Tudomány

Hatalmas ősi ragadozó maradványaira bukkantak

estt / Getty Images
estt / Getty Images

Mintegy százmillió évvel ezelőtt élt, eddig ismeretlen repülő őshüllőt fedeztek fel Ausztráliában – írja az MTI egy szerdán publikált új tanulmány alapján. A pteroszaurusz maradványait még 2021-ben találták meg Queensland nyugati részén, kesőbb pedig, a csontok elemzésével sikerült bizonyítani, hogy egy korábban sosem látott állatról van szó.

Az új faj a Haliskia peterseni elnevezést kapta, amelyben a „Haliskia” egy ókori görög repülő lényre utal, a „peterseni” pedig Kevin Petersen, a Kronosaurus Korner múzeum kurátorának nevéből származik, aki a csontokat felfedezte.

Ez az őshüllő egy félelmetes ragadozó volt, szárnyainak fesztávolsága a négy és fél métert is meghaladta. A megtalált példány mintegy százmillió éve, a korai krétakor végén élt a térségben, amelyet akkor még belső tenger borított. Maradványainak mintegy 22 százalékát sikerült feltárni, amellyel ez az eddigi legteljesebb pteroszaurusz-maradvány az ausztrál leletek közül.

A pteroszaurusz teljes alsó állkapcsát, a felső állkapcsának csúcsát, 43 fogát, gerincének csigolyáit, bordáit, szárnycsontjait és egyik lábának egy részét lelték meg. Továbbá előkerültek torkának vékony, finom csontjai is, amelyek arra utalnak, hogy izmos nyelve lehetett, ez segítette a halak és lábasfejűek elfogyasztásában.

Kapcsolódó
Hatalmas, repülő őshüllőre bukkantak
Egy új vizsgálat alapján az állat szárnyfesztávolsága 3,75 méter volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik