Nagyvilág

„Amikor megérkeztem az országba, majdnem meglincseltek a nagypiacon” – Jászberényi Sándor riportja Csádból

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor
Csádban nem szeretik a fehéreket – a fehér ember egyet jelent számukra a kizsákmányolással. Helyszíni beszámolónk az afrikai országból, ahol a belpolitikát a törzsi hovatartozás határozza meg. Ide készülnek a magyar katonák: míg korábban a várható katonai szerepvállalást összekapcsolták az orosz érdekekkel, mára „a franciákkal vagyunk egy lapon”. Bódékból árusított gyógyszerek, analfabetizmus, katonai ellenőrzőpontok, humanitárius katasztrófával fenyegető menekülttáborok és a magyar katonai misszió kilátásai.

Egy Cosmos nevű vendégházban lakom, fél órára a repülőtértől. Én vagyok az egyetlen fehér vendég. A szobám az épület végén található, jobbra a terasztól, ahol esténként Gala sört isznak és tévét néznek a férfiak. Ilyenkor leveszik a fehér burnuszt a fejükről, kilépnek a papucsukból, és felteszik a lábukat a műanyagasztal tetejére.

Nem sok bútor van a szobámban. Egy izzadtságszagú ágy és egy durva íróasztal fekszik egy haldokló légkondiciónáló alatt. Amikor működik, olyan a hangja, mint a hajómotornak. Kezdeni próbál valamit az ötven fokos fülledt és dohos levegővel, de mindig veszít. Feltéve, ha van áram. A generátort nem kapcsolják be, ha kevés a vendég. Ha van vendég, akkor is főleg akkor csiholnak áramot, miután lement a nap. Senki sem szeret a vaksötétben ülni.

A fürdőszobán egy színes gekkóval és egy cigarettásdoboz méretű afrikai csótánnyal osztozom. Egy meztelen cső áll ki a falból a meztelen fajansz felett, ez a zuhany. A víz mindig meleg, ha kinyitom a csapot. Zuhanyzás után alig kapni levegőt a szobában. A párától nehezebb lesz a dohos levegő. Olyan, mintha vattát enne az ember, minden lélegzetvétellel.

Mégis, a Cosmos vendégház maga a béke szigete Csád fővárosában, N’Djamenában. Ide vonulok vissza, hogy kipihenjem a nap fáradalmait. Ezekeből azért akad.

Például két nappal ezelőtt, amikor megérkeztem az országba, majdnem meglincseltek a nagypiacon. Nem csináltam semmi rosszat. Elővettem a kamerámat és fényképeztem párat. Ez éppen elég volt, hogy egy papucsos, terepszínű ruhás férfi üvöltözni kezdjen velem. Öt percen belül közrefogott a tömeg. Szemek villogtak a vályogkapu árnyékában, és repültek a kövek. Nem számított, hogy a katona, akit idegesítettem, nyilvánvalóan be volt állva. Ki tudja, mitől volt homályos a tekintete abban az országban, ahol a kórház előtt bódékből árulják a gyógyszereket a gyilkos napsütés alatt.

Jászberényi Sándor
Változunk. Csatlakozz hozzánk!
Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet. Lépj be az olvasáshoz!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik