Tudomány

Ezért zárták börtönbe Hitlert

Universal History Archive / Universal Images Group via Getty Images
Universal History Archive / Universal Images Group via Getty Images

A sörpuccs, amely nyomán a náci párt megpróbálta átvenni a hatalmat Münchenben, 1923. november 8-án kezdődött. Az államcsíny Adolf Hitler bebörtönzésével végződött – írja a Rubicon.

Fegyveresek lepik el München utcáit

Hitler az első világháború után kezdte meg politikai pályafutását, szónoki tehetségével és manipulációs képességeivel pedig hamarosan komoly befolyásra tett szert. Münchenben tízezres tömeget toborzott maga köré, ezzel együtt pedig egy félkatonai szervezetet is felállított – az SA-t.

Az 1923-as év gazdasági megpróbáltatásai a német politikai életben is éreztették hatásukat, Bajorország miniszterelnöke például – a zavargások miatt – szeptember végén Gustav von Kahrt kvázi diktátori hatalommal ruházta fel, aki korlátozta Hitler pártjának, az NSDAP érvényesülési lehetőségeit. Hitlert a félelem, hogy Kahr előbb építi ki a maga egyeduralmát vitte odáig, hogy november elején államcsínyt szervezzen. Erre a Bürgerbräukeller hatalmas csarnokában került sor, ahol november 8-án este Gustav von Kahr tömeggyűlést tartott híveinek. Hitler az SA mintegy 600 fegyveresével körbevetette az épületet, majd bizalmasaival és testőreivel berontott az előadóterembe, így kezdődött meg a sörpuccs.

Hartramph / ullstein bild via Getty Images

Az államcsíny bukása

A betóduló nácik vezére a hatás kedvéért a plafonba lőtt, majd kijelentette, hogy megkezdődött a nemzeti forradalom, és őrizetbe vetette a jelen lévő politikusokat. A milícia ez idő alatt birtokba vette München legjelentősebb hivatalait és középületeit, a hivatalos rendfenntartó szervek viszont nem álltak a nácik mellé.

Másnap a náci párt tagjai és szimpatizánsai – összesen körülbelül 2000 ember – a Bajor Védelmi Minisztérium elfoglalására indultak, ám váratlanul szemben találták magát a Kahrékhoz lojális rendfenntartókkal, akik fegyverrel állították meg Hitler „seregét”.

A későbbi diktátor rövid időn belül elmenekült a helyszínről, a megkezdődő összecsapás pedig a tüntetők oldaláról 16, a rendőrök részéről 4 halálos áldozatot követelt. A téren vívott kis ütközet után egyértelművé vált, hogy a puccskísérlet elbukott, néhány napon belül pedig a fő szervező, Adolf Hitler is őrizetbe került. A későbbi Führert hazaárulásért ötéves börtönbüntetésre ítélték, de végül csak 9 hónapot töltött rácsok mögött.

Kapcsolódó
Saját híveit is megölette Hitler a hatalomért
A hosszú kések éjszakájának nevezett véres leszámoláson még egykori szövetségeseinek és hűséges követőinek sem kegyelmezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik