Nagyvilág

Obama történelmi látogatása előtt még a venezuelai diktátor is elugrott Kubába

Fidel Castro tolószékben fogadta Nicolás Madurot, néhány ellenzéki képviselőt pedig – biztos, ami biztos alapon – őrizetbe vettek az amerikai elnök megérkezése előtt.

Az Egyesült Államokat bírálva szolidaritásáról biztosította Raúl Castro kubai államfő venezuelai kollégáját, Nicolás Madurót, aki Barack Obama amerikai elnök havannai történelmi vizitje előtt érkezett hivatalos látogatásra a karibi szigetországba.

A kubai kormány szombaton kiadott közleménye szerint Castro még pénteken tárgyalt Maduróval, aki “bátran és intelligens módon” tiltakozott a hazája belügyeibe való beavatkozás ellen, mindenekelőtt az Egyesült Államok politikája miatt.

A venezuelai elnök kubai látogatásának célja a két ország közötti szövetség megerősítése volt a kétoldalú együttműködési terv éves megújítása révén. A vizit során a kubai kormány ismételten “rendíthetetlen” támogatásáról biztosította Madurót, és újfent bírálta azt a Barack Obama által aláírt rendeletet, amely Venezuelát fenyegetésnek nyilvánítja az Egyesült Államok biztonságára nézve – derül ki a kubai vezetés közleményéből.

Caracas és Washington között évek óta feszült a viszony. Maduro elődjéhez, Hugo Chávezhez hasonlóan élesen bírálja az Egyesült Államok latin-amerikai politikáját. A venezuelai államfőt havannai látogatásán a kommunista állam legrangosabb kitüntetésével, a José Martí Érdemrenddel tüntette ki Raúl Castro.

Maduro hazaindulása előtt, szombaton kubai újságíróknak elmondta, hogy az elnök bátyja, Fidel Castro is fogadta őt havannai rezidenciáján. A venezuelai államfő szerint a 89 éves egykori forradalmár “a világ legtájékozottabb embere”, aki “tele van derűlátással” és “óriási erőt” sugároz. A venezuelai elnök elmondta, hogy két és fél órát beszélgetett az idősebbik Castro fivérrel, aki 2006-ban adta át az ország irányítását a most 84 éves öccsének.

A kubai fiatal kommunisták uniójának hivatalos lapja, a Juventud Rebelde által 2016. március 20-án közzétett kombóképen Nicolás Maduro venezuelai elnök látogatást tesz Fidel Castro volt kubai elnöknél Havannában március 19-én. (MTI/EPA/Juventud Rebelde)
A kubai fiatal kommunisták uniójának hivatalos lapja, a Juventud Rebelde által 2016. március 20-án közzétett kombóképen Nicolás Maduro venezuelai elnök látogatást tesz Fidel Castro volt kubai elnöknél Havannában március 19-én. (MTI/EPA/Juventud Rebelde)

1928 után először

Megkezdte történelmi jelentőségű kubai látogatását vasárnap Barack Obama amerikai elnök, útjának célja, hogy mandátuma lejárta előtt biztosítsa a két ország között több mint fél évszázadig fagyos viszony után, 2014 decemberében kezdődött enyhülés tartósságát.

Az 1959-es kubai forradalom győzelme óta Barack Obama az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki a kommunista vezetésű szigetországba látogat.

Az amerikai elnök Twitter-oldalán “Hogy vagy, Kuba?” üzenettel üdvözölte a kubaiakat, hozzátéve, “alig várja, hogy közvetlenül találkozhasson és beszélhessen a kubai emberekkel”.

Obamát, feleségét, Michelle-t és két lányát a havannai repülőtéren Bruno Rodríguez kubai külügyminiszter és az amerikai kapcsolatokkal foglalkozó vezető kubai diplomaták fogadták szemerkélő esőben. Nem volt jelen ugyanakkor Raúl Castro kubai elnök, aki amúgy gyakran fogad vezető politikusokat a José Marti nemzetközi repülőtéren.

A reptérről Obama egy havannai szállodába hajtatott, ahol a tavaly megnyitott amerikai nagykövetség diplomatái és családjaik előtt csodálatosnak nevezte, hogy Kubában lehet, és felidézte, hogy amerikai elnök utoljára csaknem 90 éve, 1928-ban lépett kubai területre, Calvin Coolidge személyében, aki egy hadihajón érkezett a szigetországba. Obama örömét fejezte ki, hogy a diplomaták elhozták gyermekeiket is, és azt mondta, reméli, hogy mire felnőnek, “természetesnek gondolják majd, hogy egy amerikai elnök Kubába látogasson”.

Az amerikai elnök látogatása előtt három nappal, csütörtökön a kubai hatóságok szabadon engedtek négy, bebörtönzött ellenzékit, és engedélyezték távozásukat az Egyesült Államokba.

Érkezése előtt néhány órával ugyanakkor az Asszonyok fehérben – a politikai elítéltek édesanyjait és feleségeit tömörítő – mozgalom több tucat aktivistáját állították elő egy havannai tiltakozáson. A demonstráció résztvevői arra szólították fel a kubai kormányzatot, hogy fordítson nagyobb figyelmet az emberi jogokra.

Az Asszonyok fehérben tagjai minden vasárnap felvonulnak Havanna utcáin, és legtöbbjüket az akció befejeztével elvezeti a rendőrség. Ez történt vasárnap is.

Sétával kezdett

Havanna óvárosában tett sétával kezdte történelmi jelentőségű kubai látogatását Barack Obama amerikai elnök és családja vasárnap a zuhogó eső ellenére.

Felkeresték a havannai székesegyházat, ahol fogadta őket Jaime Ortega bíboros, aki Ferenc pápával együtt segítette a titkos tárgyalásokat a kapcsolatok helyreállításáról. A tudósítások szerint az elnök és felesége, Michelle – oldalán édesanyjával -, valamint két lányuk esernyők védelmében, óvatosan lépkedtek a székesegyház előtti tér vizes utcakövein. A téren összegyűlt néhány száz ember tapssal fogadta őket, és Obama nevét kiabálták, ahogy az elnöki család továbbhaladt.

Eusebio Lealnak, Havanna fő történészének kíséretében megnézték a Fegyverek terét (Plaza de Armas), az Öreg teret (Plaza Vieja) és a San Francisco teret (Plaza de San Francisco), valamint a városi múzeumot is.

Obamáék később egy nyüzsgő munkásnegyed magánéttermében vacsoráztak. Az őket ünneplő emberek megpróbáltak az elnök szigorúan őrzött autókonvoja közelébe férkőzni, amikor a konvoj lépésben a San Cristobal étteremhez gurult.

AFP PHOTO/Nicholas KAMM / AFP / NICHOLAS KAMM
AFP PHOTO/Nicholas KAMM / AFP / NICHOLAS KAMM

Az amerikai elnök keddig marad a kubai fővárosban, látogatásáról ötven ország mintegy másfél ezer újságírója tudósít.

Havannai tervei között szerepel egy négyszemközti egyeztetés Raúl Castro elnökkel, valamint számos találkozó Kuba gazdasági szereplőivel és a politikai ellenzék képviselőivel. Kíséretének tagja több kormánytag, tucatnyi demokrata párti és republikánus kongresszusi képviselő, üzletemberek és vállalkozók csapata, valamint jó néhány kubai-amerikai polgár is. Obama kedden beszédet tart az Alicia Alonso világhírű táncművész nevét viselő havannai nagyszínházban.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Orlando Barria

(El País, New York Times, Vice, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik