Kultúra
Buddhist monks await Crown Prince Willem-Alexander of the Netherlands and Princess Maxima of the Netherlands to the Tango monastery near Timphu, Bhutan, 30 October 2007. The Dutch Crown Prince Couple is on an official three-day visit to the Himalaya Mountains kingdom on invitation of King Jigme Khesar Namgyal Wangchuck of Bhutan. Photo: Albert Nieboer (NETHERLANDS OUT)

Látomás drog nélkül? Két forró kő kell hozzá

24.hu
24.hu

2015. 10. 25. 09:00

Meg egy repjegy. A múlt héten már bematinéztuk magunkat Bhutánba, most teszünk még egy kört: érkezés kedves patkányokkal, távozás fakádból, a gyökerektől az égig. Matiné Valcsicsákkal.
Korábban a témában:

A látomásos első éjszaka

 

Az első, Thimphuban töltött éjszakámon, úgy hajnali két óra körül felriadok a bérelt apartmanlakásban. Kintről kitartó és hangos kutyaugatás szűrődik be, mintha a város összes kutyája dühös lenne valamire, vagy valakire. Talán rám, az idegen betolakodóra?! Felettem a padlásról valami kaparászás, majd gyors mozgás zaja hallatszik. Mintha kis testű állatok szaladgálnának keresztül-kasul. Egerek? Annál nagyobbnak érzem a testeket. Macska vagy patkány? Nem látom, de patkányra tippelek. Másnap a tulajdonosnő megerősíti: télen behúzódnak a patkányok a házba, de ne féljek, mert a padlásról nem jönnek be a szobámba, és tavaszra úgyis ismét kirajzanak. Önkéntelen undorom leplezve arra próbálok utalni, hogy a tavasz még odébb van, és netán valamilyen gyorsan ható szert lehetne bevetni ellenük. Javaslatom heves ellenállásba ütközik: hogy képzelem, hogy ők elpusztítanának egy érző lényt. Kicsit elszégyellem magam, hogy nyugati önzésemben az állatok erőszakos halálát kívántam, és visszakullogok a lakásba. A következő hónapokban anélkül élek együtt új barátaimmal, hogy egyszer is látnám őket, vagy bármilyen látható kárt okoznának nekem. Csak szaladgálnak felettem fel és alá.

Az ágyi poloskákat sem látom, de velük hamarosan minden éjjel, beleegyezésem nélküli, közvetlen testi kapcsolatba kerülök. A gyorsan kialakuló „egyoldalú szerelem” vöröslő nyomokat hagy testem különböző részein, és arra kényszerít, hogy ezt a problémát is szóvá tegyem a háziaknak. Nem nagyon hiszik, mondják, ilyen itt azelőtt még soha nem volt. Ezt meg én nem nagyon hiszem, főleg, hogy utazásom előtt olvastam egy kanadai önkéntes könyvét, aki a ’90-es években egy évet töltött Bhutánban, és aki az ágyi poloskát és a patkányokat maga is megemlíti. Később szólnak, hogy az erőszakoskodók ellen bevezették a távoltartást, és a jövőben minden rendben lesz. Az éjszakai támadások friss nyomait azonban továbbra is viselem, és a probléma igazából csak akkor oldódik meg, amikor úgy döntök, hogy ezentúl a szinte hermetikusan záró hálózsákomban alszom.

Tehát az első éjjel, két óra körül a padlás-zajokra ébredek, és nem tudok visszaaludni. Furcsán érzem magam, kissé szédülök, és lassan valamiféle szokatlan, álom és ébrenlét közti cseppfolyós tudatállapotba kerülök. Úgy érzem, testem szétfoszlik, szétmállik a szobában, a térben, majd fokozatosan ismét összeáll egyetlen forró anyag-gömbbé, végül csupán tömény és tiszta energiává alakul. Automatikusan valamiféle meditációs pózban ülök az ágyon, és egyszer csak úgy érzem, hogy elegendő energiát gyűjtöttem ahhoz, hogy akár a környező hegyeket is kirobbantsam a helyükből. Aztán mégsem teszem, hanem lassan lenyugtatom az elmém, visszatalálok önmagamhoz, és ismét elalszom.

Wikipedia

Hajnalban szürreális álmot látok, ahol egyszerre vagyok kék elefánt és ugyanazon kék elefánt utasa. Magamon lovagolva repülök az éjszakában, a végtelenbe gyűrt Himalája felett, és a távolból hallom, amint a szent buddhista tanító, Guru Rinpoche papucsa kopog ide-oda a hegyek között. A kopogó hangot, mint egymással vetélkedő óriás trollok egy hatalmas forró követ, egymásnak dobálják a hófödte hegyormok, és a hang hol felerősödik, hol elhalkul. A furcsa álom tudtomon kívül előre jelzi, hogy néhány hét múlva a bhutáni középföldén, Ura falu mellett, dr. Karma valóban felmutatja nekem Guru Rinpoche 1200 éves papucsát, amelyet a meghatódott háznép fejéhez érint és jótékony áldást oszt, miközben az én hitvilágomat komolyan teszteli.

A reggeli ébredéskor vérzik az orrom, és ez így megy még napokig. Ezt is, mint a zaklatott éjszakát, annak tudom be, hogy a megszokott tengerszintnél 2400 méterrel magasabbra kerültem. Egy hét elmúltával már sokkal jobban vagyok, és botor módon még egy könnyű testmozgásnak induló focimeccset is bevállalok. Mint később kiderül: ez elhamarkodott döntés volt!

Feloldódom egy kád vízben

 

Sárkányföldi utazásaim utolsó éjszakáját mindig Paróban töltöm, hogy könnyen elérjem a másnap reggeli gépet. 2011 óta minden évben, minden utam végén hasonló rituálét követek: foglalok egy szobát a Gangtay Palace hotelben, ahol régen a parói kormányzó és családja lakott. Napközben meglátogatom a Tigrisfészek Kolostort, vagy nagy sétát teszek a völgyben és a környező hegyoldalakon. Ilyenkor soha nem mulasztom el, hogy a szállodában már reggel megrendeljem az esti fürdőmet, amelynél méltóbb búcsút Bhutántól nehezen tudok elképzelni. A forróköves fürdő a testnek egyszerű öröm, a lélek számára pedig ritka felemelő élmény. Másnap reggel megtisztulva és hálásan búcsúzom Bhutántól, úgy, mint aki soha többé nem jön vissza.

Késő délután, az egész napos kimerítő gyaloglásból a hűvösre forduló időben visszaérkezem a szállodámba, egyenest a recepcióra sietek, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem felejtették el előkészíteni a fürdőmet. Ez azért fontos, mert a közeli folyóból hozott kétöklömnyi köveket hosszú órákon keresztül kell a nyílt tűzön izzásig hevíteni. Ezeket az ásványi anyagokban gazdag óriás kavicsokat a gleccserek, majd a folyók a hegyekből görgetik le, simára csiszolt felületükkel a folyóparton ezerszám hevernek, csak össze kell őket szedni.

Amikor rövidnadrágra vetkőzve, fürdőköpenyben, törülközőmmel nyakamban fázósan átsétálok az udvaron a fürdőház felé, már sötét van, csak a köveket mohón nyaldosó lángok árnyai táncolnak a falakon. A hideg lépőkövek siettetik mezítlábas lépteim, és tiszta időben tudatmódosító tejport szór fejemre a karnyújtásnyira lévő Tejút. Ahogy közeledem a kert végében lévő egyszerű faházhoz, amelyben a szintén egyszerű fakádak sorakoznak, minden egyes lépésemmel mélyebbre merülök a rám váró élmény örömébe, mígnem megpillantom a tűzmestert, akinek feszült arcára a házikó mellett lobogó tűz lángja furcsa grimaszt rajzol: maszktáncos a tűz körül. Szinte lopva, a ház sarkából figyelem gyakorlott mozdulatait, ahogy a tűzfürdőben megmossa a messziről jött köveket a még messzebbről jött embernek: nekem. Amikor meglát, rám mosolyog, én visszamosolygok, és dzongkha nyelven köszönök neki, majd a függönyt félretolva belépek a vékony fadeszkákból ácsolt fürdőbe, amelynek résein a friss esti szél behozza a kinti tűz illatos füstjét.

PARO, BHUTAN - SEPTEMBER 07: Taktsang Palphug Monastery, or The Tiger's Nest Temple, near Paro, Bhutan on September 7, 2013. Bhutan, a Buddhist kingdom which allows only a limited number of travelers since it opened to foreigners in 1974 in order to preserve its fragile environment and culture, has become an increasingly popular destination for international tourists.  (Photo by Kuni Takahashi/Getty Images)
Getty Images / Kuni Takahashi

Köpenyem lerakom, és az ugráló mécsesfényben odamegyek a gőzölgő vízzel telt fakádhoz. A többi három kád üres, egyedül vagyok, mint egy szerzetes az elvonuláson. A kád egyszerű építmény, két rekeszre osztva. Semmi cicoma, semmi hivalkodás. Az, aminek látszik: fakád. A nagyobb rekeszbe felhúzott lábakkal ülve beférek, a másik már tele van pakolva forró kövekkel. A sercegő, izzó kövektől deszkafal választ el, amelybe az asztalos lyukakat vésett, utat engedve a kövektől felém áramló mohó forróságnak. Lassan beleereszkedem a meleg vízbe, a fejemet hátrahajtva a kád szélén pihentetem, miközben kintről hallom, hogy a tűzmester és a pincérfiú beszélget, nevetnek valamin, majd a fiú belép, és tisztelettudóan kérdezi, hogy kérek-e teát. Kérek.

Rögtön utána megjelenik a tűzmester, kezében egy forró követ tart. Na jó, nem a kezében, hanem egy hosszú nyelű, vasból készült fogó van segítségére, amellyel kiemelte a tűzből, és most kérdezi, hogy belerakja-e a kádamba. Bólintok, szeretem, ha jó forró a víz. Figyelem, ahogy óvatosan behelyezi a követ a többi mellé. Alighogy elhal a kövek koccanása az új jövevény körül, a víz bugyborogni, sercegni kezd, és szinte rögtön érzem a lyukakon felém áramló víz forró ölelését. Becsukom a szemem és teljesen ellazulok, csak a kinti zajokat, zörejeket, hangokat figyelem, és vizes hajamon érzem a hátam mögül, a réseken beáramló friss esti levegőt. A rebbenő mécsesfényben lassan felolvadok, áttetsző vízzé válok, és éltetőleg szétáradok a kert növényeinek gyökerei felé.

Hol van Bhután? És a könyv?

Magánkiadás.

www.bhutankonyv.hu

Ahogy a tűznyalta kővel rakott fakádból szétfolyok a földbe, felszívnak a növények, és felszárít a hegyek felől jövő hideg szél. Elillanok a csillagos éjszakában. Már nem vagyok se ember, se víz, se kő, se fa, se föld, se levegő, se tűz. Se tett, se szó, se gondolat. Mégis minden vagyok. Légmentesen kitöltöm a bennem és a kint tátongó teret. Kiteljesedem.

Majd érzem, hogy valaki belép a fürdőbe, és jelenléte visszahúz a jelen létbe. A tűzmester az, kezében valamilyen zöld növény, kérdezi, beleszórja-e a vizembe. Bágyadtan bólintok, tőlem az a valami lehetne a Himalája rögtön ölő mérge is, akkor se tudnék nemet mondani rá. De szerencsére nem az, hanem egy helyi ürömféle, tudományos családnevén Artemisia, helyi nevén kempa sin, amelynek egyedi illata elbódít és elvarázsol, valahogy úgy, ahogy Bali szigetén a nászutasok párnájára helyezett frangipáni virágszirmok. Ahogy, követve a tűzmester javaslatát, lassan végigdörzsölöm a testem a vízben úszkáló növénnyel, rájövök, hogy az erdőkben már sokszor éreztem ugyanezt a jellegzetes, bódító illatot.

Még egy forró követ kérek, testemmel annyi hőt gyűjtök, hogy legalább egy évig kitartson, és az egyórás fürdőm végén esetlenül kikászálódom a kádból, lassan, vigyázva, nehogy megszédüljek. Apró borravalóval és egy mosollyal megköszönöm a tűzmester munkáját, és a hűvös éjszakában visszasétálok a szobámba, ahol már ropog a tűz a vaskályhában, és a paplan alatt jólesik gyermekien elszenderedni a mindig utolsónak gondolt, csípős sárkányföldi vacsora előtt.

Éjszaka, álmomban, újra meg újra Bhutánban ébredek, és reggel a reptéri váróban ülve egy Fodor Ákos idézet kerül a jegyzetfüzetembe:

„ha közelebb van:

élesebben látni, hogy

elérhetetlen.”

 

Valcsicsák Zoltán: Álmomban Bhutánban ébredtem

Oniva, 2015

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Mickey Rooney as the notorious 1930s gangster, Baby Face Nelson, starring in the film of the same name, poses with Leo Gordon as villainous bank robber, John Dillinger, in front of an original newspaper headline. (Photo by George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.