Gazdaság

Nem sietett a biztosító hazahozni a Görögországban megműtött nőt

Egy semmiből jött ciszta rémálommá tette egy magyar család nyaralását. Szerintük a biztosító csak fokozta a kínjukat, ugyanis keveset és rosszul kommunikáltak velük, és a beteg családanya hazaszállítását sem voltak képesek megoldani. Őt végül Görögországban műtötték meg, talán repülővel hazajut.

Tanulságos esetet kapott fel a Facebook csütörtökön, ami egy Görögországban nyaraló magyar családdal történt.

Kácserék heten indultak el Görögországba üdülni még július elején: ott volt a házaspár, két kisgyerekük, a férj anyja, öccse és annak a barátnője is. A nyaralás rendben telt, július 31-én, hétfőn indultak volna haza Magyarországra autóval, de Kácser Mihály (akivel sikerült telefonon beszélnünk, ez alapján rekonstruáltuk a történteket) felesége, Kácser Boros Zsuzsanna rosszul érezte magát, fájlalta a hasát.

Olyan volt, mintha görcsölne a hasa

– jellemezte a helyzetet Kácser Mihály a 24.hu-nak. Felesége végül gyógyszert vett be, és elindultak. A fájás azonban erősödött, így kénytelenek voltak keresni 100 kilométer megtétele után egy orvosi rendelőt. Elvégezték az alapvető vizsgálatokat, vakbélgyulladásra gyanakodtak, de javasolták, menjenek be inkább a 20 kilométerre fekvő város, Jiannitsza kórházába. Kácserék így tettek.

Fotó: Google Maps

Fél óra alatt ott is voltak, ahol egy óra sürgősségi osztályon való várakozás után megvizsgálták a nőt. Több vizsgálat után végül – a család által segítőkészségéért nagyon dicsért magyar konzulátus segítségével – orvosok érkeztek Jiannitszába, és megállapították, hogy hat centis ciszta található Boros Zsuzsanna petefészkében, ami vérrel telítődött, veszélyes, műteni kell. Súlyosbította a helyzetet, hogy a nő már több császármetszésen is túl volt korábban.

Belép a képbe a biztosító

A kórházba érkezéskor már fel is vették a kapcsolatot a biztosítóval. Kácser szerint nagyon rendesek voltak elsőre, mindent megígértek, szállást, hazaszállítást mihamarabb. A család is azt szerette volna, hogy minél előbb érjenek haza, és otthoni orvosok vegyék kezelésbe a nőt. A Posta Biztosító, amelynél az Optimum csomagról szóló szerződést kötötték, azt mondta a férjnek a diszpécseren keresztül, hogy nyugodtan induljanak haza a családdal, estére ott lesz egy mentő Magyarországról, ami utánuk viszi a feleséget. A férj nem volt erről meggyőződve, így maradt az egész családdal.

A biztosító ellenben nem tudott nekik szállást biztosítani, kötötték az ebet a karóhoz, hogy a szűk, négyfős családra megkötött utasbiztosítás ilyen esetben csak egy fő szállását állja. Hiába mondták, hogy egy 3 és egy 6 éves gyerek is ott van. Végül a kórházi parkolóban, a hétszemélyes kocsiban töltötték az éjszakát.

Másnap Kácser Mihály anyja, öccse, annak barátnője és a házaspár gyerekei az autóval hazamentek, a férj maradt beteg felesége mellett. Napokon át. Merthogy a beígért mentő csak nem jött, míg eljutottak odáig, hogy sürgősen meg kellett műteni a feleséget, aki csütörtökön esett át a 3 órás operáción, jelenleg lábadozik, egyre jobban van. Akár 4-5 nap múlva hazaengedhetik. A műtét miatt most úgy tűnik, légi úton fogják hazaszállítani a feleséget, nem mentővel. Pedig mentőautóval a férj hazajutása is megoldott lett volna, így azonban Kácsernek kell kitalálni, hogy jut Magyarországra.

Gyereket szülő nélkül nem engednek ki

Bonyolította még a helyzetet, hogy a gyerekek a szüleik nélkül nem léphetik át a schengeni övezet határát (a görög szárazföldi határ végig az), ehhez a konzulátus segítsége kellett. A család szerint a biztosító értetlenkedett emiatt, nem ismerték talán a szabályozást. Végül a kórház és a szülők engedélyével, egy Thesszalonikiben beszerzett pecsétes papírral tudták a rokonok hazavinni a kicsiket kedd délután.

Mindeközben a férj hiába hívogatta a biztosítót, először még nyugtatgatták, aztán már ingerültebb beszélgetések is lezajlottak, volt, hogy a telefont is rárakták. A biztosító ráadásul állította, alig kap információt a kórháztól a betegről, pedig a férj szerint az osztályvezető főorvos elérhetőségét is megadták nekik, a főorvos vállalta az egyeztetést. A biztosító állítólag azt közölte, nem kell egyeztetni, a leleteket az ő orvosuk megnézi Magyarországon. Pedig az első blikkre szörnyűnek tűnő, szintén emberhiánnyal küszködő görög egészségügy is a szebbik arcát mutatta nekik, Kácser szerint

az első látszathoz képest kellemes csalódás volt.

Kácser Mihály már felvette a kapcsolatot egy ügyvéddel, ha kell, a biztosítóval való telefonbeszélgetéseket is megszerzi. Mindenesetre rengeteg pénzük ráment a pár napra, a férj szerint annyi, amennyi összesen az előtte töltött nyaralásra. Keményen fogalmazott kérdésünkre, hogy mit akar tenni:

Beperelni mindenképp be akarom őket az embertelen bánásmód miatt.

Érdekesség, hogy a műtétről is kis késéssel szerzett tudomást a biztosító, majd felhívta a férjet, hogy mindenképp beszélni akarnak a feleségével. Boros Zsuzsannát a műtét utáni szendergésből ébresztették fel emiatt, de csak rutinkérdéseket kapott, hogy tényleg beteg-e, mije fáj, valóban műtötték-e, a kórhában fekszik-e. Korábban megígérték, hogy minden reggel felhívják a férjet és tájékoztatják, de Kácser szerint ez elmaradt.

Az még kérdéses, mennyit áll majd a biztosító, mivel a csomag szerint orvosi ellátást 7 millió forintig térítenek, szállást pedig nap maximum 40 euróig (kb. 12 ezer forintig), négy napon át. Elvileg az Optimum csomaggal a hazaszállítás költségének száz százalékát is állják.

Kerestük természetesen a Posta Biztosítót is, amint válaszolnak, megírjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik