Rendkívüli aszály sújtja a magyar Alföldet, hazánk keleti részére gyakorlatilag fél éve nem jutott számottevő csapadék. Mindez vízkorlátozásokkal, ivóvízhiánnyal és hetekig tartó, a 40 Celsius-fokot is meghaladó hőséggel karöltve már az országos médiumokban is a vezető hírek közé emelte a témát. Mindenki esőért ácsingózik, és abban reménykedünk, hogy ha végre megjön, minden visszatér a rendes kerékvágásba.
Valóban így van? A mostani nyomorúságos aszály csak egy párját ritkító extrém periódus, vagy már előzetes a jövőből?
Dr. Lukács Balázs Andrást, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársát kérdeztük arról, hogy valóban sivataggá válik-e a magyar Nagyalföld, illetve mit tehetünk a mostanihoz hasonló szárazság elkerülése érdekében.
Egyértelmű a tendencia
A tudósok évtizedek óta figyelmeztetnek, hogy kontinentális éghajlata és medence jellege miatt a Kárpát-medence, főleg az alföldi terület fokozottan ki van téve az éghajlatváltozással járó szárazodásnak. A klímamodellek természetesen sok részletben eltérő eredményeket adnak, a megbízhatóságuk is változó, de többségük szerint Alföldünkre hosszú távon elsivatagosodás vár, ha nem teszünk semmit.
És ez már nem is a jövő, az átalakulás szemmel látható jelei a gyepek borításának csökkenése, a honos zárt erdőtársulások kiszáradása és ligetesedése, a kaktuszok terjedése a Kiskunságban, kisebb víztestek eltűnése, a mediterráneumban őshonos fajok megjelenése és hogy egyre több vízfolyást sorolunk át időszakos kategóriába, és még hosszan sorolhatnánk
– mondja a 24.hu-nak Lukács Balázs András.
Az Alföldön soha nem volt ismeretlen a szárazság, mindig is feljegyeztek szárazabb éveket, ám most az emberi beavatkozások és a klímaváltozás miatt egészen más a helyzet. Ha megnézzük a 100 évre visszanyúló meteorológiai adatsorokat, nyilván nagy kilengéseket látunk, ám a trend jól kivehető: egyértelműen csökken a Magyarországra jutó csapadék mennyisége, de annak az időbeli eloszlása is szélsőségessé válik, az Alföld folyamatosan szárad.
Az idei tényleg rendhagyó állapot, nem lesz minden év ilyen, de az előrejelzések szerint már rövid távon is egyre gyakrabb és hosszabb aszályos periódusokra számíthatunk. Bár nemzetgazdasági szinten is óriási kárt okoz, mégsem a mostani extrém szárazság a legijesztőbb, hanem a lassú, csak folyamatában érzékelhető kiszáradás. Az elsivatagosodás. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Sivatag Magyarországon
A természet kegyetlen, de nagyon sikeres rendező, a környezeti változásokat hatékonyan, az élővilág átalakításával reagálja le. Az Alföldön már megfigyelhető a mediterrán klímára jellemző nyitott társulások térhódítása, szárazságtűrő idegenhonos fajok megjelenése. A változás egyik leghúsbavágóbb jele az lesz, hogy az az ökoszisztéma-szolgáltatás, amit a természet eddig biztosított számunkra, átalakul. Például a termelt biomassza mennyisége csökken, megváltoznak az erdők, a legelőkről, kaszálókról származó takarmány fogyatkozik.
Az élővilág is átalakul, a mostanihoz képest szegényebbé válik (pontosabban csökken a fajgazdagság), példaként gondoljunk a kopár görög tájra – nyilván annak is megvan a maga varázsa, de mégsem szeretnénk, hogy az Alföld is olyanná váljon.
Ez az elsivatagosodás – mondjuk úgy – első fokozata, ami teljesen reális valóság, a tünetei már kézzel foghatók
– emeli ki az ökológus.
Sivatagról a legtöbbeknek nyilván a Szahara végtelen, élettelen homoktengere ugrik be, felmerül a kérdés, hogy vajon odáig eljuthatunk-e. Tudományosan megalapozott válasz nincs, a klímamodellek erre nem tudnak határozott választ adni. Maradjunk annyiban, hogy az elsivatagosodás megkezdődött, a Mediterráneumot idéző klíma az állat- és növényvilág legnagyobb részének kicserélődésével jár, és ha így haladunk tovább, a folyamat fokozódni fog.
Vissza kell adni a víznek
Esőt csinálni ugyan nem tudunk, a klímaváltozást sem állíthatjuk meg egyik napról a másikra, ám nagyon nagy mértékben ellensúlyozhatjuk a negatív folyamatokat. A megoldás kulcsa a víz megtartása, ezt is régóta sürgeti a tudomány, most már az Európai Unió is konkrét intézkedési terveket adott ki, csak éppen a gyakorlatban nem történik semmi Magyarországon – erre még később visszatérünk.
A XIX. századi folyószabályozások, azaz a víz borította területek felszámolása óta hazánk vízgazdálkodásának alapja, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban szabaduljunk meg az egész Kárpát-medencéből hozzánk érkező víztől, hogy minél nagyobb területen lehessen mezőgazdasági termelést folytatni. Erre jön az évtizedek óta egyre kevesebb csapadék, a hosszú hőségperiódusok, végeredményként pedig ott tartunk, hogy a talajvíz bődületesen mélyre húzódott, maga a talaj is csontszárazzá vált.
Laikus példa, de képzeljük el, hogy a talpunk alatt több méter mélységig, az első vízzáró rétegig egy szivacs húzódik, jókora repedésekkel és mélyedésekkel a felszínén. Amikor eső áztatja vagy kiöntenek a folyók, a szivacs teleszívja magát vízzel, aminek szemmel látható jele a felszínen a mélyedésekben megülő belvíz, a tavak, tocsogók, vízfolyások.
Ez a szivacs a talaj, és mikor vízzel telített, a növények biztonságban vannak, egy darabig eső nélkül is hozzájutnak a szükséges vízhez. Amikor a vizeket mesterségesen elvezetjük, és éppen jön egy több éves aszályos peridus, a felszíni vizek eltűnésével párhuzamosan, évek, évtizedek alatt távozik a talaj nedvességtartalma is. A talajvíz szintje egyre mélyebbre kerül, először a lágyszárúak viszonylag rövid gyökerei kerülnek szárazra, később a fák sem érik el a talajvizet. A szakember a Zöld Gerilláktól kölcsönzött szlogennel adja meg témánk tételmondatát:
Kötelező (lenne) megtartani a vizet
A megoldás tehát a teljes stratégiaváltás lehet. Helyi, térségi, és állami szinten kellene betárazni az évről-évre csapadékkal és árhullámokkal érkező vizet akár úgy, hogy az állam megvásárol, majd eláraszt egyes területeket. Nyilván gazdasági kérdés is, hogy a földeket így nem lehet „faltól falig” felszántani, a víz borította rész nyilván kiesik a mezőgazdasági termelésből adott évben, cserébe viszont a környező terület növényei vízhez jutnak, jobb termést produkálhatnak, így csökkentve az aszály mértékét.
A víz megtartása már rég nem csak a tudósok vesszőparipája, az Európai Unió 2000-ben kiadott Víz Keretirányelve egyértelmű, gyakorlati szinten írja elő, hogy Európa felszíni és felszín alatti vizeit jó állapotba kell hozni, és abban megtartani. Ez azt jelenti, hogy ökológiai és vízgyűjtő szemlélet mentén, műszaki beavatkozásokkal vissza kell állítani a vizek (és megkerülhetetlen módon környezetük) lehető legtermészetesebb állapotát. A cél, hogy azokat jó minőségben, hosszú távon és fenntartható módon hasznosíthassuk.
Az uniós irányelvek Magyarországra nézve is kötelezőek, csakhogy a magyar politika halasztja a megvalósítást, magyarán nem hajlandó rá pénzt áldozni.
Kiemelt kép: repedezett termőföld egy kukoricatáblában a Hajdú-Bihar megyei Hajdúszovát térségében 2022. július 18-án.
