Tech

Hét perc alatt végigvitték az idei év legjobb sci-fijét

A videojátékok rajongói között akadnak igazi megszállott arcok, akik az úgynevezett speedrun videókra fekszenek rá, azaz abból csinálnak versenyt, hogy ki képes a lehető legrövidebb idő alatt „végigjátszani” egy programot. Idén a Prey című sci-fi FPS a legnépszerűbb alany, és már van olyan, aki hét perc alatt eljutott a vége feliratig.

Még alig telt el az év fele, de a május 5-én megjelent Prey-t mi is az idei év egyik legjobb játékának neveztük. A jövőben játszódó sci-fi FPS-ben (látszólag) az emberiség jövője a tét, és első körben legalább húsz óra szükséges ahhoz, hogy végigvigyük a játék által kínált sztorit.

Ez az év eddigi legjobb sci-fije, vita nincs
Alternatív történelem, rejtélyes űrállomás, agresszív idegen faj, némi horror és nagybetűs hangulat. Kihagyhatatlan egyveleg.

Ezek után persze joggal merülhet fel a kérdés, hogy mégis miképp lehet végigjátszani a Prey-t mindössze hét perc alatt? A válasz a speedrun, ami egy speciális versengés a videojátékos szubkultúrában, és egyetlen célja van: bármilyen eszközt bevetve végigvinni a programot a lehető legrövidebb idő alatt.

A bármilyen eszközt pedig úgy kell érteni, hogy kihasználható minden egyes trükk, a játék esetleges hibáiról, elnagyolt részeiről nem is beszélve. Utóbbiakból a Prey-ben akad pár, és bár mindezek nem befolyásolják a játék minőségét, a megszállott speedrunnerek örömmel élnek a kínálkozó lehetőségekkel, és így lehetséges, hogy a megjelenés óta folyamatosan dőlnek meg a rekordok.

A legjobb eredmény eddig a videóban is látható hét perc (ami nem tartalmazza a töltési időt), de nem lennénk meglepődve, ha az elkövetkezendő hetekben és hónapokban még ebből is lefaragnának értékes másodperceket az igazi megszállottak.

Otthoni kipróbálásra ugyanakkor nem ajánljuk ezt a módszert, inkább azt javasoljuk, hogy mindenki a hagyományos utat válassza, mert tényleg egy kifejezetten jól sikerült FPS-ről van szó, ami a legjobb pillanataiban a legendás System Shock-ot idézi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik