Plakátok hada néz le ránk, hogy nemzetikonzultációzzunk, mert most kérem bevándorlási vészhelyzet van és mindmeghalunk, ha nem zárjuk le a határainkat, mert jönnek, sőt JÖNNEK százezrével, és mind itt akarnak élni, elszívják előlünk a levegőt, ők most az ismeretlen, nemtelen, névtelen ellenség, akik NEM magyarok, akiket gyűlölni kell, csak azért, mert. Mert azt mondják. Onnan, föntről.
Irányítják, hogy min gondolkodjunk: most épp azon, hogy minket megtámadnak a titokzatos menekültek. Igaz, azt nem tisztázza senki, hogy mit jelent a „bevándorló”, mit jelent a „menekült” kifejezés, és egyáltalán, mit jelent az, hogy jönnek, és miért jönnek ide, mit akarnak. Csak annyit látunk, hogy őket most utáljuk, és foglaljuk le a gondolatainkat velük. Csendben megjegyzem, hogy ez erősen emlékeztet engem a második világháború előtti Németországra: szúrjunk ki magunknak egy elég nagy tömeget, akiket ki lehet állítani a nép elé, igyekezzünk mindent rájuk kenni, és már indulhat is a gyűlöletkeltés.
Nem nagyon van a helyén a fejekben, hogy kik ők.
Hogy a gazdasági bevándorlók és a menekültek között mi a különbség. A gazdasági bevándorló azért jön, hogy itt éljen velünk – ahogy a magyar fiatal kimegy Angliába dolgozni, ő is gazdasági bevándorló ott –, dolgozzon, termelje a GDP-t. Itt adózik, él, szül, házasodik, akárcsak az, aki ide született. Itt veszi a cigijét a nagynemzeti dohányboltban, itt tankol és itt veszi a matricát, hogy közlekedjen. Az ő munkája után keresett pénzéből leszedi az állam a sarcot ugyanúgy, mint a tiédből.
A gazdasági bevándorló nem veszélyes, mert például ő az, aki a kivándorolt magyar orvos helyett megmenti szüléskor a gyereked életét, ha a nyakára tekeredett a köldökzsinór. Nem veszi el mások munkáját, mert az kapja meg, aki alkalmas rá, hogy elvégezze. Ha ez nem te vagy, az nem a bevándorló hibája.
A menekült ezzel szemben az, aki menekül valami elől. Logikus, ugye. Menekül a saját hazájában lévő állapotok elől, ahol veszélyben forog az élete. Vagy a gyerekének az élete. Mondjuk épp háború van, vagy olyan a társadalmi berendezkedés, hogy elfogadott, ha nőket és gyerekeket erőszakolnak az utcán fényes nappal. Vagy menekül az elől, hogy férjhez adják 12 évesen. Éhezés, bántalmazás, halál elől menekülnek.
Fotó: Pál Anna Viktória
Általában nem is ide menekülnek, csak átmeneti menedéket keresnek nálunk, hogy innen továbbálljanak egy olyan helyre, ahol lehet jövőjük. Na, tőlük sem félni kellene, meg gyűlölni őket. Milyen ország ez, ahol gyűlöletre buzdítanak azok ellen, akik segítségre szorulnak? Ahol vasfüggönyt akarnak felhúzni azok ellen, akik a halál elől kérnek menedéket nálunk? A kereszténység nálunk csak abban jelenik meg, hogy ránk erőltetik a vasárnapi zárva tartást, a könyörületben már nem jeleskedünk.
Miért ez a legfőbb problémája a tisztelt felső vezetésnek? Miért ezt nyomják a fejünkbe, mossák át az agyunkat? Pedig…
Pedig ezer más dolog van, ami sokkal fontosabb és valódibb veszélyt jelent, mint a megfoghatatlan, nemtelen, menekülő tömegek. A mindennapjainkat keserítik meg – nem úgy, mint bármelyik menekült – azok a dolgok, amelyekkel inkább foglalkozni kéne. Ezeket kellene nyomatnia a híradónak orrvérzésig, ha már elvileg nekünk szól, rólunk szól és közérdekű információkkal van tele. Az nem közérdek, hogy gyűlöletet keltenek. Segítek, hogy mi minden IGAZI probléma van itt kérem, ami jóval súlyosabb, mint a menekültek kérdése.
- Beszéljünk arról, hogy herbálfogyasztásban élen járunk világviszonylatban. Hogy a fiatalok szétcsapják az agyukat mindenféle dizájnerdrogokkal, mert annyira nincs jövőképük, hogy egy napnál tovább már nem is terveznek.
- Foglalkozzunk a fiatalok kivándorlásával, hogy elmennek, és viszik magukkal a szaporítószerveiket meg a dolgos kezüket. Ki fog itt magyart szülni? Ki dolgozik majd, hogy adózzon, és legyen öregkorunkra nyugdíjunk?
- Beszéljünk a lakáshelyzetről, hogy azért nem szülnek a nők, mert nincs lakás. De legyen sok gyerek, tiltsuk be a fogamzásgátlást is, mert az bűn, mi meg keresztények vagyunk, és szüljünk tízet-húszat a csupasz seggünkre, amikor egy szobát sem tudunk a gyerekeink alá rakni önerőből.
- Miért nem azzal foglalkozunk, hogy hány ezer hajléktalan alszik az utcán? Olyanok is, akik egykor tisztes, becsületes, dolgos emberek voltak, és foglalkozzunk azzal, hogy miért áll az az x ezer önkormányzati lakás üresen ahelyett, hogy a rászorulók élnének benne.
- Ja, meg még erről jut eszembe: foglalkozzunk a politikusok mocsokságaival, hogy épp a minap az verte ki nálam a biztosítékot, hogy egy polgármester kiírhat lakáspályázatot önkormányzati lakásra, majd a saját pályázatán elnyerheti a lakást egy háromgyerekes család elől. Törődjünk azzal a sok milliárddal, amit elsikkasztanak az orrunk előtt.
- Foglalkozzunk azzal, hogy a tápszer milyen rohadt drága, és ha valaki szegény, de nincs anyateje, akkor tuti biztos, hogy nem tudja kifizetni a két doboz tápszerért a négyezret, ami másfél hétig elég a gyereknek.
- Beszéljünk a hálapénzről és az egészségügy katasztrofális helyzetéről, hogy azon viccelődnek a császármetszésre váró kismamával, hogy nem biztos, hogy lesz pénz arra, hogy rendesen el tudják érzésteleníteni.
Fotó: Pál Anna Viktória
- Beszéljünk az iskolákról, amelyek nem tudnak mit kezdeni a nem kocka gyerekekkel, ahol teljesítménykényszert vernek a gyerekekbe, és ha nincs kurva nagy mázlitok, akkor jó eséllyel megnyomorítják a lelküket. Azzal foglalkozzunk, hogy miért menekülnek a szülők az állami oktatásból, mint egy süllyedő hajóról, és miért fizetnek ki inkább évente százezreket, csak hogy jó helyen tudják a gyerekeiket.
- Foglalkozzunk a mélyszegénységben élő száznéhányezer gyerekkel, akiknek nincs mit enniük, és akik ugyanúgy magyarok, mint azok, akik verik az asztalt a NEM magyar bevándorlók ellen.
- Beszéljünk a vasárnapi zárva tartásról, ami miatt egy héten egyszer mindig halálra idegesítem magam, és beszéljünk a nemzeti trafikmutyiról.
- Meg foglalkozzunk azzal, hogy a NAV-ot nem érdekli, hogy bármelyik politikus mit hazudik össze a saját jövedelméről, de a „kisembereket” rögtön utoléri, ha 400 forinttal tartoznak véletlenül.
- Beszéljünk arról, hogy mekkora nagy káosz van, meg hogy miért is van dezsávű érzésünk, amikor a vasfüggöny jut eszünkbe.
- Foglalkozzunka stadionokkal, azokkal a hihetetlen milliárdokkal, miközben emberek az utcán fagynak halálra télen, és gyerekek, pici gyerekek halnak éhen a munkanélküliség miatt.
- Foglalkozzunk azzal, hogy a mai jog megengedi, hogy elvált apaként ne tudd újrakezdeni az életed, és engedi, hogy fejjenek, mint valami bankautomatává vált tehenet.
- Beszélhetnénk arról is, hogy a munkavállalókat szinte semmi sem védi, hogy a legtöbb főnök annyit mond, hogy „el lehet menni, ha nem tetszik valami”, meg arról, hogy egyetemi végzettséggel, tizenpár év munkatapasztalattal mérnökök tekernek biciklis futárként az utcán, a minimálbérnél alig többért, mert nem találnak munkát.
- Azzal kéne foglalkozni, hogy hány bántalmazott asszony és gyerek él beleragadva a helyzetbe, mert nincs, aki segítsen nekik, mert ha a rendőrséghez fordulnak, vállvonogatással reagálnak rájuk. Meg mert nem találnak olyan munkát, hogy anyagilag függetlenedni tudjanak az agresszív vadállat férjüktől, és nekimenjenek egyedül az életnek a gyerekeikkel.
- Beszéljünk a nemi erőszakok áldozatairól, akik szégyenükben elbújnak a világ elől, mert a hatóságok őket és a rövid szoknyájukat hibáztatják, ha segítséget akarnak kérni.
- Foglalkozzunk azzal, hogy az alkoholizmus népbetegség nálunk, és miért az, és hány család esik szét miatta.
Azt ültetik az emberek fejébe, hogy nekünk azért rossz itt, mert jönnek a gonosz menekültek, akik veszélyeztetnek minket. Nem ez a probléma. A fent felsoroltak közül nyugodtan bökjön csukott szemmel bárki odafent, és inkább azt oldja meg.
