Belföld

Balos bunyó tört ki Józsefvárosban

MSZP-s aktivisták rúgtak egy párbeszédes politikus felé, aki szerintük túl rámenősen fényképezett. A rendőrség nyomoz.

Pityinger “Dopeman” László és Bolba Márta aktivistái összevesztek, majd össze is verekedtek a VIII. kerületi Mátyás téren a TV2 Tények című bűnügyi és bulvárműsora szerint.

A párbeszédes Erőss Gábor ment oda az aktivistákhoz, hogy szórólapot kérjen, de elkezdték szidalmazni, majd megpróbálták kirúgni a kezéből a fényképezőt. Ugyanis le akarta fotózni fenyegetőit. Végül a rendőrök vetettek véget a hajcihőnek.

Erőss szerint Fekete Zoltán MSZP-s politikus volt a hangadó (őt a Tények nem kereste meg). Dopeman szerint Erőss volt a provokatőr, mert “a kamerát belenyomta az aurájukba”, mármint az MSZP-seknél érdeklődőkébe. Dopeman szerint érthetetlen, miért megy valaki el a gyerekeivel (Erőss ugyanis velük volt) provokálni férfiakat.

Józsefvárosban hamarosan időközi választást tartanak, indul Dopeman, a rapper is, akit az MSZP is támogat, illetve Bolba Márta lelkésznő, aki mögé a Párbeszéd, az LMP és a Liberálisok álltak be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik