Végtelenül szomorú hangulatú volt az az interjú, amelyben Schiffer András bejelentette, hogy megválik az LMP társelnöki posztjától és a parlamenti mandátumától is. Nem önmagában azért, mert visszavonul, ez akár természetes is lehetne azután, hogy a vezetése alatt a párt nem tudott kitörni az ötszázalékos küszöb környékéről. Sokkal inkább az a helyzetleírás volt a szomorú, amellyel a döntését indokolta:
A parlamenti ringbe bekerülve annyi szart szippant be az ember, ami egyszerűen mérgez!
Pedig a Lehet Más a Politika a közelmúlt legígéretesebb kezdeményezése volt, már a nevében is reményt adott sokaknak, akik megcsömörlöttek a politikai szekértáborok sehová nem vezető harcában. Azzal az igénnyel lépett fel, hogy meg lehet haladni a kétbites, „mi vagy ők” kommunikációt és a végtelen cinizmust, lehet rendszervben gondolkodni, ügyekről beszélni, valódi vitákat folytatni, keresni az utat, amelyen a közjót lehet szolgálni.
Schiffer például kifejezetten jó volt a parlamenti szereplésekben, számos emlékezetes szócsatája volt Orbán Viktorral vagy más fideszes képviselőkkel, de mire ment vele? Ki nézi ma már a parlamenti üléseket? Szinte senki, hiszen a köztévé már nem is közvetíti, online is csak néhány újságíró követi. Az is rendkívül frusztráló lehet, hogy hiába van valakinek értelmes javaslata, észrevétele, a kormányoldal még arra sem méltatja, hogy szóba álljon vele, és érveljen ellene, egyszerűen leszavazza a fegyelmezett Fidesz-frakció.
Nem borult
A sikertelenségben persze nagy szerepe van magának Schiffer Andrásnak is. Sokan, akik ma már nincsenek az LMP-ben, úgy emlékeznek, hogy az ő – mondjuk így – nehéz személyisége távolította el őket a párttól. Nyilván forráskritikával kezelendők ezek a nem nyilvánosan elhangzott mondatok, de aki egy kicsit is figyelte az elmúlt években, az láthatta, hogy Schiffer András szorongó típus: számos félelem gyötörte, és ez nyilván kihatott a saját párttársaival való kapcsolatára, a belső viták stílusára is.
Ettől függetlenül érthetetlen az a hisztérikus gyűlölet, amit a baloldali-liberális oldal szereplői tápláltak Schiffer és az LMP ellen. Ennek fő oka, hogy nem volt hajlandó összeborulni velük 2014-ben. Egyesek odaáig mentek, hogy az egész pártot csak a Fidesz kreálmányának tartják, aminek célja, hogy szavazatokat vonjon el. Ezek az emberek persze nyilván nem tudnak számolni: a baloldal 2014-ben, listán elért 25 százalékához hiába adjuk hozzá az LMP 5 százalékát (ez is csak elméletben lehetséges, hiszen a választók nem robotként cselekednek), az még mindig messze lenne a Fidesz 45 százalékától.
Utólag persze könnyű okosnak lenni, de abban a konkrét helyzetben végül is Schiffernek lett igaza, és nem csak a választási eredmények miatt. Még a pártot pont az összefogásról folytatott viták miatt elhagyó Karácsony Gergely is elővette az unicumos üveget, mikor kiderült, hogy a Bajnai-féle Együtt 2014-gyel összeborult PM egyszer csak Gyurcsány Ferenccel és Fodor Gáborral találta magát egy szövetségben.
Nem lehet
Nyilván az lenne a legnagyobb közhely, ha most azt írnánk, hogy nem lehet más a politika, de van benne valami: a magyar társadalom jelenlegi helyzetében nem az az út, hogy valaki pártot alapít, és majd azzal megnyeri a választásokat, és akkor majd megreformálja az országot. Ennél ez a nemzet sokkal inkább beleragadt bizonyos régi struktúrákba, beidegződései, vágyai és félelmei gúzsa kötik.
