Tech

Újra kapható lesz gyerekkorunk legnagyobb álma

A Nintendo tavaly már meglepte a videojáték-őrülteket egy igazi kis csodával, a NES Classic nevű minikonzollal, ami a 80-as évek egyik legnépszerűbb játékgépének a Nintendo Entertainment Systemnek a lekicsinyített mása volt klasszikus játékokkal megpakolva, idén pedig érkezik a SNES Classic, a 90-es évek ikonikus konzoljának, a Super Nintendo Entertainment Systemnek a hasonló változata.

A tavaly megjelentetett NES Classic igazi retro konzol volt, hiszen a gép a kisebb méret ellenére is megőrizte a klasszikus formáját, a 80-as évek ikonikus játékai futottak rajta (előretelepítve), viszont csatlakoztatható volt a modern tévékhez, így bárki könnyedén elmerülhetett a régi kedvenceiben.

A Nintendo viszont elég alacsony példányszámban dobta piacra, a gyártást az év elején le is állították, mostanra igazi hiánycikk a minigép, a boltokban már nem kapható, így aki lemaradt róla, az csak horribilis összegekért szerezheti be a különböző aukciós oldalakon.

Forrás: Nintendo

Jó hír viszont, hogy nem a NES az egyetlen konzol, amit a Nintendo feltámaszt. Idén szeptemberben érkezik ugyanis a Super Nintendo Entertainment System 2017-es verziója, a SNES Classic, ami akárcsak az elődje, miniatűr formában idézi meg a 90-es évek ikonikus konzolját (egyedi kiadás lesz Amerikában és Európában), és az alábbi előre telepített játékokkal várja a rajongókat:

  • Contra III: The Alien Wars
  • Donkey Kong Country
  • EarthBound
  • Final Fantasy III
  • F-ZERO
  • Kirby Super Star
  • Kirby’s Dream Course
  • The Legend of Zelda: A Link to the Past
  • Mega Man X
  • Secret of Mana
  • Star Fox
  • Star Fox 2 (ezt a játékot sosem adták ki korábban)
  • Street Fighter II Turbo: Hyper Fighting
  • Super Castlevania IV
  • Super Ghouls ’n Ghosts
  • Super Mario Kart
  • Super Mario RPG: Legend of the Seven Stars
  • Super Mario World
  • Super Metroid
  • Super Punch-Out!!
  • Yoshi’s Island

A SNES Classic hivatalosan szeptember 29-én kerül majd a boltok polcaira, méghozzá 79 dolláros áron, ami azt jelenti, hogy Magyarországon valahol 25 000 Ft környékén lesz beszerezhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik