Géza halálával a fejedelmi hatalom 997-ben Istvánra szállt. Ekkor még nem volt egyértelmű, hogy a fejedelem hatalmát fia örökli. Az ősi szokások szerint ugyanis a legidősebb férfirokon, Koppány követte volna Gézát a trónon. Az összecsapást nem lehetett elkerülni
– írja a magyar történelem talán legismertebb testvérháborújáról az egyik 5. osztályos történelemkönyv.
István és Koppány harcát, a kereszténység vagy pogányság dilemmáját, az ősi szokások és az új rend konfliktusát az István, a király rockopera emelte központi helyre történelmi tudatunkban, miközben nemzedékek számára teszi átélhetővé a keresztény állam megalapításának sorsfordító jelentőségét.
A kereszténységgel megszilárdított primogentúra alapján a hatalom apáról a legidősebb fiúra száll, míg az „ősi szokások szerinti” szeniorátus alkalmazásával a fejedelmi nemzetség legidősebb férfi tagja örökli a főhatalmat. Géza és István a kereszt felvételével nemcsak politikai állásfoglalást tett, hanem az európai minta átvételével a magyar történelem legnagyobb mértékű társadalmi reformját is végrehajtotta. Kezdve persze magukon, az öröklési rend megváltoztatásával. Azonban míg előbbi állítás megállja a helyét, utóbbira nincs semmiféle bizonyíték, sőt:
Művészeti alkotástól nem várhatunk el történeti hűséget, tankönyvtől viszont igen, tehát a krónikás hagyomány téved. Vagy mégsem? Dr. Sudár Balázs történészt, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársát kérdeztük.
Ki lehetett Tar Zerind?
Kezdjük Koppánnyal, akiről annyit tudunk, hogy Tar Zerind fia volt, és a Dunántúlon rendelkezett birtokkal, azon országrészben, ahol az Árpádok is. Ki volt Tar Zerind, milyen rokonság fűzte a fejedelmi dinasztiához? Nem tudjuk. Egyetlen említését a XIV. századi Képes krónikában találjuk, mint a „vitéz és hatalmas Koppány vezér” apja. Egy másik forrás, a kortárs Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár műve, a De administrando imperio (DAI), azaz A birodalom kormányzásáról tovább fokozza a bizonytalanságot.
A császár ebben leírja, hogy (valamikor 948 környékén) magyar küldöttség érkezett az udvarába egy Árpád-házi herceg, Termacsu vezetésével, aki részletes információval szolgált a magyarokról, ide értve az uralkodócsalád, Árpád leszármazottainak bemutatását. Ebben pedig nem szerepel Tar Zerind, pedig ekkor már élnie kellett, ha Koppány apja volt. Lehet persze, hogy a felsorolt Árpád-házi hercegek között rejtőzik más néven – de ennek felvetésén túl messzebb nem juthatunk, és gyorsan az ellenőrizhetetlen felvetések és megalapozatlan ötletek birodalmába kerülünk.
E forrás alapján nem mondhatjuk, hogy Koppány Árpád-házi volt
– fogalmaz a 24.hu-nak Sudár Balázs.
Nem ismerjük a jogi hátterét
További fejtörésre ad okot a rockoperában is hangsúlyos jelenet, amikor Koppány feleségül kéri az özvegy fejedelemasszonyt, Saroltot, amivel „az ősi jog szerint” is Géza örökébe lépne. A Képes krónikában erről ezt olvassuk: „Géza vezér halála után Koppány vezér Szent István király anyját vérfertőző házasságra kívánta, meg akarta ölni Szent Istvánt, hogy vezéri részét a maga hatalma alá hajtsa”.
Mit jelent itt a vérfertőző? Ha a Sarolttal való rokonságot, akkor az megint kizárja az Árpád-házi származást. Valami köze azonban biztosan volt a családhoz, és az sem kétséges, hogy Koppány 997-ben saját táborral rendelkező, potens figura volt, aki meg akarta szerezni a főhatalmat. A történész szerint tehát:
Elég nagy a káosz
Térjünk vissza a hatalom öröklésére. A középkori magyar krónikák alapján – Anonymusnál és a Képes krónikában is – egyértelmű a kép: Álmos-Árpád-Zolta-Taksony-Géza-István, mindig apáról fiúra, nem tűnnek fel idősebb férfi rokonok, nincs oldalági öröklés. Azért itt is van némi zavar az erőben.
A DAI Termacsura hivatkozva úgy informál, hogy akkoriban, vagyis 948 táján a magyarok fejedelmének neve Falicsi (vagy Fajsz), aki Árpád unokája, egészen pontosan harmadik fiának, Jutocsának a fia. Utána viszont már a negyedik fiútól, Zoltától eredő ágat találjuk a trónon Taksony személyében. A lényeg, hogy egyik esetben sem az elsőszülöttről, Terkacsuról (Tarhos) vagy annak leszármazottairól van szó. Logikailag tehát lehetett valamiféle „vetésforgó”.
Csakhogy a X. század első feléből hiányoznak a jó források, és valójában nem tudjuk, hogy hogyan öröklődött a fejedelmi hatalom. Ha pedig az összegzéshez a bizonytalanságokat is beletesszük a kalapba, akkor is inkább a primogenitúra felé hajlik a mérleg, hiszen Álmos és Árpád esetében, majd Taksony-Géza-István vonalán világos az apa-fiú öröklés.
Rossz sablont húztunk magunkra
A szeniorátus érvényesülésére tehát nincs hiteles bizonyíték, az egész egy viszonylag régi történészi hipotézis. Ha ugyanis a forrásokból nem olvasható ki teljes bizonyossággal az igazság, akkor a szakma megvizsgálja a hasonló társadalomba szerveződött népeket, és az ő szokásaikkal egészíti ki a hiányzó részeket.
Konstantin császár a DAI-ban írja a besenyőkről, hogy nyolc törzsbe szerveződve éltek, amelyek vezetői pozíciója még csak nem is a közvetlen családon (fiak, testvérek), hanem az unokatestvérek vonalán öröklődött. Konstantin kifejezetten a besenyőkről jegyezte fel ezt, a magyarokról semmi ilyesmit nem állított. Ez viszont elég volt ahhoz, hogy a sztyeppei népekre általánosságban ráhúzzuk a szeniorátus hagyományát. Így a magyarokra is, bár összefoglalásként kimondhatjuk:
