A nyolcvanas évek sci-fije egy csapásra beleégette az elkövetkező generációk elméjébe, hogy kétfajta végtelen létezhet: vagy a semmibe tűnő, színezett rácshálók, vagy az összevissza örvénylő, formátlan, pszichedelikus változat. Egy török művész új installációjával ennél jóval másabb tereket sejtet.
A Los Angelesben élő török audiovizuális művész, Refik Anadol Infinity Room, azaz Végtelenségszoba című idei projektjével pont ezt a végtelent kívánja ábrázolni. A természetéből adódóan igen problémásan ábrázolható végtelenséget az előbb említett két elképzelés ötvözetéből, a rácshálós-lineárisból, illetve a görbékkel operáló, jóval furcsább érzeteket keltőből ötvözte össze. Installációja egy olyan terem, amelyben elméletileg kifejezetten könnyű beleélni magunkat egy alternatív valóságba.
Az alternatív terek már régóta izgatják a művészek fantáziáját: amióta létezik a virtuális valóság fogalma, azóta próbálják a művészek különféle falvetítésekkel vagy 3D-projekciókkal elhitetni a nézőkkel, hogy más térben vannak – ezen kísérletekből a legjobbakra az évente megrendezett linzi Ars Electronica cyberművészeti fesztiválon akadhatunk rá. Mindennek természetesen inkább gyakorlati, mint elméleti problémái vannak: a vetítések minőségei, az ehhez járó hanghatások vagy zene, az ezt kísérő hőhatások és más érzékszerveinkre ható ingerek egyaránt segítenek az immerzióban, azaz a jobb beleélésben.
Anadol ezen projektjében pont az absztrakt látványelemek megjelenítésére feküdt rá: saját szavaival élve az új valóságban elmerülő néző saját testének tudatosságát tudjuk megváltoztatni azzal, ha belemerítjük egy mesterséges környezetbe, ahol egy nem éppen fizikai világot képes maga körül észlelni. Hozzátette: generatív algoritmusai által létrehozott, folyamatosan változó, tekergőző vonalai és formái azt a látszatot keltik, mintha a falak elolvadnának körülöttünk. Ezen pszichotróp élmény azonban korántsem menekülés a valóságból, hanem lehetőség arra, hogy megtisztítsuk saját érzékelésünket és képesek legyünk máshogy látni a valóságot. Mindezt az isztambuli Zorlu Előadóművészeti Központban lehetett megtekinteni: sokunknak viszont egyelőre csak egy pár perces videó jut – ebből viszont még így is valamelyest leszűrhető a lényeg. Érdemes a videó lejátszó sávján beállítani a legjobb minőséget (HQ), és teljes képernyőn nézni a filmet, és egy jó minőségű sztereó fejhallgató, vagy hangszórópár sem árt a teljes élményhez. És hogy a végtelen tényleg ilyen lenne? Talán igen, talán nem, de ez is egy kifejezetten jó elképzelés róla.
