Közélet

Már a BBC is a lovagkeresztek visszaadásáról ír

Korábban számos alkalommal beszámoltunk az egyre-másra visszaadott lovagkeresztek ügyéről, mostanra pedig a BBC-ig elgyűrűzött az akció híre. Mint ismert, több mint száz közéleti, tudományos és politikai munkájáért elismert személyiség küdte vissza kitüntetését Áder János köztársasági elnöknek, így tiltakozva Bayer Zsolt lovagkeresztje miatt. A publicista gyakran obszcén, kritikausai több írása kapcsán antiszemitának nevezték.

Múlt hét pénteken Tom Lantos lánya, Katrina Lantos Swett döntött úgy, hogy nem szeretne egy listán szerepelni Bayer Zsolttal, így ő is visszaadta elismerését – ennek kapcsán számolt be a tiltakozási hullámról a BBC. A Tom Lantos Alapítvány elnöke a Népszabadságnak írt levelében úgy fogalmazott: remélte, hogy egyszer továbbadhatja gyermekeinek a lovagkeresztjét.

Sajnálom, hogy erre nem lesz lehetőségem. Ám az, hogy a kormány úgy döntött, hogy lovagkeresztet adományoz Bayer Zsoltnak, beszennyezte ezt a nemes kitüntetést. Bayer nyílt és gyűlölködő antiszemitizmusa és rasszizmusa, ilyen irányú munkássága teljességgel értéktelen és hitvány. Undorító írásaiért és megszólalásaiért megrovást érdemel, nem kitüntetést. Úgy éreztem, kénytelen vagyok csatlakozni azokhoz, akik elítélik egy Bayer Zsolthoz hasonló gyűlölettel teli xenofób szégyenteljes kitüntetését.

Szavai szerint ha édesapja élne, arra kérné a magyar kormányt, hogy állítsa vissza ennek a kitüntetésnek a becsületét és értékét azzal, hogy elveszi Bayertől ezt a nem megérdemelt díjat.

A BBC Katrina Lantos Swettet idézi, az alapítvány elnöke, aki emlékeztetett: a publicista Magyarország roma lakosságát az állatokhoz hasonlította és érvelése szerint minden 14 évnél idősebb muszlim “potenciális gyilkos”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik