal- vagy jobboldali értékelvűséget felvállaló régi és új formációk, úgy e pártok is képesek kormányválságokat kormányról előidézni.

A Momentum itt még nem tart, és hallgatva „politikusai” megszólalásait, meglehetősen realisták (vagy azzá váltak), lassabban emelik a tétet, nem gondolják azt, hogy 2018-ban a Momentum rezsimváltó lesz, vagy legalábbis a mérleg nyelve.

Sőt, mint említettük, tulajdonképpen úgy értelmezik 2018-at mint az egy ellenzéken belüli választást. Ennek alapján nem úgy fognak érvelni, hogy „leváltjuk Orbánt”. Megint adódik a kérdés: ilyen közhangulatban lehet-e Momentumnak a politika („újabb”) megújítására aktivistát, tagokat és szavazókat gyűjtenie úgy, hogy azt is üzenik: jó sokáig nem lesz jobb, de ha csatlakozol, úgy „együtt győzni fogunk”.

Azt okkal feltételezhetjük, hogy a Momentum (potenciális) tábora viszont éppen ott vagy arrafelé van a választói térképen, ahol a baloldali-liberális kisebb pártok szavazói vannak, lehetnek. A Momentumra nyilvánvalóan nem csak a fiatalok szavaznának.

Bár újgenerációs párt, de üzeneteik nem generáció-specifikusak.

A Momentum egy olyan formáció, amely nem csak kritizálja a jelenlegi pártokat, hanem sikerült is neki az, ami a többieknek nem – pedig nekik is sikerülhetett volna sok ügy, ha éppen azokat nem egymás zsarolására használták volna, ha a rezsimváltás lett volna a szemük előtt, nem pedig csak a saját növekedésük. De a megmerevedett preferenciák, a közvélemény-kutatási eredmények a NER-ben beállt tanult tehetetlenség jelei.

A Momentum pártként történő indulása nem az MSZP-t vagy a DK-t veszélyezteti.

E pártok szavazótáborából jelentős számmal aligha mehetnek át a Momentumhoz. Más szeretni a fiatalokat, szurkolni nekik, illetve aláírni ívüket, mint szavazni rájuk Gyurcsányt vagy az MSZP-t elhagyva. Mai tudásunk alapján előbbi pártok külön indulás esetén is a parlamentben vannak 2018 tavaszát követően is.

Nem úgy, mint a kisebb urbánus pártok, amelyeknek nemcsak egymással vagy a másikkal van közös (potenciális) táboruk, hanem földrajzilag, demográfiailag is egy közegből meríthetnek. Leginkább Budapest-központú, egymást átfedő táborok ezek. A Párbeszédet és a Liberálisokat ciklikusan 1 százalékra mérik, az Együtt 2-3 százalékon mozog, az LMP is hasonló számokat produkál. Ebbe a térbe érkezhet meg a Momentum. Egy a tábor – az erős átfedés folytán –, de külön a zászló, lévén mindegyik tárgyalt párt külön kíván indulni.

A Momentumról említett induló tőkéje és pozíciója folytán ma szintén elképzelhetetlen, hogy összefogjon pártokkal.

Külön 2018

Az is világos, hogy olyan közös indulás, amely 10 százalékra emelné bármely választási szövetség bejutási küszöbét, nem lesz. Erősen kétséges, hogy azok a pártok, amelyek éveken át nagyon alacsony támogatottságokat produkálnak egy évvel a választások előtt, egy most már „momentumizált” környezetben, mitől lennének megnyerők, innovatívak a választók számára. Lehetséges még az ütemváltás, de erre utaló jel nincs, pedig nem ugyanaz a jövő szempontjából, ha Fodor Gábor, az Együtt vagy Párbeszéd kap 2-3 százalékot, mintha a Momentum kapna.

Utóbbi abból építkezhetne, hogy ha egyéves működés után lenne ilyen támogatottsága. Az Orbán 2014-es, majd ’18-as leváltását ígérő pártok számára ebből újabb szavazói kiábrándulás következne. S ebből a szempontból nem mindegy ki, hogyan fordul rá majd 2019-es önkormányzati választásokra.

Külön indulás esetén – azaz ha nincs semmilyen, a 2014-eshez hasonlító összefogás – a fenti kis pártok mindegyike nem fog parlamenti mandátummal (hát még frakcióval) rendelkezni. Ez a Momentum hiányában sem feltételezhető. Arra, hogy egymással összefognak, szintén kevés esély van. Az összefogás, ha minden így marad, maximum koordinációt jelenthet – de a Momentum ettől is elzárkózik, ha elindul.

A Momentummal biztosan “többen lett” az ellenzék, de hogy a rezsimváltáshoz közelebb került-e, az egyelőre kétséges. Gyengébb viszont nem lett, és jelen helyzetben ez is eredmény. Egyébként pedig nem ment még minden el, csak annak nincs jele, hogy ezt az érintettek is így gondolnák.