A régi felfogás szerint az ember élete addig tart, amíg az utolsó lélegzettel nem távozik belőle a lélek – innen maga a lélek szó is. A gyakorlat viszont nem ilyen egyszerű, elmúlt évezredek, évszázadok emberei is próbálták ennél sokkal egyértelműbb jelét venni az elmúlásnak, de eszközeik nem voltak túl fejlettek. Tükröt tettek az elhunyt orra elé, hogy párásodik-e, szívét hallgatták, pulzusát próbálták kitapintani, tollal csiklandozták, tűvel szurkálták.
Kossuth Lajosnak volt igaza, aki 1841-ben így írt:
Az orvosi tudomány általában kénytelen megvallani, hogy a’ halálnak más csalhatatlan jele nincs, mint a’ rothadás…
Puska és jelzőrendszer a koporsóban
Sokszor megesett – főleg járványok idején, amikor nem volt idő se mersz a komolyabb vizsgálatokra – hogy eszméletlen, tetszhalott embereket bizony élve temettek el. Erre a hihető és hihetetlen történeteken, mendemondákon túl régészeti bizonyítékok is vannak. Számos feltárt sírban találták olyan testhelyzetben a halottat, ahogy nem temethették el.
Ha valaki magához tért a föld alatt, nem volt sok esélye. A leszögelt koporsófedél, a rá nehezedő föld súlya lehetetlenné tette a menekülést, és elnyelte az esetleges segélykiáltásokat is. Szerencsétlen ember megpróbál menekülni, foggal körömmel kiszabadulni, végül elfogy az oxigén, és beáll a “tényleges” halál.
Az élve temetéstől való félelem viszont évszázadokon át általános volt, de tenni ellene csak a XIX. században kezdtek. Sokan azt kérték, temetés előtt lőjék, szúrják szíven őket, mások töltött puskát kértek maguk mellé a koporsóba. Humánusabb megoldás volt, hogy a felszínről csövet vezettek a sírba, amin elegendő oxigén jutott be, és egy kötelet is kivezettek rajta, amivel egy kis harangot lehetett meghúzni.
Felült a halott és mosolygott
Számos rémtörténetet ismerünk, de most inkább néhány jól végződött, szerencsés esetet mutatunk be a Múlt-kor.hu cikkéből tallózva.
Dél-Karolinában történt 1915-ben, hogy a 21 éves Essie Dunbar egy komoly epilepsziás roham után elhunyt. Temetésével vártak egy napot, hogy a szomszéd városban élő nővére részt vehessen a szertartáson, de a hölgy késett. Megkezdték a temetést, hosszúra nyúlt a ceremónia, végül Essiet leeresztették a gödörbe, a koporsón már kopogtak a ráhányt földdarabok.
A kisvároson kisebb hisztéria söpört végig, többen életük végéig tartottak a “halálból visszatért” Essie-től, de ő boldogan élt még 47 évet.
Két napot túlélt
A 19 éves Angelo Hays a Délnyugat-Franciaországban szenvedett motorbalesetet. Egy téglafalnak csapódott, arca és koponyája annyira összetört, hogy szüleinek nem is engedték, hogy lássák. Pulzusa nem volt, így azonnal halottnak nyilvánították, három nappal később pedig eltemették. A fiú apja viszont a baleset előtt néhány nappal kötött magas összegű életbiztosítást a fiának.
Még szerencse, hogy a biztosító egy szigorú tisztviselőjének gyanús lett az ügy, és elérte Angelo exhumálását a temetés után két nappal. A testet egy független törvényszéki intézetbe került, amely a halál okát volt hivatott megállapítani.
Hosszas kezelés után Angelo teljesen felépült, és megalkotta a koporsóba szerelhető csengőt, ami hihetetlen történetével együtt hamar nagy hírnevet szerzett számára Franciaországban.
(A kiemelt kép Urai Dezső felvétele 1916-ból. Forrás: Fortepan/Németh Tamás)
