A Saul fia Golden Globe-sikere után érkező kritikus kommentek kreátorai megnyugodhatnak! Itt van az a film, amire mindenki várt! Magyar téma, magyar emberek, magyar hagyományok, magyar ősök! A valaha volt legmagyarabb és leghagyománytisztelőbb film az ősökről, a közös tudásról és a hunok eredetéről.
Viccen kívül vártam ezt a filmet. Az invenciózus trailer annyira magával ragadóan sokat ígér, hogy nincs ember, akit ne rántanának be a képsorok, a narrátor búgó baritonja, vagy a zenei aláfestés, ami a legnagyobb történelmi filmek brutális erejű csatajeleneteit idézi. Viszont nem derül ki egyértelműen, hogy A lovasíjász mi is akar lenni pontosan.
Kassai Lajos nemzetközi szinten elismert lovasíjász, néhány éve a birtokán iskolát alapított, amelynek elsődleges célja, hogy átadja az “ősök által követett tanokat”. Ami istenigazából nem derül ki, hogy pontosan mi is, annyi viszont bizonyos, hogy a sok spirituális blabla a természettel való együttélésről, a hagyományok tiszteletéről és az íjászat, mint a belső figyelemre koncentráló sportág fontosságáról nem feltétlen úgy sül el, ahogy a készítők eredetileg szándékuk szerint szerették volna. Gondolom én. Mert az sem igazán egyértelmű, hogy mi pontosan a film célja azon túl, hogy a lovasíjászat, s kiváltképp Kassai Lajos mekkora népszerűségnek örvend szerte a világon, mégis kevesen ismerik. Igen, ez egy reklámfilm, ami két óra hosszú. Lényegében.
A film négy nagyobb egységre bontható, amelyek viszont nagyon ügyetlenül, szerkesztetlenül követik egymást. A film elején Kassai Lajos mesél magáról és a sportról, majd rögtön Kínába utazunk, ahol egy kínai hunkutató-professzor és egy magyar szakértő/tolmács körbevezetik Kassait egy hun múzeumban, ahol mi derül ki? Hogy a világ el akarja hallgatni, hogy a magyarok a hunoktól származnak. Ez annyiban “igaz”, hogy az Akadémia hivatalos álláspontja szerint nincsenek konkrét rokonságra utaló bizonyítékok. A kínai professzor és a tolmácshölgy bedobnak néhány szót és szobrot, amik egyértelműnek tűnő párhuzamot mutatnak a hunok és a magyarok között, ez alapján tehát egyértelmű, a VILÁG el akarja titkolni a magyarok valódi származását, hiszen akkor újra kéne írni a történelemkönyveket. Ugyebár.
Kisvártatva visszatérünk a birtokra/lovasiskolába, ahol majdnem egy órán keresztül semmi más nem történik, csak nagyívű bölcsességeket mond Kassai az életről a lovasíjászaton keresztül. Ebben az a legbosszantóbb, hogy teljesen működne ez a fajta spiritualitással átitatott dokumentumfilm-jelleg adott esetben egy lovasíjász iskoláról, de ez a szekvencia is szerkesztetlen. A montázsok a vágtázó, lelassuló, íjazó, verekedő, futó emberekről és lovakról nagyjából ötpercenként ismétlődnek, amelyek önértéken sem annyira erősek. Van viszont egy egészen különös része ennek a szekvenciának.
A táborozó gyerekek a tűz körül hallgatják Kassai beszédét az élet nagy dolgairól, majd megkéri őket, hogy mondják el egy jó és egy rossz tulajdonságukat. Többet nyilatkoznak, de egy Norbi nevű, szerintem cigány kisfiú elmondja, hogy ő úgy gondolja, neki nincsenek jó tulajdonságai. Lopni és káromkodni szokott, lekezelő és bánt másokat. Kassai erre azt mondja, ez mind igaz, viszont emlékezzen arra, amikor ketten úgy futottak le több kilométert, hogy a többiek lovon ültek és ő volt az egyetlen, aki képes volt tartani a tempót. Kassai ezt látja benne, és nem azt, aki lop és káromkodik. Lényegében ezzel az apró jelenettel véget is ért az egyetlen emberi pillanat az egész filmben. Őszintén sajnáltam, mert ez a szál, a lovasíjász-oktató kontra rakoncátlan gyerek, akik viszont szemmel láthatóan szeretik egymást, simán elviselne egy egész filmet. Annál is inkább, mert ez volt az első olyan momentum, ahol az iskola gyakorlati haszna, módszertana a kamera előtt is megmutatkozott és nem csak dumált róla néhány beszélő fej.
A maradék játékidőben Kanadába röppenünk egy indiánok által üzemeltetett lovasíjász pályára, ahol megint sokan elismerik Kassait, lőnek néhányat, majd megint kapunk egy csomó-csomó lassított felvételes montázst. És ha mindez nem lenne elég, bepillantást nyerhetünk, egy nemzetközi lovasíjász-versenybe ahol ki más nyerhetne, mint a házigazda Kassai Lajos. A végén belenéz a kamerába. Vége.
A direktor, Kaszás Géza (aki korábban színészként már találkozott a témával a Honfoglalásban) filmje azért zavarbeejtő, mert nem látni mögötte a rendezői szándékot. Belemarkol a hun-, a gyerek-mester témába, a sportba és a spiritualitásba, pedig ezek önmagukban is elég erős vezetőszálak lehetnének. Minden esetlegesen történik egymás után, nincs igazi koncepció, nem jutunk el A-ból B-be. Kassai Lajos személyisége sokkal érdekesebb, mint amennyit mutatnak belőle, látjuk a gondolkodót, látjuk a sportolót, de nem látjuk magát az embert, csak jól hangzó és sokszor azonosulható, de leginkább közhelyes gondolatokat az életről. Operatőrileg a sok drónozgatás egy idő után veszít erejéből, ráadásul a képek gyakran ferdék. Az pedig teljes tévedés, hogy minden kép alá dallamot kell pakolni. Nincsenek nyugvó pontok a sztoriban, bele-belekapdos történetszálakba, de igazán egyiket sem zárja le. Kár érte, mert a fenti témák bármelyikéből megnéztem volna egy másfél órás dokumentumfilmet, ezt viszont nagyon nehéz bárminek is elnevezni.
A lovasíjász (2016) – színes, magyar dokumentumfilm, 115 perc. Értékelés: 4/10
