Tudomány

Saját híveit is megölette Hitler a hatalomért

Historica Graphica Collection / Heritage Images / Getty Images
Historica Graphica Collection / Heritage Images / Getty Images

Adolf Hitler 1934. június 30-án számolt le Ernst Röhmmel, az SA vezérkarával, valamint számos konzervatív politikussal. A véres esemény Kolibri-hadművelet, illetve hosszú kések éjszakája néven íródott bele a történelembe – írja a Rubicon.

Hűséges társból ellenség

Hitler a Reichstag felgyújtása után az 1933-as választásokon az SA nevű paramilitáris szervezet terrorjának segítségével aratott fölényes győzelmet. Ezt követően megkezdődött a német állam náci elvek szerinti átalakítása, Hitler pedig villámgyorsan teljhatalmat szerzett, és elkezdett leszámolni potenciális riválisaival.

Hitler ellenfelet látott az az Ernst Röhm által vezetett félkatonai szervezetbe, az SA-ban, amely ebben az időszakban több mint 4 millió tagjával az ország legnagyobb fegyveres testülete volt. Bár Röhm hűságes volt Hitlerhez, mégis ellentétek alakultak ki közöttük, hiszen az SA vezére a szocialista átalakulás mellett kardoskodott, ráadásul a szervezet utcai harcos és forradalmár imázsa, keresztbe tett Hitler terveinek, mert elriasztotta a tőkét a közeléből.

Így vette kezdetét az a gyilkosság- és emberrablás-sorozat, amelyet ma Kolibri-hadműveletként ismerünk.

Elkezdődik a vérengzés

Hitler a Himmler vezette SS, a Heydrich-féle SD, a Diels által irányított Gestapo és a birodalmi hadsereg, a Reichswehr készséges segítségével készült fel a mind terhesebbnek érzett SA szétverésére. A náci vezér összeállított egy listát, amelyre a kiiktatandó személyek nevei kerültek. Az úgynevezett Reich-listán a SA parancsnokai mellett keresztény vezetők és konzervatív politikusok is szerepeltek.

Június 30-án hajnalban letartóztatták Röhmöt, az SD és az SS egységei pedig rátörtek a félkatonai szervezet vezetőségének nagy részére, és azonnal a müncheni börtönbe hurcolták őket. Itt a listán szereplőket azonnal lelőtték, másnap reggel pedig – miután nem volt hajlandó öngyilkosságot elkövetni – kivégezték magát Röhmöt is.

Tíz óra tájban aztán Hitler megadta a jelszót – ez volt a Kolibri – és a kommandósok szerte az országban megindultak a Reich-listán szereplők begyűjtésére. A politikai indíttatású vérengzések három napig tartottak, és a becslések szerint 150-200 ember életét követelték. A véres akcióval Hitler egyszerre kétfelé sújtott le, hiszen megtörte – és gyakorlatilag az SS alá rendelte – az SA szervezetét, miközben legfőbb konzervatív ellenfeleit is megsemmisítette, vagy megfélemlítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik