Velencéről talán mindenkinek elsőként a díszes, színes maszkok jutnak eszébe, amelyeket a karneválozók viselnek. A maszk a város szimbóluma, mindenki haza szeretne vinni egyet magával, ami nem is nehéz, hiszen minden második boltban megvásárolható egy-egy darab. A kínálat azonban az elmúlt évben sokat romlott: naponta milliók sétálnak végig Velence utcáin, a turisták tömegével pedig megjelentek az ázsiai és kelet-európai utánzatok, műanyagok.
Szerencsére az igazi maszkmesterek is megtalálhatóak még a városban. Az egyik legismertebb és legrégebbi műhely a Ca’ Macana, ahol Velence egyik szűk félreeső utcájában még mindig a tradicionális módon készítik a maszkokat. Termékeiket nem csak turisták és helyiek vásárolják, hanem gyakran dolgoznak filmprodukciók, színházak számára is.
“A legtöbb maszk amit Velencében talál az ember, manapság külföldről érkezik. Sok jön Albániából, Bulgáriából, Romániából és Kínából, ami miatt nagyon szomorú vagyok. Nálunk a mai napig minden darab kézzel készül az alapanyag keverésétől a díszítésig a saját művészeink által. Néhányan velünk dolgoznak itt a műhelyben, néhányan pedig hazaviszik a fehér maszkokat, otthon festik és díszítik őket, majd visszahozzák nekünk a kész maszkokat. Vannak olyan művészek is, akik évente két-három alkalommal érkeznek csak hozzánk, hogy speciális maszkokat fessenek”
– mondta Davide Belloni, aki édesapjával vezeti a műhelyt.
A szakember hozzátette: a velencei maszkok versenye főleg az árak tekintetében éleződik ki. Míg ők 25 euróért árulnak egy átlagos maszkot, utánzatokat már 2-3 euróért is be lehet szerezni egy-egy szuvenír boltban. Ha valaki minőséget keres, érdemes az interneten helyi készítőket keresni vagy a boltban a származási helyről kérdezni az előadót.
Davide a Ca’ Macana műhelyében a velencei maszkok történelméről is mesélt. Azt mondja, sokan a helyiek közül sem ismerik pontosan a hátteret, pedig fontos lenne megőrizni az utókor számára a történeteket. A középkori karnevál ugyanis nemcsak a kicsapongásról szólt, hanem a merev társadalmi hierarchia átmeneti felfüggesztését is szolgálta. Ha maszkot húztak, megszűntek a különbségek és hatalmi viszonyok, és pár napra vagy hétre minden és mindenki kifigurázhatóvá vált. Ebben segítettek a változatos maszkok is, amelyek a város egyik fő szimbólumává váltak az évszázadok során. A tradicionális velencei maszk úgy volt kialakítva, hogy tökéletesen takarja az arcot, formája miatt torzítsa a viselője hangját, de lehetőséget adjon arra, hogy a levétele nélkül lehessen alatta enni és inni is.
