Belföld

14 milliárdot kap az Uzsoki kórház, klimatizáltak lesznek a kórtermek

Mintegy 14 milliárd forintból újul meg a XIV. kerületi Uzsoki utcai kórház az Egészséges Budapest Program keretében, a fejlesztés részeként a kórház területén új klinikai és rehabilitációs tömb épül – mondta Jelen Tamás, a Fidesz zuglói választókerületi elnöke csütörtökön, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár közölte: a 14 milliárd forintból 2 milliárd forint rendelkezésre bocsátásáról már döntött a kormány. Ebből 1,5 milliárd forintot besugárzó készülék vásárlására fordíthat a kórház, az onkológiai betegek részére, további 500 millió forintot pedig az infrastrukturális fejlesztések megtervezésére költhet.

Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, az Egészséges Budapest Program révén a budapestiek is megtapasztalhatják azt a minőségi ugrást a betegellátásban, ami vidéken az 500 milliárd forintos fejlesztés során már megvalósult.

Hozzátette: a fejlesztések nyomán megteremtik a betegellátás biztonságát a fővárosban is.

Jelen Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az ország legkedveltebb kórházainak egyike az Uzsoki utcai, és bár a betegek alapvetően elégedettek az ott nyújtott szolgáltatás színvonalával, “van helye” a fejlesztésnek.

Kitért arra: 2002 és 2010 között 600 milliárd forintot vont ki az akkori kormány az egészségügyből, “aminek óriási mértékű negatív következményei voltak”. Mint mondta, ezzel szemben az elmúlt hét évben a központi régión kívül 500 milliárd forintot költöttek az egészségügyi fejlesztésre, és további 700 milliárd forintot fordítanak a következő nyolc évben Budapest és a központi régió fejlesztésére.

Klimatizált kórtermek

Az Uzsoki utcai kórházban a tervek szerint új klinikai és rehabilitációs tömb épül, 11 ezer négyzetméternyi épületet újítanak fel és 60 ezer négyzetméternyi épületet komfortosítanak. Az írásos összegzés szerint a program megvalósulásával a központi telephelyen kizárólag felújított vagy új épületek szolgálják a betegellátási feladatok végzését. A betegellátást szolgáló helyiségek mindegyike klimatizálttá válik.

A fejlesztés során új klinikai és rehabilitációs tömb épül, utóbbiba költöznek a Hungária körúti telephely ellátásai. Az elavult, gazdaságtalan fenntartású épületeket elbontják, az onkológiai szárnyat felújítják, és új logisztikai tömböt is kialakítanak. Egy tömbbe költözik az onkológiai ellátás, a belgyógyászati és a tüdőgyógyászati épületeket megújítják. A belső betegutakat átszervezik, és akadálymentesítik is. Országosan egyedülálló 24 órás sport-trauma ügyeletet terveznek a kórházban, amely lehetőséget biztosít az egynapos műtétek megvalósítására is.

Jelen Tamás szólt arról is, hogy az Uzsoki utcai kórház az ország második legnagyobb onkológiai központja. Még ebben az évben tovább fejlesztik az onkoradiológiai osztályt, a tájékoztató szerint 819 millió forintból a daganatos betegségek kezelésében használatos sugárterápiás lineáris gyorsítót vásárolnak, aminek köszönhetően jelentősen rövidül a besugárzási idő.

A kórház nemrég az onkológiai ellátás során használatos, a kemoterápiás gyógyszerek előállítását végző citolaborral is bővült, amelynek beszerzésére állami pályázaton nyert el 130 millió forintnyi támogatást.

Ficzere Andrea, az intézmény főigazgatója arról beszélt, a 90 éves kórház mindig is próbált innovatív lenni, és külön örömnek nevezte, hogy az Egészséges Budapest Program keretében olyan fejlesztésekhez juthatnak, amelyek tovább öregbítik az intézmény jó hírét.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik