Kultúra

Itt az első félelmetes részlet az Annabelle 2-ből

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2017. 07. 29. 16:48

A jelenetből kiderül, hogy a gonosz bábut nem lehet ám csak úgy bezárni a szekrénybe.
Korábban a témában:

Mostanáig már két előzetest is kapott a 2014-es Annabelle folytatásaként közelgő Annabelle: Creation, amely idehaza majd Annabelle 2 – A teremtés címen fog mozikba kerülni. A magyarországi forgalmazó InterCom jóvoltából most megjelent az első hosszabb, nagyjából kétperces filmklipet is a horrorból, amelyből az egyik gyerekszereplő és a bájos kis Annabelle éjszakai afférját nézhetjük végig.

A tavalyi Amikor kialszik a fény című horrort is jegyző David F. Sandberg rendezésében készül a sequel, amelynek középpontjában egy bábukészítő és felesége fognak állni, akik miután egy tragikus balesetben elveszítik a kislányukat, évekkel később egy nagy vidéki házba költöznek, ahová aztán több árva lányt és egy árvaházi nővért is befogadnak. Kezdetben a társaság szépen éldegél majd együtt, csakhogy aztán elkezdi terrorizálni őket a bábukészítő új alkotása: az Annabelle nevű baba, amelyet egy démon irányít.

Nem bízza a véletlenre a paráztatást az Annabelle 2 új trailere
Közeleg a démoni bábu második mozija, amelynek már az új előzetesében is akad pár vérfagyasztó momentum.

A két főszereplőt játszó Javier Botet és Miranda Otto mellett ismeretlen színészekkel forgatott Annabelle 2 – A teremtés egy nappal az amerikai bemutató előtt: augusztus 10-én fog a magyar mozikba kerülni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.