Della
Egyre több magánegészségügyi szolgáltató gondolkodik el a közfinanszírozott szolgáltatási palettája szűkítésén a nagy értékű beavatkozásoknál, mert százezres nagyságrendben keletkezik veszteségük például az ortopédiai műtéteken, ami fenntarthatatlan – mondja a Dellában Kóka János üzletember, a Doktor24 tulajdonosa, a kétezres évek baloldali-liberális kormányának gazdasági minisztere.
2023. 08. 23. 11:00
A tavalyi költségvetési pénzszórás felesleges volt, anélkül is megnyerte volna a választást a Fidesz, a jövő évi uniós és önkormányzati szavazáshoz szükséges támogatást pedig az életszínvonal várható emelkedésével tudja biztosítani a kormánypárt a volt pénzügyminiszter szerint. A Della különkiadásában a vártnál rosszabb GDP-adatot elemeztük.
2023. 08. 22. 10:59
A szakértő szerint az állami ellátással elégedetlenek, bár egyre többen vannak, nem tudnak akkora kockázatközösséget alkotni, ami lehetővé tenné a fizetős ellátások kiegészítését az igazán bonyolult, kockázatos műtétekkel. A NER azért itt is megvetette a lábát, és az állami ellátásokhoz való hozzáférés megnehezítésével zajlik a betegek átirányítása a magánszférába.
2023. 08. 16. 11:06
A jelenlegi gazdasági környezetben abban nem lehet bízni, hogy átfogó adócsökkentéssel kapjanak állami segítséget a kkv-k – vázolta a helyzetet a Dellában Perlusz László, a minimálbér-tárgyalásokon az asztalnál helyet kapó Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.
2023. 08. 09. 11:00
A közgazdász szerint Orbán Viktornak vannak jó észrevételei, de nincsenek jó válaszai, különben nem az EU-ból való kilépésen dolgozna, hanem az érdekeinket szem előtt tartva az új uniós iparpolitikai stratégia kezdeményezői közé állna. Della podcast.
2023. 08. 02. 11:03
Akár már novemberre egy számjegyű lehet az infláció, decemberre pedig 7 százalékra szelídülhet Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint. A Dellában beszéltünk arról is, van-e alapja az aggodalomnak, mely szerint az állam nem fogja visszafizetni az állampapírokba fektetett pénzünket.
2023. 07. 26. 11:00
A világpiaci árak várható alakulása 2024 elején lehetővé teheti a tarifák csökkentését, néhány hónappal az önkormányzati és európai parlamenti választás előtt, véli az Erste olaj- és gázelemzője,
2023. 07. 19. 11:09
Az egyik nagy, hollandiai központú irodának dolgozó Georgi Attila szerint Európa kezd felfigyelni a magyar labdarúgókra, de a hazai akadémiák még adósak a tehetségek kinevelésével. Jóval több piacképes fiatal játékosra lenne szükség a külföldi piac meghódításához – összegezhető a játékosügynök véleménye, akivel a futballipar hátteréről beszéltünk a Dellában.
2023. 07. 12. 10:58
Napi ügyekben hoz jó döntéseket, de nem gondolkodik távlatokban, pedig iszonyú hosszú időt kapott – mondja a miniszterelnökről Medgyessy Péter. A volt szocialista kormányfő és pénzügyminiszter a rezsicsökkentésről, az atomenergiáról, az orosz kapcsolatról, az inflációról és a szerinte tehetségtelen ellenzékről is beszélt a Dellában.
2023. 07. 05. 10:59
A befektetési szakember szerint mindössze 100–200 ezer család volt képes fenntartani a válság előtti életszínvonalát, a többiek vagyoni helyzete érdemben romlott a magas infláció miatt, egyre többen kénytelenek személyi kölcsönökkel, folyószámlahitelekkel kipótolni a jövedelmüket.
2023. 06. 28. 11:02
A biztosítási szektor az extra adóterhelés miatt a tavalyi 36 milliárdos nyereség után idén nulla körüli eredményt érhet el a MABISZ elnöke szerint.
2023. 06. 21. 11:04
A válság miatt olyan mértékben értéktelenődtek el a megtakarítások, amit idő hiányában nem lehet piaci alapon pótolni azoknál, akik belátható időn belül nyugdíjba vonulnának, vagy beruházásban gondolkodtak – véli Jaksity György. A Concorde Értékpapír Zrt. alapítója a Dellában arról is beszélt: a mesterséges intelligencia elterjedése elvezet az alapjövedelemig.
2023. 06. 14. 11:00
Hall sztorikat arról a Magyar Telekom volt vezérigazgatója, hogy fokozódik a nyomás a külföldi tulajdonú cégeken a magyar kormány és leágazásai részéről, hogy engedjék át üzleti érdekeltségeiket. Ehhez nem is kell konkrét fenyegetés, elég, ha egy erős kormányzati háttérrel rendelkező, befolyásos ember teszi meg a visszautasíthatatlan ajánlatot, a pszichológiai hatás működik – mondja a Dellában Christopher Mattheisen.
2023. 06. 07. 11:01
A korrupciókutatással foglalkozó Transparency International jogi vezetője úgy látja: a Völner–Schadl-ügyben a főszereplők maguk alakították ki a vádirat szerinti „korrupt bizniszt”, azt nem felülről osztották ki rájuk, ahhoz nem kellett előzetesen engedélyt kérniük „a nagyfőnöktől”. A Dellában Ligeti Miklóssal beszélgettünk.
2023. 05. 31. 10:59
Arról nem tud a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, hogy a gyógyszergyártót is a háborús szponzorok listájára helyeznék Ukrajnában, mint az OTP-t, de más korlátozásokat már kilátásba helyeztek a vállalattal szemben.
2023. 05. 24. 11:01
Az elemző a növekvő autóipari jelenlét kockázatairól is beszélt.
2023. 05. 17. 11:13
Hétfőre elfogyott a pénz a fővárosi önkormányzat folyószámlájáról, azóta hitelből él a város egészen május végéig, amikor átmenetileg fel tud lélegezni Budapest az itt működő cégek adóbefizetése miatt. A Dellában Kiss Ambrussal többek között arról is beszélgettünk, miért rúgna öngólt a kormány, ha fizetésképtelen helyzetbe akarná hozni a fővárost.
2023. 05. 10. 10:59
A Dellában arra is választ keresünk, hogy miért a magyar benzinárak a legmagasabbak a közép-európai térségben.
2023. 05. 03. 11:00
Nem a kereskedők tehetnek arról, hogy magas szinten ragadtak be az árak, hanem a termelők, beszállítók magasan fixált energiaköltségei – fejtette ki a Dellában a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A kötelező akciókkal szerinte a kormány ott üti a legnagyobbat, ahol a legkevésbé akarja: a magyar kisvállalkozásoknál.
2023. 04. 26. 11:02
A volt jegybankelnök a Dellában arról beszélt, a nálunk működő német cégek gyanakodva figyelik az Orbán-kormány támogatását élvező vállalatok térfoglalását a német érdekeltségek rovására.
2023. 04. 19. 11:00
A Dellában a vegyipari dolgozók szakszervezetének elnöke a veszélyes üzemekben tapasztalható munkakultúráról, a munkavállalói jogok érvényesüléséről, valamint a 2022-re szóló bérmegállapodás megvalósulásáról is beszélt.
2023. 04. 12. 11:41
A közgazdász, volt uniós biztos szerint leghamarabb az év második felében, de még inkább a végén érkezhetnek az első, részleges utalások Magyarországra az Európai Unióból. A vita elnyújtásához a gazdasági körülmények most kedvezőbbek a magyar kormány számára, mint voltak tavaly. Elemezzük az unión kívüli pénzügyi forrásokhoz való hozzáférés esélyét, az eurózóna összezárását Magyarország körül, továbbá az MSZP elnökségi tagja elmondja véleményét a DK stratégiájáról is.
2023. 04. 05. 11:03
Rossz volt az üzenete a Roszatom hétvégi nyilatkozatának az energetikai szakértő szerint. Aszódi Attila úgy véli, érdemes újragondolni a lehetőségeket, és akár új helyszínen, a nulláról elkezdeni egy atomerőmű-projektet. Lehet, hogy Franciaország lesz a megmentő?
2023. 03. 29. 10:58
Az USA-t és Svájcot sújtó bankpánik újra borúlátóvá tette az egyik legismertebb magyarországi alapkezelőt. A történtek miatt az MNB tovább halaszthatja a kamatcsökkentést, ez pedig szembemegy a kormány akaratával. Arról is beszéltünk a Dellában, hogy miért gyengült ilyen gyorsan és ilyen mértékben a forint.
2023. 03. 22. 11:05
Ahol minden a pénz körül forog
Magyarország meghatározó gazdasági podcast műsora, a Della azoknak szól, akik érteni is akarják a világot, nem csak szemlélni. Mi segítünk elválasztani a fontosat a haszontalantól, az igazságot a hazugságtól, az értékeset a talmitól. Ehhez segítségül a legjobb szakértőket üzletembereket, gazdaságpolitikusokat hívjuk be a Dellába. A műsorvezető Baka F. Zoltán.
- 12:27 Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
- 12:19 Megpróbált megakadályozni egy utcai verekedést, fejsérülést szerzett a Trainspotting színésze
- 11:57 Leállás lesz hétvégén az OTP-nél
- 11:56 A déli parton már alkalmas a Balaton a jégen tartózkodáshoz
- 11:51 Julio Iglesias tagadja, hogy szexuálisan zaklatta női alkalmazottait
- 11:40 Lemond az MBH-vezér a pécsi egyetemi kuratóriumi elnökségéről
- 11:25 Még nagyobb káoszt hozhat az amerikai beavatkozás Iránban
- 11:21 Vakbélgyulladás gyanújával került kórházba, fogalma sem volt arról, hogy állapotos – 45 perccel később megszületett kislánya
- 11:19 Az orosz hírszerzést teszik felelőssé egy litvániai gyújtogatási kísérletért
- 11:14 Ritka állatmúmiákra bukkantak Szaúd-Arábiában
- 11:09 Molnár Áron foglyul ejti és fura dolgokra kényszeríti Lovas Rozit ebben az új magyar thrillerben
- 11:06 Farkasmúmia gyomrában talált maradvány segített megoldani egy kihalt faj rejtélyét
- 11:05 Magyar kamionok is fekszenek a Földközi-tenger mélyén, egyikükben még az ebéd is visszavárja a sofőrt
- 10:58 Letartóztattak egy magyar férfit Torontóban, mert tízezer dollárnyi rézkábelt lopott
- 10:54 Üveg jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza
- 07:12 Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
- 07:29 Hátborzongató sírrablás Nógrádban, felnyitottak egy családi kriptában lévő koporsót, majd kiemelték belőle a holttestet
- 08:51 „El tudod képzelni, hogy egy 58 éves férfival élj?” – 21 éves lány is verseng Stohl Andrásért A Nagy Ő-ben
- 07:03 Zuglói háziorvos: Egyre több idősnél látom, hogy gyűjtik a gyógyszereket és tartós élelmiszereket, mert „jön a háború”
- 06:00 Lázár szerint „marha egyszerű, semmi titok nincsen benne”, de továbbra sem világos, hogyan veszi fel a teljes osztalékot a luxusvadászház után
- 06:40 G.w.M sietett Tóth Gabi védelmére: Úgy énekelsz, hogy ezek álmukban se fognak
- 06:32 Személyesen vitte el a Nobel-békedíját Donald Trumpnak a tavalyi kitüntetett
- 07:30 Orbán: Az amerikaiaknak több eszük van, mint nekünk
- 03:40 Ezért fojtották meg Nagy Lajos király feleségét
- 07:47 Junghausz Rajmund: A szakma seggfejnek tartotta a Szőlő utcai exigazgatót